- Az összes - Ízelítők: Fantasy

Fantasy Részletek:

Fantasy részlet:
“Hajnalban indult útnak, mint mindenki más. A hűvös levegő az új tudás reményét ígérte. Egy út, mely ki tudja hová vezet, és amely során ki tudja mennyi új tudást, tapasztalatot szerezhet.
Ment mendegélt, hegyeken-völgyeken által.
Útja során számtalan új és érdekes dolgot látott és tapasztalt, de nem talált semmit, amit elég különlegesnek nevezhetett volna.
Aztán egy nap, a szakadó esőben bandukolva kiért egy sziklaszirt szélére. Lábai alatt a hatalmas mélység, előtte a távolba vesző horizont. Messze elláthatott onnét a vidéken. A Nap alkonyi fénye az esőfüggönyön túl már csak halványan pislákolt. Tudta, hamarosan beesteledik, tehát mielőbb biztos menedéket kell találnia éjszakára. Épp fordult volna, hogy ekként cselekedjen, ám ebben a pillanatban megmozdult talpa alatt a talaj és mielőtt bármit tehetett volna, már zuhant is lefelé a mélységbe. Tudta, eljött számára a vég.
Pedig ez még csak a kezdet volt. Egy új, eladdig soha nem gondolt élet kezdete.”

 

Újdonság!

Vásárolj könyvet Egyszerűen!

Fantasy részlet:
“Sajgó fájdalmak közepette tápászkodott fel a földről. Rosszul eshetett, de nem annyira, mint társa, aki tőle pár méternyire hevert. Amikor megpillantotta, rémülten sietett oda hozzá, négykézláb, botladozva. Elég magasról zuhantak alá. Szinte biztos volt abban, hogy már nem él. Szárnyai megszaggatva, félig leszakadva hevertek mellette. Odaérve megérintette, hogy kitapintsa nyaki ütőerét, mire az, kinyitotta szemét és rátekintett.
– Hogy vagy? Meg tudsz mozdulni? – kérdezte tőle suttogva.
– Aligha. – hangzott a felelet, majd miközben elfordította fejét, szája szegletéből előbuggyant sötétkék vére. Társa, tekintetével aggódva követte az alágördülő bő folyamot. Gyógyító volt. Tudta, hogy ez nem sok jót jelent.”

 

Részlet:

“Amikor magára eszmélt félig egy patak vizében hevert, a kusza aljnövényzet között. Egy erdő sötétje takarta el az alkonyi napfényt. Lassan, kóvályogva tápászkodott fel. Szájában érezte vérének ízét, de ez az íz… ez az íz annyira más volt, mint a korábban ismert.”

 

Újdonság!

Vásárolj könyvet Egyszerűen!

Fantasy részlet:
“Évszázadok teltek már el azóta, hogy miután meghaltam, ide kerültem. Azóta egyik nap olyan volt, mint a másik. Nem érzékeltük többé az idő múlását. Nem volt már többé se éjjelünk, se nappalunk. Felettünk nem szikráztak többé a csillagok. Nem tündökölt már a Nap se nekünk. A halálon innen, már semmi se számított. Az egyetlen mulatságot az jelentette akkoriban a számunkra, hogy az újonnan érkezőket riogattuk. Valójában azonban szinte teljesen ártalmatlanok voltunk. Puszta kézzel nem tudtunk megérinteni semmit, se a talajt, se a fákat, se a köveket, csak más lelkeket. Azokat a dolgokat tudtuk csak megfogni, amit magunkkal hoztunk, melyek a sírba mellénk kerültek. Nekem például ilyen volt a szablyám. Ily módon, szinte mindenki rendelkezett valamiféle fegyverrel. Némelyek még a lovukat is magukkal hozták. A fegyverek azonban a többi lélekkel szemben semmit se jelentettek, hiszen azok áthaladtak rajtuk, anélkül, hogy sérülést okoztak volna nekik. A holtakat megölni újra már nem lehetett. Néhányan teljesen fehérek, ködszerűek voltunk és az alig létezés állapotában derengtünk. Mások, részben, vagy teljesen átlátszottak, de olyanok is akadtak, akik élőknek tűntek, mintha valódi testük lenne. Némelyeknél csak a halál látványos jelei mutatták, hogy már nem lehetnek élők.

