- Az összes - Ízelítők: Kalandregény

Kaland Részletek

Részlet:
“Miközben éledezett, lassan eljutott tudatáig a gyomrában kavargó vihar érzete. Sötét, émelyítő éjszaka vette körül. Szemét kinyitva nem látott mást, csak a végtelenbe nyúló sötétséget. Mielőtt még teljesen eszméletéhez tért volna, ösztönösen el is hányta magát, majd minden erejét összeszedve megpróbált feltápászkodni, de sikertelen. A végtelenbe nyúló tér látszat volt csupán. Riadtan eszmélt rá az őt körülvevő gyilkos nejlonra. “Állj! Nyugalom!” – intette le magát sietve, miközben mozdulatlanná dermedt. “Hol vagyok? Mi történt?” Cikáztak villámsebesen rémült gondolatai, majd hirtelen átvillant elméjén egy hullazsák képe. “Nem! Az lehetetlen! Hé! Nyugalom!” Igen, tudta, mindennél fontosabb e percekben a nyugalom. Hirtelen mégis elöntötte a veríték. Bármilyen Halált szívesebben vett volna… Pánikszerűen kapott lélegzet után. Fülledt, émelyítő levegőtlenség áramlott tüdejébe. Önnön vérének tócsájában hevert és a vas illata bódító rémülettel járta át minden sejtjét.”

 

Részlet:
“– De hát, mit tettél? – kérdezte a lány.
Martin acélkék tekintetét elvezette a távolba. A kertben virágzó gyümölcsfák leveleivel játszott a szél. Méhek döngték körül a nyíló virágokat. A fiú nézte a kertet, mely maga volt az éden, de képzeletében múltjának poklát, vért, Halált, küzdelmet és fegyvereket látott. Nem felelt.”

 

Részlet:
“A fiú arca nyugodt volt és elszánt.
– Csomagolj! – vetette oda.
– Hová megyünk? – pattant fel a lány, letörölve könnyeit.
– Útközben elmondom. Most nem érünk rá.
Azzal előkapott két kisebb bőröndöt. Egyiket felesége elé, az ágyra hajította.
– Csak a legszükségesebbeket. – rendelkezett és a sajátjába már el is kezdte behajigálni a holmijait. Sietve pakolt, miközben gyorsan taxit hívott. Negyedóra se telt el, már útra készen álltak.
– Martin! – suttogta átölelve a lány. – Kérlek, mondd el, miért ez az egész! Mit tettél, hogy ez az ember fenyegetőzik?
– Ez nem pusztán fenyegetőzés. – csúszott ki a fiú száján a meggondolatlan szó. Izabell meglepve húzódott hátrébb, feltekintve arcára. A fiú még mindig holtsápadt volt, de rideg, mint egy márványszobor.
– Akkor mi? – kérdezte a lány.
Martin nem felelt azonnal. Látszott rajta, már bánja, hogy ennyit is mondott. A lány, kérdőn nézett rá.
– Családi ügy. – felelte zavartan. – Megoldom.
– Martin! – kiáltott fel erre Izabell. – Tán elfeledted?! Esküvő… míg a Halál el nem választ… mondd, rémlik valami? Igaz, még csak egy hónapja van, de azért én már a családhoz tartozom.”

 

Részlet:
“Nyikoláj sietve futott le a mozgólépcsőn. Tudta, most az a legfontosabb, hogy lerázza azt, aki esetleg követi. Egy ideig gyorsan váltogatva a járműveket, ide-oda utazgatott a városban, hol a föld alatt, hol a felszínen. Időnként megkerült egy-egy épületet, olyan helyen, ahol kevesen jártak, hogy megfigyelhesse követi-e valaki. Miután megbizonyosodott arról, hogy senki nincs a nyomában, megállt egy percre és elgondolkozott. Hová mehetne? Kitől kérhetne segítséget?”
Akkor jutott eszébe az előző napi üzenet, amit a szerencsesütiben talált. Előző nap még nem sejtette, mit jelentenek ezek a szavak.

 

 

Részlet:

“Amikor elkapták, tudta, nem sok jóra számíthat. Hiába próbált védekezni, csak sikerült legyűrniük, és betuszkolták egy kocsiba. A színét és márkáját még láthatta, de gondolta, hogy ez felesleges információ, hisz bizonyára lopták valahol. Aztán hátrakötötték a kezeit és fekete kendő került szemére, majd lenyomták az ülésre. Innentől már csak a hangok alapján tájékozódhatott.”

