blog

Blog6 – Kezdetek kezdete

Mivel tegnap kimaradt a visszaemlékezés, így most folytatom. Arról meséltem eddig, hogy miként kezdtem szerencsét próbálni a könyveimmel a kiadóknál és miként adtam fel a dolgot. Mégpedig elég hamar. Arról azonban még nem esett szó, miként született meg az első regényem.

Menjünk hát vissza, kicsit távolabbra a múltba, de nem kell sokkal.

Tavasszal történt, nem sokkal május előtt. Egy hétig tartott az út. Aztán már kezdtem is megírni. Mire elérkezett a könyvhét, már körbekérdezhettem a kiadókat.

Tehát az egészet megterveztem. Kellett a sztori. Gondoskodtam róla, hogy legyen miről írnom. Mindjárt mesélek róla nektek.

Hogyan jött Nekem, az írás?
Annakidején sokan mondták, hogy olyan jól mesélek, velem mindig történik valami, írnom kéne, biztos best-seller lenne. Végül elgondolkoztam.

A következő kérdés az volt, hogy miről írhatnék. Kellett a sztori. De mit tehettem volna? Hisz alig volt pénzem. Igen, ellophattam volna egy gyémántot, de nem, valami még ennél is jobbat találtam ki.

Elhatároztam, hogy írok egy regényt egy gyémántról, amit ellopnak? Nem. Még ennél is jobb ötletem támadt. Egy olyan gyémántról akartam írni, amit NEM lopnak el. Illetve mégis? Vagyis, hogy másként tűnhetett el a széfből?

Krimiszerűen gondolkodtató, izgalmas és fordulatos kalandregényt akartam, ami nagyrészt hiteles is. Útra keltem tehát Ukrajnán, Moldávián, Transznyisztrián át egészen Odessáig, kölcsön sátorral, kölcsön hátizsákkal, igen kevés elemózsiával, még kevesebb pénzzel, ami reményeim szerint garantálja a sok kalandot. És nem is tévedtem. Miután pedig hazaértem, már csak le kellett gépelnem a sztorit.

Így készült el egy nagy regényem, melyet pár éve felszabdaltam, hogy beférjen a postaládákba. Ezek önmagukban is megállják a helyüket, kerek egészek.

Az el NEM lopott gyémánt eseményei során főhősünk, a leendő író, Transznyisztriáig ér el. A meg NEM mentett lány címűben a kalandok a Dnyeszter menti köztársaságtól Odessáig folytatódnak.

A központban a különleges, valóságban is létező kaméleon-gyémánt áll, mely képes a színét változtatni.

Az el NEM lopott gyémánt már a boltokban is megjelent. Nálam is rendelhető, a regenyeim.hu weboldalamon. Mármint nem a gyémánt, hanem a könyv. Ráadásul még a karácsonyi ünnepek előtt a boltokban a polcokra is kikerült a másik három eddig megjelent regényem társaságában, melyek címe, Lélekmelegítő, Az utolsó fénysugár, Végzetes átváltozás.

Holnap mesélem tovább a 4 könyvem történetét és hamarosan megtudhatjátok, miként kerültek be a Libri és a Líra könyvesboltokba.

Ha olvasod ezt a történetet, ha itt vagy velem, jelezd és adj erre a posztra pár csillagot, hogy tudjam hány embert érdekel, meséljem-e tovább. Köszönöm.