- Az összes - Fantasy: napjainkban Novellák Típus: Fantasy

A könyvtárterem

#sotetseg 1. rész Ezúttal is a királyt kereste, miként máskor is, melyhez ismét az erőt alkalmazta. Az erőt, melyet nem tudott irányítani. Sose lehetett biztos abban, hogy sikerül, ahogy abban se, hogy mikor rántja vissza saját világába. Persze könnyebb lett volna medállal teleportálnia, de a nyakéktől megfosztották. Nyilvánvalónak tűnt, hogy nem örülnek neki, annak, hogy […]

 
- Az összes - Fantasy: időszámításuk kezdetén Novellák Típus: Fantasy

Végső leszámolás

#vegsoleszamolas Ami eddig történt: Phosphor egy félreértés miatt elkezdte támadni a birodalmat, Yperpéránt, a kitagadott mocsári demiurgokkal és az újraélő holtakkal. Ádáz ellenség lett. Sok-sok esztendőn át folytak a harcok. Eleinte azt hitte, hogy az Árny a király, de miután megtudta az igazságot… leállhatott volna, de nem tette. Úgy tűnt, nem lehet legyőzni. Hét esztendőn […]

 
- Az összes - Novellák Típus: Fantasy

Az utolsó kívánság

Lassan éledeztem. A fejemben, mintha a pokol ezernyi ördöge járta volna dübörgő táncát vigadozva. Kábultan nyitogattam szemeim. Kemény, nyirkos és hűvös földön hevertem. Körültekintettem. „Egek!” – riadtam meg a hirtelen gondolattól. Koromsötétség vett körül. – „Tán csak nem vakultam meg?” – Rémülten forgattam fejem, remélve, hátha legalább egy fénysugarat megláthatok, de semmi. Bármerre tekintettem, végtelen […]

 
- Az összes - Fantasy: napjainkban Novellák Típus: Fantasy

Lidelina

#lidelina 1. rész A kávézó egyik asztalánál egy feltűnően csinos leány üldögélt egyedül, magányosan. Elgondolkodva kóstolgatta a süteményt, melyet nemrég hoztak ki neki. Ez már nem az első volt. Úgy tűnt, édességbe próbálja fojtani bánatát. Nagy, barna, enyhén mandulavágású szemeivel szomorúan tekintgetett az újabb és újabb, betérő vendégekre, miközben ujjaival szórakozottan játszott vörös hajtincseivel, melyek […]

 
- Az összes - Fantasy: napjainkban Novellák Típus: elgondolkodtató Típus: Fantasy

Baljós Árny a küszöbön

A leány szokatlan zajra ébredt. Először azt hitte, csak álmodta az egészet, de ahogy kinyitotta szemét, megpillantotta az ablak előtt elsuhanó árnyat. Félelem borzolta végig minden idegszálát, miközben eszébe jutott a bejárati ajtó. A nyári hőségben gyakran hagyták tárva-nyitva. Nem értett ezzel egyet, de hiába adott hangot félelmeinek minden nap. Édesapja csak legyintgetett, mondván, hogy […]

 
- Az összes - Fantasy: napjainkban Novellák Típus: Fantasy

Egy közülük

Egy közülük Átvillant rajta az emlék, hogy egyszer már átélt hasonlót és akkor súlyos árat fizetett döntéséért, amiért nemet mondott, amiért fellázadt. A két helyzet riasztóan hasonlított, mégis… valahol mélyen tudta, nem lenne szabad párhuzamokat keresnie. Pedig voltak. Nem is kevés. Akkor feltétel nélkül hinnie kellett. Neki is, mint mindenkinek. Meg se fordult senki fejében, […]

 
- Az összes - Fantasy: napjainkban Novellák Típus: Fantasy

A tűzisten

A nevem Lidaron Feladatom a szolgálat és a kívánságok teljesítése. Pár hónapja még a lidércek szokásos életét éltem. Fel-alá cikáztam az égen, fénylő csillaggá változva gazdám parancsszavára és hoztam-vittem, amit csak kért. Azt hiszem, a szerencsésebb lidércek közé tartoztam. Panaszra ugyanis egyáltalán nem volt okom mellette. Semmi olyat nem parancsolt, semmi olyat tennem nem kellett, […]

 
- Az összes - Fantasy: időszámításuk kezdetén Novellák Típus: Fantasy

Árnyak és Fények

Minden Mélységi árny szívében ott élt a Fényektől való bizonytalan félelem, mert mindannyian emlékeztek még az egykori dicső, ám vérbe és halálba fúló háborúra, melyben egységesen léptek fel a közelgő veszedelem, a Fények ellen. Azaz majdnem mindannyian. Élt világukban egy király. A legnagyobbak egyike. Ő nem hitt az ismeretlen feletti győzelemben. Ezért már a háború […]