 

Részlet:
“A fiatalember keserű tekintettel bámult ki a vonatablakon, miután elfoglalta helyét az egyik fülkében. Érezte már, rossz döntés volt ijedtében lenyelni a gyémántot. Súlyát még mindig nyelőcsövében érezte. Alig bírta lerázni a két alakot, aki követte, és az egyik sarkon majdnem csapdába is ejtették. Akkor, azt hívén, nincs kiút, rossz döntést hozva, lenyelte az ékkövet.
Kinyújtotta bal lábát. Erősen szaggatott. Megint. Néha ugyancsak nehezen viselte e kínt. Hirtelen meglódult a vonat, és továbbindult. Érezte egyre elviselhetetlenebbül fáj, szaggat mellkasa a kőtől. Felpattant, és bicegve a mosdó felé sántikált, hogy igyon rá, hátha az segít. Késő éjszakára járt már. A vonat ablakai visszatükrözték amint elhaladt előttük, s néha megcsillant bennük elszánt acélos tekintete is. Mindez, éles kontrasztban állt kölykös arcvonásaival.
Még pár lépés, és már a mosdóhoz ért, mikor szembetalálta magát egy méltó ellenféllel. Legalábbis korábban így nevezte volna a kigyúrt, testes alakot. Most azonban, jelenlegi állapotában csak egyre gondolhatott, mégpedig a menekülésre.”

 

Egy kis ízelítő:
“A várt pofon elmaradt.
A lány csak nézett rá tágra nyílt smaragdfényben tündöklő szemeivel. Mindenre számított, de erre a rideg válaszra nem.
– Sajnálom. – tette még hozzá a fiú.
– És… és mi az igazi neved?
– Nem sokat számít már. Valószínűleg nem élem meg a holnapot se.”

 

 

💕Izabell előző nap egy üzenetet talált a szerencsesütijében. Akkor még nem értette, másnap a vonaton mily sok erőt adnak neki ezek a szavak és mennyire segítenek döntése meghozatalában.

 

 

Részlet:
“A lány bosszankodva tápászkodott fel. Sajgott néhány porcikája az eséstől, de tudta, mindez semmi ahhoz képest, amit akkor érzett volna, ha kiugrik. Az idegen felé fordult. Az, félig térdepelt még, amikor megcsörrent a mobilja. Sietve vette elő övtáskájából. A lány közben a még kitárt vonatajtó felé tekintett, majd elszántan pattant fel, hogy ismételten megkísérelje az ugrást.”

 

Részlet:
“– Márpedig a kő nincs meg. Amint észreveszik, hajtóvadászatot indítanak. És nemcsak a rendőrség. A fél alvilágnak kellenek ezek a kövek. És éppen a legritkább hiányzik. Megéri? Gondolkozzon el! A Moszkva téren várom. Hozza ide! – azzal ridegen letette a telefont.
Csak térdepeltem ott, falfehér arccal. A vonat zúgása ezerszeres visszhangot vert a fejemben. „Hogy… hogy lehet? A gyémánt… nálam???” Nyeltem egyet.”

 

Részlet:
“Társával együtt, még a hajnali szürkület előtt elérte a folyót, és megállt a parti fák rejtekében. Gépiesen szállt ki a kocsiból, hogy miként egy jó pribék, tegye a dolgát. Pável, ki egészen addig szótlanul ült mellette, nem mozdult.
– Hé! Segítesz, vagy mi van? – szólt vissza neki az ajtóból.
– Belegondoltál már abba, hogy mit teszünk? – kérdezte társa, de nem tekintett fel rá.
– Mi a mennykő ütött beléd? Parancsot teljesítünk.
– Persze. De nemrég még Andrásét.
– Az csupán kényszer volt. Te is tudod.
– Mégis jobban kedvemre volt, mint ez. Vaszilij-nak csak az erő számít. Nem tetszik valaki, intézzük el neki. András ellenben logikázott is. Többre becsülöm.
– Már kinyírtad. Késő a lelkizés öregem. Gyere inkább és segíts, hacsak nem egy ukrán cellában akarsz megrohadni, vagy úgy végezni, mint ő.
Ez egyértelmű fenyegetésnek hangzott. Pável társára emelte szürke szemeit.
– Képes lennél engem is kinyírni? – kérdezte kissé összevont szemöldökkel.
„Persze.” – gondolta Fjodor, de kimondani nem merte. Elég jól ismerte már társát. Tudta, ha ilyet állítana, sose lehetne biztos abban, a következő pillanatban nem áll-e kés a hátába.”

