Vhalenien III.

1. rész
#pilinkek

Amikor meglátta, először azt gondolta, hogy ez az a hely, ahol őket létrehozni szokta, ez, a titkos barlangja. De aztán hamar rájött, hogy ez nem így van. Vezérük éppoly meglepett kíváncsisággal nézett körbe a helyiségben, ahogy azt ők tették miután e világban magukhoz tértek. De aztán… tétova mozdulatai egyre tudatosabbá kezdtek válni, ahogy emlékei visszatértek. Már pontosan tudta, hogy hol van. Felismerte a fények űrhajójának belsejét, bár azt Ávhriol már részben átalakította. Aztán villámcsapásként hasított át rajta valamennyi emlékének felismerése. Már lépett is a vezérlőpulthoz, hogy megkísérelje régi kódjával a belépést, hogy meghatározhassa a koordinátáit. Ez pillanatok alatt sikerült is neki. Mielőtt azonban még bármi mást is tehetett volna, figyelmét, ahogy az ajtóban állóét is, a márványlapon heverő test vonta újra magára, mely váratlanul magához térve felpattant. Hatalmas, hófehér szárnyai riadtan kavarták a teret, miközben tudatosult benne környezete és teste enyhén ragyogni kezdett. Váratlan mozdulatát nagy csörömpölés követte, miközben a kristály a padlóra hullott és ezer darabra tört.

2. rész
#pilinkek

Ávhriol Gláhál is látott mindent, hiszen éppen ő rendezte meg ezt a találkozót, igaz, arra nem számított, hogy első teremtményét követi valaki, de kíváncsian várta a fejleményeket. Nem lepődött meg nagyon, amikor látta, miként térnek vissza a lény emlékei. Sejtette, hogy különleges és hogy nem véletlenül zárták el lelkét jobban és erősebben a többinél. Nem tudta miféle lény lehetett előző életében, de abból, hogy ily könnyedén be tudott lépni az űrjármű irányító egységébe, biztosra vehette, hogy nem akárki volt. “Bár… talán a többiek is képesek erre. Talán egykoron ők is fények voltak. De ha így is történt, mindez még azelőtt lehetett, hogy engem megmentettek és befogadtak.” – gondolta Ávhriol Gláhál és szürke tekintetét összehúzva, elgondolkodva figyelt.
Ebben a pillanatban azonban váratlanul felpattant az asztalon heverő test, mire riadtan hőkölt hátra. “Nem, ez nem lehet!” – kiáltott fel gondolatban, mert sehogy se értette, miként történhetett ez meg. Hiszen még nem is helyezte el a testbe a fia lelkét! De akkor miként térhetett magához? Lélek nélkül? Vagy valaki más foglalta el a testet? És mintha mindez még nem lett volna elég ijesztő, a váratlan csattanással szerteszét szóródott a kristály és ezzel minden reménye arra, hogy fia lelkének új életet adjon. Nem sejtette, mekkorát tévedett. És nem csak ebben, hanem abban is, hogy azt hitte e pillanatban valami különös, félelmetes, ijesztő rém kelt életre, akit nem lesz képes irányítani. És annyira hitte ezt, hogy ezzel a gondolatával hamarosan megteremtette legvadabb rémálmát, mivel ennek megfelelően tekintett legújabb teremtményére. Félve és aggódva, mindig a legrosszabbat feltételezve róla.

3. rész
#pilinkek

Sietve ugrott talpra, de ott helyben össze is csuklott volna, ha valaki el nem kapja. Így kezdődött új élete az új testben. Különös érzés volt ahogy puha bőre a kemény talajhoz nyomódott, miközben lassan hozzászokott a járáshoz. Különös volt a lény is, akit először látott, aki segítette őt talpra állni. Érezte kezeinek erejét, de olyan nagy fénye volt, hogy testéből semmit se látott. Le is kellett vetnie pillantását, máskülönben nem bírta tekintete a ragyogását. És különös volt a hely is, ahol magához tért. Oly sok érdekes tárgy és berendezés vette körül. Aztán a fénylő lény kivezette onnét és hamarosan egy nagy, virágoktól tarka rétre értek. Különös volt számára az egész világ, mely körülvette. Rengeteg kérdés merült fel benne közben. Eleinte nem tudott szólani. Nem találta a szavakat. Ám a különös, magasztos lény az első pillanattól kezdve beszélt hozzá. Mire a rétre kiértek, már értette őt. Ott azonban magára hagyta. Meglepve látta mily sok hozzá hasonló, hófehérszárnyú lény létezik még. Több százezren, milliónyian is lehettek, kik érkezésükre mindenünnen elősereglettek. Addigra már rengeteg kérdése volt. Elkezdte hát feltenni őket. Legnagyobb meglepetésére azonban a legtöbbre senki se tudott válaszokkal szolgálni.