… Lehajoltam és végre… végre meg tudtam érinteni a talaj porát. Mennyire hiányzott már az érzés… a létezés érzése. Végre ismét éltem. Vagy mégse? Körbetekintettem az embereimen. A halál nyomai még mindenkin látszottak. Szemeik pedig valami különös halvány, ezüstös színben világítottak, de ezt leszámítva, ismét élőknek tűntek. Ismét éltünk hát? Mert mi is az élet ha nem az, hogy meg tudjuk érinteni környezetünket és hatással lehetünk a világra? E felismerésre már kezdett is kibontakozni elmémben az új, világmegváltó terv. Egyszer, régen, már átkeltem a folyón. Láttam a világot, mely odaát húzódott és láttam az ott élőket. Társaimmal pedig akkor, régen, egyszer már megtámadtuk Yperpéránt, a birodalmat, mely odaát terült el. Vesztettünk, de akkoriban még szellemek voltunk csupán. Ezúttal azonban lehetőségünk van arra, hogy mind feltámadjunk, és ne csak riogassuk őket, hanem valós és véres támadást intézzünk ellenük. Hiszen most már nem csupán a saját fegyvereinkkel mehetünk harcba, hanem elvehetjük az övéiket is. Leigázhatjuk a világukat és én lehetek a birodalom új ura. Tetszett ez a gondolat.”

 

Újdonság!

Vásárolj könyvet Egyszerűen!

Fantasy részlet:
“Vad, fenyegető ábrázatukat veres lángszerű minták csíkozták, kopasz fejeiken hajzatot nem viseltek. Ruhájuk egyszerű, zsákanyagból készült, testük pedig csupa izomból állt. Bunkósbotokkal voltak felfegyverkezve, de sokuk megfeszített íjat tartott a kezében. Esélyem se lehetett ellenük.
Aztán kivált a tömegből az egyikük, nyilvánvalóan a vezérük és odalépett hozzánk:
– A nevem Niporán. – kezdte. – Mi járatban vagytok errefelé?
– Épp csak erre jártunk és gyönyörködünk a tájban. – feleltem, mosolyra villantva fogaim.
– Most miért szórakozol? – szólt közbe Ylarion. – Mire való ez?
– Ugyan már! – intettem le. – Semmi köze a dolgainkhoz.
Niporán erre nem felelt, csak megfordult és otthagyott minket, majd pedig miközben távozott, mintegy mellékesen odaszólt a pribékjeinek:
– Végezzetek velük!
Erre azok azonnal ránk emelték az íjakat, hogy teljesítsék a parancsot.”

 

Fantasy részlet:
“Egyszer csak meghallottam a hátam mögött egy parancsoló hangot:
– Megállj! – kiáltott rám. Felismertem.
Megfordultam és ott állt előttem, majd mielőtt bármit tehettem volna, már meg is ragadta grabancom és a falhoz vágott.
– Mit képzelsz magadról? Nem fogom hagyni, hogy tönkretedd ezt a világot! A királyt megtévesztheted, de engem nem!
Azzal berángatott az egyik helyiségbe. Nem ellenkeztem, mert nem érdekelt mi fog történni. Nem féltem tőle. Miután a szemközti falnak lökött, behúzta, majd bezárta az ajtót.
– Mégis mit akar tenni velem? Megöl? – kérdeztem a szemébe nézve.
– Már rég meg kellett volna tennem. – felelte. – Hiba volt, hogy életet adtam neked, hogy megteremtettelek. Ezt ismét bebizonyítottad. – azzal odalépett hozzám, tőrével egyetlen mozdulattal végighasította az ingemet és balját a mellkasomra téve a falhoz szorított. Különös érzés futott át rajtam, olyan, amit soha nem éreztem még eladdig. Úgy éreztem, érintése elszívja belőlem az erőt. Nem bírtam ellenállni. Hagytam, hogy tőrének pengéjét bordáimnak feszítse. Akkor már tudtam, hogy ő egy magas tudatszinten lévő nép fia. Különleges szellemi képességekkel rendelkezett. Teleportáció, telepátia, gyógyítás érintéssel, gyilkosság egyetlen kézmozdulattal, szinte bármire képes volt. Mégis küzdöttem ellene is, miként bárki más ellen is. Mindaddig. De akkor…
– Miért fél ennyire tőlem? – kérdeztem.
– Félni? Én? – lepődött meg. – Elment az eszed? Nem látod, hogy neked van félnivalód?
– Mi másért akarna megölni, ha nem azért, mert fél tőlem? Ölni bosszúból, félelemből és táplálkozás miatt szoktak.
– Itt nem rólam van szó… de azt hittem, ha újjászületsz, másmilyen leszel, ezért adtam egy lehetőséget neked. De már látom, hiba volt. Pedig sokáig olyan ártatlan és jó teremtésnek tűntél… de úgy látszik, nem számít a nevelés és a boldog gyerekkor…
– Boldog gyerekkor? – szóltam közbe mosolyogva, könnyedséget színlelve. – Már amennyire boldog lehetett egy olyan gyerekkor, melynek hajnalán szirti keselyűk köröztek felettem, amikor a sziklákra kitettek.
– Nem kellett volna Dzíosznak megmentenie. Hiába nevelt fel végül egy szerető anya, mindent megadva neked, végül csak visszatalálsz önmagadhoz.”

