Blog7 – A felismerés

yperpérán

yperpérán

Azt hittem esélytelen az álmom. Félretettem tehát végül a történeteimet és elfogadtam, hogy soha nem jelenhetnek meg. Persze utánajárhattam volna, küzdhettem volna, kereshettem volna megoldásokat, harcolhattam volna a céljaimért, de féltem a visszautasítástól, attól, hogy nem fog tetszeni az embereknek. Az évek pedig múltak.

Sokat beszélgettem emberekkel és hallottam milyen nagy álmaik vannak. Sok tehetség van, aki nem bízik magában és nem mer lépni. Számos ilyen élettörténettel találkoztam. Aztán egyre gyakrabban hallottam azt, hogy az emberek arról panaszkodtak, hogy túl sokáig tétováztak és más megvalósította az álmaikat. Kezdtem én is érezni, hogy rám, illetve a történeteimre is ez vár.
A tévében sorra jelentek meg fantasy filmek, a boltokban a fantasy könyvek. Úgy éreztem, csak idő kérdése, hogy valaki egy, az enyémhez hasonló történettel álljon elő. Bármilyen egyedülálló és különleges a több ezer évet felölelő fantasy történetem, mely sci-fi szállal is keveredik és amelynek misztikus, sőt krimi kötetei is lesznek, bármikor előfordulhatott volna, hogy valaki “lelövi a poénjaim”.

Egyszer azt olvastam, hogy a világ összes álmát már végigálmodták. Az enyémeket még biztosan nem. Még. De minden csak idő kérdése.

Két esztendeje és három hónapja egy augusztus végi napon eluralkodott rajtam ez a gondolat és úgy éreztem, nincs mire várnom tovább.

Bár akkoriban még nem láttam esélyt a könyveim kiadására, de úgy gondoltam, mégha ingyen is, de közzéteszem, hogy az emberek tudják meg, hogy ezeket én írtam, ez a világ az én képzeletem szülötte.

Elkezdtem tehát mindent igyenesen közzétenni a regenyeim.hu weboldalamon. Napról-napra. Minden este tettem fel újabb és újabb részeket és így kerültek fel teljes regényeim, sorra, egymás után. Létrehoztam egy csoportot, ahol gyülekezni kezdtek az emberek és a taglétszám nemsokára elérte az ötezer főt. Nagyon jókat beszélgettünk és sorra jöttek a visszajelzések, kommentek arról, hogy mennyire fantasztikus és egyedülálló az, ahogy írok és az, amit írok.

Élveztem és a mai napig élvezem a visszajelzéseket. Nem a dícséretekről beszélek, bár abból is van bőven. Amit azonban igazán szeretek az az, hogy egyre többen vagytok akik beléptek a világomba, akikkel beszélgethetek a történeteimről, szereplőimről.

Így kezdődött, de akkoriban még nem sejtettem, hogy valaha eljuthatnak a könyveim a Libribe. Sőt! Még azt se gondoltam, hogy könyv formában valaha a kezembe foghatom bármelyiket.

Holnap mesélek arról, miként jutottam el mégis a Libriig alig több mint két év alatt, ráadásul úgy, hogy nem volt mögötte tudatos tervezés. Mégse csupán szerencséről van szó. Sok munka van mögötte. Mesélem holnap tovább a részleteket. És mesélek majd a következtetésemről is, a tanulságokról, melyeket utam során levontam és amelyek remélhetőleg másoknak is segíthetnek.

Csillagozd ezt a posztot, ha olvastad és szeretnéd a folytatást!
Köszönöm.