4. rész
#pilinkek

A bejáratnál állva ámulva nézte végig az egész jelenetet, ahogy a hozzá hasonló lény váratlanul magához tért és felkelt, majd járni kezdett. Ennél is jobban érdekelte azonban a berendezés. Alig várta már, hogy mindketten távozzanak. Sietve húzódott félre a bokrok takarásába, amikor elhaladtak mellette, majd berohant, hogy körülnézzen. Elképzelni se tudta, hogy miféle hely lehet ez, mire lehetnek képesek az ottani berendezések. Kíváncsian tapogatott végig mindent, benézett mindenhová. Aztán egyszer csak… nem tudta mihez ért hozzá vagy mi ért hozzá, de érezte amint hatalmas energia fut végig a testén. Váratlanul mindent elárasztott a fény, mely a testéből sugárzott, de ő nem látta ezt, mert elméjét lefoglalta ezernyi kép káprázata, miközben leomlott a földre. Mintha robbantak volna az érzékei. Aztán feltápászkodott és akkor szemben találta magát azzal, akiről addig azt hitte, hogy őket teremtette.

5. rész
#pilinkek

Egy pillanatra csak álltak ott, egymással szemben, aztán fogta magát és kirohant, szó nélkül, kérdések nélkül. El, a ragyogó lény mellett, aki sietve állt félre az útjából, mert nem tudta, hogy ki lehet ez, aki éppúgy ragyog, mint ő.
Először csak el akart futni messzire, mert nem tudta mi történt vele, miért lett ekkora fénye. Amint azonban kiért, eszébe villant egy gondolat. Vajon miért kevesebb ő? Hisz éppúgy ragyog a fénye, mint neki. Eddig elfogadták őt vezérüknek. Feltételek és kérdések nélkül követték őt és hittek minden szavában. És miért is? A fénye miatt? Csak mert oly különlegesnek és magasztosnak tűnt? Jó, az is igaz, hogy megbízható, jó vezérnek bizonyult addig. De.… túl jónak. Felmerült benne a gondolat, hogy mi van akkor, ha ő egyáltalán nem ér nála kevesebbet. Hiszen a fénye is tud éppoly erősen ragyogni. Mi van akkor, ha képességek terén is felvehetné vele a versenyt? Mi lenne akkor, ha átvehetné a helyét? Mi lenne, ha ő irányíthatná a többieket? Eszébe jutott mennyi mindenen változtathatna. Fejleszthetné őket is. Ha neki fel tudott ragyogni a fénye, akkor a többieknek is lehetne erre lehetőségük. Most jött rá, hogy talán balgaság volt bealázkodniuk és oly jámboran állandóan követni vezérük minden szavát. Ahelyett, hogy más lényeket szolgáltak, inkább fel kellett volna tenniük maguknak a kérdést, hogy ők mire vágynak. Igen. Gondolta. Ő végetvet a jámbor szolgaságnak. Az ő irányítása alatt…
Mindez pár pillanat alatt futott végig elméjén. Aztán már fordult is vissza és azonnal cselekedett.

6. rész
#pilinkek

Vhalenien még csak nemrég eszmélt magára az új testben, de máris sok kérdése volt. Választ azonban csak keveset kapott. Ezek a lények, melyek annyira hasonlítottak rá puha szárnyaikkal, hófehér bőrükkel, nem nagyon tudtak kérdéseire felelni. Elhatározta tehát, hogy körülnéz egyedül a völgyben. Nem győzött csodálkozni a rengeteg színt és különleges lényt látva. Némelyek apró csodákként repdestek a rét felett. Látva őket, széttárta ő is a szárnyait és felemelkedett a magasba. Odafentről, ha lehet ezt mondani, még különlegesebb és élettelibb volt a látvány. Hófedte hegyek szegélyezték a völgyeket. Csilingelő vízesések, kedves állatok, méltóságteljesen sétálgató vadak…
Vhalenien nem győzött ámuldozni, bármerre nézett. Minden oly csodás volt. Nem tudta azonban akkor még, hogy a legszebb, legcsodálatosabb dolgot csak eztán fogja megpillantani.
Lassú szárnycsapásokkal szállt a légben, majd észrevett odalent egy gyönyörűen csillogó tavat. Kíváncsian ereszkedett le és landolt a fövenyes parton. Érdeklődve lépett közelebb a víz kristálytiszta, halványkék tükréhez, majd letérdepelt a parton. Egy halacska csapott párat a felszínre ugorva, aztán alámerült. Vhalenien ámulva tekintett utána a mélybe. Aztán lassan elsimult a víz felszíne és ekkor… amit ekkor megpillantott… Sok csodás dolgot látott már addig, de amit ekkor megpillantott… biztos volt abban, hogy annál nincs szebb vagy tökéletesebb kerek e világon.
Vajon mi lehetett az?