 

Újdonság!

Vásárolj könyvet Egyszerűen!

Thanat ekkor még nem sejti, hogy hamarosan sokkal nagyobb gondja is lesz Ph-nál. Thanat ugyanis egy távoli galaxis szülöttje, különleges képességekkel. Csakhogy szökevény lett, miután a vezér lányába beleszeretett és megszöktette. Nem sejti, hogy a nyomában vannak és hamarosan miatta lesznek leginkább veszélyben a mélységi Árnyak.

 

Ízelítő a FANTASY sorozatból:

“Desider erre, oldalra fordította fejét és szemtelen módon, nem leplezett mozdulattal kísérelt meg bepillantani az Árnyak csuklyája alá. Azok, észrevéve ezt, kissé előrébb hajoltak. Desider erre még inkább megdöntötte székét. Az Árnyak válaszként még jobban leszegték fejüket. Barátunk kíváncsian dőlt még hátrébb és közben oldalra hajolva már az asztallap magasságából fürkészte az Árnyak arcát. Még egy apró mozdulat és kibillent egyensúlyából. Nagy csattanással vágódott el a földön. Cynidor ijedten hajolt le hozzá, Desider azonban jóízűen nevetett. Mégse sietett a felkeléssel. Az Árnyak felé pillantottam. Nyugodt komorsággal üldögéltek. Gyanakodnunk kellett volna. Egy ilyen szemtelenség, melyet Desider az imént ellenük elkövetett, nem maradhatott volna megtorlatlanul. Ők mégis oly nyugodtak maradtak. Vihar előtti feszültséget éreztem a levegőben. Körültekintettem. Köröttünk szokatlanul sokan viselnek csuklyát. Igaz, mindenkinek joga volt hozzá. Nem töprenghettem azonban ezen, mert egyszer csak egy kis figura lépett hozzánk. Ültem, de így is alig ért a vállamig. Arányos testű, de aprócska termetű, koromfekete demiurg volt.
– Desiderátus?! – kezdte, letekintve barátunkra – Ki mer-e állni egy küzdelemre?
Desider feltekintett a cingár kis fickóra és vigyorogva felelte:
– Innen nézve, baromi óriásnak tűnsz haver, de azér’ nő’j még, oszt meglátjuk.
– Én most akarom ezt a küzdelmet! – erősködött a kis fickó. – Végtelenül boldoggá tenne, ha nem utasítana vissza!
– Na, jó! – nevetett Desider, még mindig a földön fekve. – Rajtam ne múljon a boldogságod! Válassz, miként küzdjünk!
– A cölöpökön, ha lehet.
– Oké. És, kinek előbb talajt ér a lába, az bukta.
– Nem! Nem! Én a tavi cölöpökre gondoltam.
– He? A lávafolyam fölött? Node, az veszélyes!!! – ült fel ijedten Desider a kis fickó felé fordulva.
– Tán csak nem ijedt meg? – mosolyodott el a legényke.
– Ééén??? Dehogy! Csak nem akarlak kinyírni.
– Fogadást kötöttem, hogy ki merem-e hívni Önt párbajra. – felelte mély tisztelettel a fickó. – Nem kell harcolnia velem, sőt kérni is akartam, hogy ne küzdjünk meg. Úgyis veszítenék. Esélyem se lenne Ön ellen. Nekem csak a beleegyezése kell. Egy csomó tallért nyerek vele. Könyörgöm tehát, mondjon igent a kérésemre!