 

Részlet:
“Elgondolkozva haladtam tovább a többiek után. Különös. Kinyitottam markomat és belenéztem. Pedig mily gyönyörűen csillog a fák lombjai közt zöldesen átszűrődő tavaszi napfényben. – gondoltam. – Ha ilyen a hamisítvány, vajon milyen lehet az igazi? – Ahogy tovább bandukoltunk, keresve a határátkelőt, arra gondoltam, milyen magával ragadó regényt írhatnék majd mindebből. Igaz, nincs nálam a gyémánt, de az írói fantázia megtoldhatja a valóságot pár lépéssel. A kő pedig, bár hamis, ám arra kiváló lehet, hogy teszteljem magam, képes lennék-e átcsempészni egy igazit. Ha a határon nem szúrják ki, akkor megoldható az ilyesmi. Ha viszont mégis lebuknék, akkor sincs gond, mivel értéktelen kő van nálam csupán. Utána akár a Dnyeszterbe is hajíthatom. – gondoltam.”

 

Részlet:

“Az éj csendjében halkan, mintha ágak reccsentek volna meg az út felőli oldalon. Nyeltem egyet. Mi legyen? Mit tegyek? Lehetséges, hogy Vaszilij ránk talált?”

 

 

Részlet:

“Vaszilij tudta, nem hagyhatja életben a szemtanút. Amint észrevette a lányt, már elő is kapta fegyverét és rászegezte.
– Megállj! – kiáltotta oroszul.
Izabell már tudta, végzetes hibát követett el azzal, hogy azon az éjszakán leszállt a vonatról. Tudta, ebből a helyzetből már nincs kiút. Miután látta, milyen kegyetlenül számoltak le az idegen férfival és milyen természetes egyszerűséggel lőtték fejbe, majd dobták a hulláját a csomagtartóba, sejtette, hogy nem sok jóra számíthat. Ráadásul, nem elég, hogy szemtanúja volt ennek a kíméletlen leszámolásnak, de most… most éppen egyenesen a támadók vezérének a szemébe néz. Elakadt a lélegzete. A Hold fényében jól láthatta a férfi elszánt arcvonásait, majd azt, hogy előrántja fegyverét és rászegezi. Megdermedt a végzetessé vált pillanat.”

 

💖💖💖💖💖
Részlet:

“Vaszilij éberen kapta fel fejét a neszre. A lány smaragdszín tekintete találkozott a férfi ezüstösen rideg pillantásával…. A Hold fényében jól láthatta a férfi elszánt arcvonásait, majd azt, hogy előrántja fegyverét és rászegezi. Megdermedt a végzetessé vált pillanat, miközben a gyilkos ólomgolyó már süvített is a lány szíve felé.”

 

Részlet:
“A felhők borús lassúsággal úsztak az égen. A szokottnál is sápadtabb Hold, sietve rejtőzött mögéjük irtózatában. Látott már elég szörnyűséget odafentről, vándorútjai során. Tudta, a föld beissza majd a vért, az idő pedig eltünteti a nyomokat, és Vaszilij lelkiismerete is némán hallgat majd, ha van egyáltalán.
Hirtelen megkondultak a harangok. Zúgásuk riadt, segélyért kiáltó, rémült zűrzavarban zengett.”

 

Részlet:
“Mérhetetlen nyugalom áradt szét mindenen. A kristálytiszta levegővel nem vetekedhetett volna semmilyen gyémánt.”

 

Részlet:
“Még javában aludt azokban a percekben. Markából már kihullott a drágakő és békésen nyugodott mellette az ágy színpompás takaróján. A felkelő Nap zöldes fényben csillogtatta rajta csodásan ragyogó sugarait.”

 

 

Részlet:
“Persze, mit tudhat egy kétéves pelenkás a haverságról? Megosztjuk a tápszert, a párnát, meg a legót, együtt romboljuk le más kölykök homokvárát, egymásnak próbáljuk dobni a lasztit. Ennyi. Meg se fordul a fejünkben, mivé fajulhat egy ilyen barátság. Hogy a legó kockáit egy nap gyémántok válthatják fel, a csúzli pedig 9 mm-essé válhat.”

 

 

 

 

 

 

 

Vélemény, hozzászólás?