7. rész
#pilinkek

Vajon mi lehett az, amit Vhalenien megpillantott? Mit láthatott, ami oly lenyűgözően tökéletesnek tűnt a számára? Mi más lehetett volna, mint önnön tükörképe? Az a hófehér bőr, azok a kíváncsian csillogó zöld szemek a nyugodt, kiegyensúlyozott szemöldökök alatt és az az aranybarna haj, mely helyenként meg-megcsillanva a fényben bársonyosan a vállaira omlott… és azok a különlegesen puha, hatalmas, hófehér szárnyak… hát csoda, hogy annyira lenyűgözte a látvány? Aztán lassan felkelt és körülnézett. Addigra már többen is ott lézengtek körötte. Nyilván követték őt. Végigtekintett rajtuk. Bár kétségkívül mind különlegesen szép volt, de… Vhalenien ekkor döbbent rá arra, hogy ő mennyivel különlegesebb mindenkinél. És nem csupán küllemét tekintve. Neki kérdései is voltak és nem elégedett meg holmi válaszokkal. Bár akkoriban még nem emlékezett egykori önmagára, de valahogy sejtette, hogy az élet több annál az idilli, édenbeli békénél, ami ott körülvette.

8. rész
#pilinkek

Amikor Vhalenien, akit persze ekkor már nem így hívtak, továbbindult, azt vette észre, hogy egyre többen követik őt. Egyre többen csatlakoztak hozzá. Voltak, akik kíváncsian figyelték minden szavát, hisz olyan érdekes dolgokat mondott. Kérdéseket tett fel. Olyanokat, melyekre a választ ők is szerették volna tudni, sőt még olyanokat is, amik nekik eszükbe se jutottak. Egyre különlegesebbnek látták. Olyannak, akinek a nyomában érdemes haladni. Ahogy így mentek-mendegéltek, hegyeken-völgyeken által és egyre több dolgot látott és tapasztalt, egyre több kérdést tett fel, és egyre többet meg is válaszolt, a bőre egyre fényesebben kezdett ragyogni, de először ennek semmilyen lehetőséget nem tulajdonított.
Aztán váratlanul egy erdő szélére érve a rengetegből egy igen különös lény rontott elő. Meglepődhetett őket látva, mert megtorpant. Fekete szemei szinte szikrákat szórtak dühében. Az addig látottakkal ellentétben testének nagy részét se toll, se szőr nem fedte, csakis a felső részén, de ami ott nőtt az igen sötét volt, akár a föld és hátul a földig ért. Testéből négy végtag nyúlt ki, de ezek közül csak kettőn állt. Minden végtagjából további öt apró rész állt ki. Elég furán nézett ki. Csupasz volt és nem tűnt túl életrevalónak, de két gyönyörű, nagy almája magára vonta Vhalenien tekintetét.
– Téged is csak ezek érdekelnek? – hallotta váratlanul vádlón csilingelő hangját, miközben újra nekiindult és megérintve Vhalenien mellkasát félrelökve őt, bosszúsan elhaladt mellette. Vhalenien nem ellenkezett, csak hagyta, hogy félretolja útjából és ámulva tekintett sudár, büszke alakja után.