– Na, jó. Oké. – vigyorgott Desider. – Elfogadom a kihívást.
– Akkor, ezt kérem, írja le ide. – azzal a kis fickó előkapott köpönyege alól egy pergament. Desider gyanútlanul írta le ígérete sorait.
– A nevem: Lhort. – tette hozzá a legényke. – Ezt is írja bele, kérem!
Amint elkészült az írás, a kis fickó kikapta Desider kezéből és nagyot kurjantva ugrott fel a levegőbe:
– Megcsináltam! Csuhaj!!! – azzal nekiiramodott és a papirost örömmámorban lobogtatva rohant ki az ajtón. Nevetve tekintettünk utána. Nem sokkal később egy nő lépett asztalunkhoz. Feltűnő jelenség volt. Középmagas termetét köpönyeg borította ugyan, de mivel ezt elől nem fogta össze, így jól látszott, hogy mellvértet visel. Rövid, fekete szoknyájának szegélyén széles, aranyozott díszítés futott körbe. Könnyű, szintén éjszínű, térdig érő csizmái lábaira simultak. Bal combját kötés fedte. Vére csillogó patakként csordogált alá. Mellvértje alól félig kilátszott a dereka körül övként körbefutó aranyozott kendő, melynek rojtjai a jobbján mélyen csüngtek alá, félig eltakarva tőrét. Ruházatánál is érdekesebbnek tűnt azonban ő maga. Nagy, hosszúkás és hegyes fülei hátra és kissé oldalra álltak. Bőre ugyan, mint sokaknak azon a vidéken, neki is fekete volt, akárcsak dús haja. Frufrujának fürtjei jobbra, s balra omolva szabadon hagyták magas homlokát. Fülei, valamint a szintén kihegyesedő orra egyértelművé tették, hogy nem tartozik a demiurgok közé. Valami más, különös lény lehetett. Nem tudnám megmondani miféle. És ez még nem minden! Valótlanul nagy, nyilván a fajtájára jellemző tágra nyílt szemei ezüst színben csillogtak. Talán ő is zombi volt? Mégse lehetett azonban közönséges necros, hiszen éjszín ingének felhajtott csipkés gallérja körül sötét láncon éppolyan medaliont viselt, amilyet Mársztuff herceg kíséretének tagjai. Egyenesen hozzánk sietett. Anélkül, hogy köszöntött volna minket, Cynidor–hoz lépett és odahajolva hozzá, súgott a fülébe valamit. A lány erre szó nélkül felkelt az asztalunktól, majd együtt távoztak a teremből az egyik hátsó kijáraton át. Nemsokára ismét kitárult az ajtó. A kis fickó tért vissza, egy termetes, kétméteres, baljós Árny nyomaiban sompolyogva. Egyenesen hozzánk jöttek.
– A nevem Lhort. – kezdte az óriási Árny komoran és lefagyott arcunkról a mosoly. Desider riadtan pattant fel a földről e szavakra. Száját is nyitva feledve döbbenten állt.
– Örülök, hogy elfogadtad kihívásomat. – folytatta az Árny, majd hátravetve csuklyáját, a következőképpen folytatta beszédét: – Zombi létemre máskülönben törvényesen nem végezhetnék veled.
Szavai megfagytak a térben. A háttérben a kis fickó némán, de gúnyosan vihogott.”

 

Újdonság!

Vásárolj könyvet Egyszerűen!

Fantasy részlet:

