Különlegesség!


Új, INGYENES történetek! Április 23-tól minden este újra mesélek!

Nézz fel minden nap ide! Minden este új izgalmak kerülnek fel!

 


Budapesti nemzetközi könyvfesztivál

Három regényem és egy novelláskötetem
a Millenárison a B épület galériáján az IK standjánál (G4 stand)


Címeik: Az el NEM lopott gyémánt, Az utolsó fénysugár,
Végzetes átváltozás, Lélekmelegítő

 
A hétvégén végig engem is megtalálsz a Millenárison!


Keress rám a Fészen (Mandy Kristóf), és megírom hol vagyok!
Mobil író-olvasó találkozót tartok. Aki rám talál, annak mesélek.
Jelszó: regenyeim.hu
 

Fontos! Új, INGYENES történetek! Április 23-tól minden este újra mesélek!

Nézz fel minden nap ide! Minden este új izgalmak kerülnek fel!

 



A számozott menüpontok alatt TELJES történetek!

Újakat szeretnél? Akkor iratkozz fel és hetente küldök!

Ha kérdésed van vagy nem tudsz regizni, írj:
info@regenyeim.hu
 

 

Vezetékneved:
Keresztneved:
*Email Címed:

* Az adataidat harmadik félnek nem adom ki. Időnként értesítelek az új történetekről (novellák, kisregények, regények), lehetőségekről, akciókról, különleges ajándékaimról, meglepetéseimről.

A megrendelés részleteiért kattints a képekre!


Gördíts lentebb az új posztokért!


Rövid sztory-k

Minden nap kerül fel valami új!

Rövid történetek
Teljes kisregények ingyen! (6 db)

A menüpontok közt számozva találod!


Rendelhető könyvek

Kattint a képekre!

Írj, ha érdekel: info@regenyeim.hu




2 comments on “Különlegesség!

  1. admin

    A HÉV

    Na, ez a sztori majdnem az életembe került. Átlagos napnak tűnt. Azt hittem már nem történik semmi különös. Jól láttam a villogó piros lámpát. Eszem ágában se volt átmenni a két sínpáron. Nem akartam a hév útjába állni. Az óvatosság híve vagyok, így tisztes távolban álltam meg. Az idős bácsika azonban nyilvánvalóan nem így gondolkozott. Velem szemben szépen elindult, hogy átjöjjön az innenső oldalra. Szépen, lassan csoszogott. Nem értem az embereket. Láthatta a piros lámpát… sejthette, hogy az ő tempójával nem juthat messzire. Mégis mire számított? A hév pedig már közeledett. Aztán az emberke megállt a sínek közepén. Őszintén szólva nem értem, hogy miért vagyok olyan ostoba, hogy törődök másokkal. Rákiáltottam, hogy jön a hév, menjen vissza, de nem érdekelte. Meg se mozdult. Mit tegyek? Mit tehetnék? Mit tennétek ti egy ilyen helyzetben? Én ösztönösen léptem előre, hogy jelezzek neki, hogy elhúzzam onnét. Erre hallom, hogy a hév már csenget. Mit tehettem volna? És akkor vettem észre, hogy az innenső sínpárra kanyarodik. Talán úgy vélte, hogy az öreg bácsika kisebb eséllyel ugrik félre mint én? Nyilván nem. Bizonyára abban az időpontban mindig az innenső oldalon haladt balra a hév. A bácsika ezt nyilván tudta. De hogy ilyen ostoba emberek legyenek… mégis mi volt ennyire sürgős neki, hogy ne a túloldalon várja ki a jármű áthaladását, hanem amennyire csak lehet előre jöjjön a síneken és ennyire kicentizze? Nekem mindenesetre ma a hév majdnem elmulasztotta a fejfájásom örökre. Nem fékezett, nem lassított csak elkezdett csengetni. Sietve léptem vissza. Kis híja volt, hogy be nem kerültem a mai hírekbe. Még jó, hogy nem kívántam azt, hogy híres író legyek, mert az bizony ma könnyen teljesülhetett volna. A következő pillanatban a hév elszáguldott döbbent tekintetem előtt és megpillanthattam ismét a bácsikát, aki rezzenéstelen arccal, üveges szemekkel azonnal elkezdett tovább csoszogni.Még mindig nem értem, hová sietett ennyire.

    Reggel azt írtam, ma figyelni fogom, mi jó történik velem és elmesélem nektek. Azt hiszem, megvan, hogy mi a jó a mai napomban. <3
    Még élek.

  2. admin

    JÖN!
    Nem sokkal később nagy erejű robbanás döntötte be az egyik falat. A lány ösztönösen a gyermekek fölé hajolt, hogy testével védje őket. Azonnal tudta, nem szabad maradniuk, bármi is volt a parancs és bármit is szól majd a király, amikor visszatér, hiszen csak egyetlen módon mentheti meg a gyermekeket. Lidaster nevét kiáltotta és a lidérc a hívásra már ott is termett.
    – Vigyen ki minket innét!
    – De hová?
    – Bárhová!
    – De csak olyan helyre vihetem, ahol már járt és én is jártam.
    – Akkor vigyen minket oda, ahol először találkoztunk! – adta ki az utasítást a lány, miközben sietve a karjába vette a két gyermeket. Lidaster, a lidérc átnyalábolta őket és már el is tűntek.
    Hajnalodott éppen a rét felett, amikor megérkeztek. Csípős hideg lepte be dérrel a tájat. A leány ekkor vette észre, hogy mezítláb áll a nedves fűben. Lenge hálóingén átfújt a hideg szél. Lidaster azonnal reájuk borította köpönyegét, de tudta, ez se lesz elegendő.
    – Hozzak valami cipőt, ruhát? – kérdezte, mert magától nem tehette meg.
    – Nem! Ne hagyjon magamra! – ijedt meg a lány.
    – Így viszont meg fognak fázni.
    – A kicsikkel minden rendben lesz, őket védi a pólya és a plédjüket is hoztam.
    – Akkor keressünk valami menedéket gyorsan. – javasolta Lidaster, a lidérc, majd karjaiba kapta a lányt, aki magához szorította a gyermekeket és nagy léptekkel megindult velük az erdő széle mentén. A lány ekkor vette észre először, hogy a férfi teste milyen forró. Sokkal forróbb volt, mint egy átlagos emberé. Forró volt, de még éppen kellemes. Jólesett neki, hogy a karjaiban tartja. Felnézett az arcára és a hálán kívül egy pillanatra valami más érzés is átsuhant szívén, ahogy nyugodt arcvonásaira tekintett a hajnali derengésben.

    /A tüzes lidérc – részlet/