 
- Az összes - Spoilerek Típus: Fantasy

Minden kezdetek kezdete

Április 7, hajnali 5 óra 28 perc Részlet Lilien naplójából: „Amint felébredtem, nem sokat tétováztam. Miként az elmúlt napok, illetve hajnalok során, ezúttal is megtettem a szükséges előkészületeket, vagyis kimentem a mosdóba, majd visszatérve lefeküdtem az ágyba hanyatt és betakaróztam, majd behunytam szemeim és vártam. Nem vettem be semmilyen tudatmódosító szert. Mindig fontos volt számomra […]

 
- Az összes - Fantasy: napjainkban Novellák Típus: Fantasy

Lopott medál

#medal Tudta, hogy ha megteszi és léteznek, akkor nem lesz túl közkedvelt. Mégis megtette. Amikor meglátta a medál csillogását, egyszerűen nem bírt ellenállni neki. Nem, nem az értéke vonzotta. Igaz, aranyból készült, de ez őt cseppet se érdekelte. Számára az átjutás lehetőségét jelentette. Csak ez számított neki. A komor, fekete arcú lény nagyot nézett, amikor […]

 
- Az összes - Fantasy: időszámításuk előtt Kisregény Típus: Fantasy Vhalenien

Vhalenien III.

1. rész #pilinkek Amikor meglátta, először azt gondolta, hogy ez az a hely, ahol őket létrehozni szokta, ez, a titkos barlangja. De aztán hamar rájött, hogy ez nem így van. Vezérük éppoly meglepett kíváncsisággal nézett körbe a helyiségben, ahogy azt ők tették miután e világban magukhoz tértek. De aztán… tétova mozdulatai egyre tudatosabbá kezdtek válni, […]

 
- Az összes - Fantasy: időszámításuk előtt Folytatódik Kisregény Típus: Fantasy Vhalenien

Vhalenien II.

#neolvasdmertdurva 1. rész Ávhriol sokáig menekült a lánnyal, bár senki se üldözte. A fényeknek ugyanis fogalmuk se volt arról, hogy melyik irányban szöktek az űrhajóval. Ennek ellenére főhősünk meg sem állt, csak hetedhét galaxison túl. Akkor is csak azért, hogy az egyik élhetőnek tűnő bolygón feltöltsék kifogyott készleteiket és már indította is a hajtóműveket. Hyperűrsebesség. […]

 
- Az összes - Fantasy: időszámításuk előtt Kisregény Típus: Fantasy Vhalenien

Vhalenien I.

Nem tudta mi hozta létre a gondolatot, de egyszer csak végigfutott kábelein a vágy. Testet akart. Olyat, amilyet a körötte élők használtak. Hiába volt óriási, sőt hatalmas a tudása. Valami hiányzott. Nem járt még az épület falain kívül, de nem is tudott volna, hiszen ő maga volt az épület, folyamatosan zakatoló berendezéseivel és az azokat […]

 
- Az összes - Fantasy: napjainkban Kisregény Novellák Típus: elgondolkodtató Típus: Fantasy

Sok év múlva

#sokevmulva 1. rész Sok-sok év eltelt már azóta. Már csak emlékeiben éltek a nagy harcok… a király ellen és a királlyal, a fények ellen, Ávhriol népe ellen, sokféle nép ellen. Voltak hosszabb-rövidebb, békében töltött évszázadok is. Már emlékké vált az az idő is, melyet Yperpérántól, a birodalomtól távol töltött, emlékeit, képességeit feledve. Közel húsz esztendeje […]

 
- Az összes - Fantasy: időszámításuk előtt Kisregény Novellák Típus: Fantasy

Fekete lidércek

Szpojler-veszély! Én szóltam! Semmiképp ne olvasd! Valamikor réges-régen, még a történetünk kezdeténél is millió évekkel korábban: 1. rész #feketelidercek Léteznek a fényeknél is nagyobb ellenségei az árnyaknak? Igen! Thanathosz népe egy nap rájuk talál majd. De még náluk is létezhet rettenetesebb ellenség. A fekete lidércek! Szerencsére már kihaltak. Vagy legalábbis ezt hiszi minden árny és […]

 
- Az összes - Érdekességek Ízelítők: Fantasy Típus: Fantasy

Összefoglaló – ha új vagy!

Az Yperpérán egy sorozat, melynek azonban minden egyes kötete önmagában is kerek egész történet. (Bizonyos kötetek több kisregényből állnak, melyek külön-külön is kerek egészek, de összefűzve kiadnak egy teljes kötetet.) Valójában a köteteket az internet miatt szabtam kisregényekké, mert a rövidebbeket a neten könnyebb elolvasni. A teljes történet több ezer évet ölel fel, de azért […]

 
Típus: Fantasy

Rendelhető könyvem: 2970 Ft – Az utolsó fénysugár

Kalandos, fordulatos, tanulságos, izgalmas, ámulatba ejtő történet barátságról, kitartásról, egy fiatalemberről, aki ismeri az örök fiatalság titkát, mégis meg akar halni, egy lányról, aki beleszeret, de akinek érzéseit nem akarja viszonozni és egy különleges lényről, aki félholtan közéjük zuhan és akinek kilétéről a regény vége felé derül ki a sokkoló igazság.   A megjelent könyvem […]