“Minden oly nyugodtnak, oly békésnek tűnt. Odafenn az égen, mintha szurok kavargott volna, elvegyülni igyekezvén a parázsló lávával. Fénye, vereslő homályba vonta a levegőt. Sötétség uralta a vidéket. A várfalat övező falközön túl izzó tüzes árok, majd széles ívben cserjés húzódott. A két szélen, részben a sziklás hegyoldalba építve egy-egy nagyobb, elöl pedig három kisebb torony sorakozott. A középső szögletes bástyára nyílt. Két hatalmas kapu sötétlett, fényes acélpántokkal díszítve kétoldalt a várfalon. A bal oldaliból széles kőhíd vezetett egy barbakánhoz. Eme előretolt kapuerődből pedig jobbra nyílt kijárat, melyet egy egyszerű híd kötött össze a tűzfolyam túlpartjával. A barbakán bástyájának szögletes tetején és a tornyokban is őrszemek pásztázták a vidéket. Folyamatosan szállingózott befelé a nép a kapukon át. Akinek nem volt, az belépéskor vehetett az ünnepségre készített csuklyát. Aki pedig várlakó révén már rendelkezett ilyennel, az a sor mellett szabadon bejuthatott. Sokáig nézegettem a kapuk körül kavargó árnyakat.
Váratlanul Mársztuff herceg lépett mellém. – Üdv! – szólt, de nem nézett rám. Sötét szemeivel, összevont szemöldökei alól kitekintve a távolt fürkészte.
– Fura. –suttogta. – Te látsz valami gyanúsat?
– Nem. Semmit. – feleltem.
– Pedig a jós szerint veszély fenyeget. Zombik készülődnek.
Nyeltem egy nagyot, mert e szónál, ében tekintete felém villant. Ebben a pillanatban szerencsére kialudt minden fény a falakon belül, így az arcomat elborító mély zavart nem láthatta már meg. Csak a tornyokban pislákoltak még a lángok, és a tüzes árok izzott a kastély körül.”

 

Újdonság!

Vásárolj könyvet Egyszerűen!

FANTASY részlet:
“Magukat demiurgoknak nevező emberszerű lények találtak rá vérbe fagyottan. Nem értette egyetlen szavukat se, de azt hamar észrevette, hogy a koromfekete bőrű, fekete szemgolyójú, karmos lények meg akarják menteni az életét, minden ellenállása ellenére.”

 

 

FANTASY részlet:
“Más volt azonban ez az erdő, mint amiket korábban látott. Sötét mélyéből különös hangok szűrődtek ki. Hangok, melyekhez hasonlót, még sohasem hallott….
…..
Támadója azonban a hirtelen mozdulat közben visszarántotta mellkasából karmait, aminek nyomán patakokban indult meg a vére. Saját fájdalmas üvöltése akadályozta meg abban, hogy ettől azonnal elveszítse az eszméletét. Sietve próbált menekülni, kúszva a csalitos indái közt, véres nyomot húzva a sötétségben. Ekkor újra felhangzott a vadállat hangja. Dühödt, acsargó morgása baljósan közeledett. Tudta, annyira feldühítette, hogy most már végképp nem sok jóra számíthat. Azt is sejtette, hogy mivel a vadállat itt él, nyilván lát a sötétben, de még ha nem is így lenne, valószínűleg hiába menekül előle, ha másról nem, a tömény vér szagáról tudni fogja hol van és bizonyára az újabb támadást végzetesre tervezi. Valószínűleg úgy, mint az általa ismert ragadozók. A nyakát fogja átharapni, egyetlen gyors mozdulattal eltépve az aortát vagy eltörve a csigolyáit. A ragadozó hangja ekkor mintha visszhangot vert volna. A körülötte várakozó társai hallatták hangjukat, tudatva, hogy ők is a sorukra várnak, remélve, hogy ők is kiszaggathatnak majd pár falatot a prédából.”

 

Újdonság!

Vásárolj könyvet Egyszerűen!

FANTASY-regénysorozat:
Részlet:
“Phoshor e szavakra nem tudott mit felelni. Ekkor döbbent ugyanis rá arra, hogy a támadó valójában csapdába csalta őt azzal, hogy provokálta. Erre nem számított. Nem gondolta, hogy a király ezért elűzi a várból. Lehetséges volna, hogy az ellen előre látta ezt? Lehetséges lenne, hogy szándékosan alakították így az eseményeket?”

 

FANTASY részlet:
“És most? Mit tegyen? Ismét fellázadjon? Most nem tudta megtenni… tétovázott. Önszántából hitt a királyban. Feltételek nélkül. Döntése nem érzelmeken, hanem színtiszta logikán és tapasztalatokon alapult. Ám ez a mostani helyzet, alapjaiban kezdte megrengetni hitét. Nem tudta mit tegyen. Azt azonban jól tudta, hogy a király nem kételkedne benne, miként arról már számtalan esetben tanúbizonyságot is adott. Olyan helyzetekben, amikor minden ellene szólt. A király mindig, minden helyzetben, mindenki ellenében is hitt, bízott benne, ahogy bízott minden Mélységi Árnyban. De vajon a király is megérdemli ezt a vak hitet?”

 

Újdonság!

Vásárolj könyvet Egyszerűen!

 

 

 

Vélemény, hozzászólás?