9. rész
#pilinkek

Vhalenien meglepetten fordult a különös lény után és már lépett is, hogy karját megragadva rászóljon, hogy várjon. Tettének következménye valószínűleg egy pofon lett volna, de egyik társa megragadta a kezét:
– Ne! – szólt rá – Jobb, ha hagyod! Nem éri meg az útjába állni!
– Mert ki ő?
– Nem tudjuk.
– És mi lehet a baja?
– Azt se tudjuk.
– Fantasztikus! – mosolyodott el Vhalenien. – Miért is nem csodálkozom?
– Várj! Most hová mész?
– Megkérdem.
– Ne tedd! Nem láttad milyen? Letépheti a fejed.
Vhalenien erre csak elmosolyodott, de nem állt meg. A többiek ezúttal nem merték követni. Sokáig ment, csak mendegélt, de csak nem találta a különös lényt. Már kezdte úgy vélni, hogy esélytelen. Már keresztül-kasul bejárta a környéket, az erdőségeket is és egyre távolabb jutott. Közben be is esteledett. A sötétségben pedig már csak önnön fénye segítette abban, hogy el ne botoljon. Aztán egyszer csak meghallotta a zokogást. Arcát tenyerébe temetve egy fának támaszkodva sírdogált a mezítelen lény. Fázni ugyan nem fázhatott. Kellemes, meleg éjszaka volt. Még a szél sem fújt. Főhősünk tehát nem igazán értette, hogy miért sírdogálhat ennyire. Valaki bántotta talán? Sok különös, méltóságteljes lénnyel találkozott addig, de mind igen jámbornak tűnt. Miként a társai is. Egyszerűen idillien békés volt ez az egész világ. Mindenki boldognak látszott. Nem értette mi lehet a baja ennek a lénynek, mi oka lehet bárkinek a szomorúságra.
– Üdv! – köszöntötte közelebb lépve, mire az, meglepődve, óvatlanul fordult felé. Főhősünk fénye bevilágította az egész testét. Ekkor vette észre, hogy van még egy része, ahol nem csupasz.
– Mit bámulsz! – kiáltott rá ekkor dühösen a lény és könnyekkel teli tekintete ismét szinte villámokat szórt, miközben karcsú, mellső végtagjaival sietve takarta el testének kérdéses részeit.
– Nagyon különleges a tested. – mondta ki főhősünk a meggondolatlan szót.
– A testem? Szerinted is csak ez számít? – kezdett kiabálni vele a lány. – Ennyi? Ennyi vagyok csak? Az nem számít, hogy én mit érzek, hogy mit akarok?
– De igen. – felelte meglepett ártatlansággal főhősünk – Éppen ezért vagyok itt, hogy ezt megkérdezzem.
– Valóban? – csendesült le a lány.
– Így igaz. – felelte főhősünk kellemes hangján és közben már le is vette saját testéről azt a fehér vásznat, melyet reá adtak. A lány pár lépést hátrálva, bizonytalan tekintettel nézte, amint kettétépi.

10. rész
#pilinkek

Aztán a vászon egyik felét odanyújtotta a lánynak, miközben ő maga elfordította az arcát és ezzel együtt tekintetét is.
– Takard el ezzel magad! – mondta, de a lány nem mert közelebb lépni. Főhősünk testéből már erősebb fény sugárzott miután ruházatát levette, így testének részleteit nem láthatta. Arcának vonásait azonban még igen. Neki is feltűnhetett tehát, hogy mily csodálatos, milyen jóképű, de azt ránézésre nem tudta eldönteni, hogy férfi-e vagy nő, ahogy azt se, hogy bízhat-e benne vagy se. Fusson vagy maradjon? Nem tudta. Nem mozdult tehát. Nem lépett hozzá közelebb. Csak állt ott dermedten.
Főhősünk erre odahajította hozzá a vásznat, majd miközben továbbra is elfordulva maga köré csavarta a megmaradt részt, így szólt:
– Elnézést, de nem tudtam, hogy zavar, ha néznek.
A lány egy pillanatig hezitált, de aztán sietve kapta fel a vásznat.
– Most azzal fogsz jönni, hogy te nem vagy olyan, mint a többiek? – suttogta közben gúnyosan.
– A hozzám hasonlók? – kérdezte főhősünk, de még mindig nem nézett hátra.
– Igen.
– Nem tudom milyenek. Nem igazán ismerem még őket. Nem régóta létezem.
– Valóban? – ismételte magát a lány, most már valódi csodálkozással. – És hogy hívnak?
– Mondják, hogy gyere.
– De mi a neved?
– A mim?
– Most már megfordulhatsz. – szólt ekkor a lány. – És köszönöm neked.
– Szívesen.
– Az én nevem Lillith. – folytatta a lány – Ha ezt mondod, tudom, hogy rólam beszélsz.
– Lillith. – suttogta megismételve.
– Igen. – mosolyodott el a lány. – És mi a tiéd?

11. rész
#pilinkek

Főhősünk elgondolkozva nézett. Nem tudta a választ. Kimondhatta volna ezt, de aztán rájött, hogy akkor ő is csak egy lenne a többi balga közül, aki semmire nem tud felelni.
– Azt hiszem nevem az nincs. – suttogta szégyenkezve.
– Semmi gond! – mosolyodott el a lány bíztatóan és közelebb lépve hozzá, megérintve mellkasát hozzátette még – Tudod, nem a név számít, csak a tettek. És te elhoztad nekem a fényt. Szó szerint is és átvitt értelemben is.
– Ezt, hogy érted?
– A reményre gondolok. Azt hittem egyedül maradtam és senki se érthet meg. De te… te más vagy mint a többiek.
Akkor még egyikük se sejtette, hogy mennyire. Ahogy azt se, hogy a név, melyet a leány azon az éjszakán neki adott, évezredeken át fennmarad vele együtt és a remény hajnalcsillagaként ragyog majd az égen. És azt se sejtették, hogy lesznek majd oly lelkek is, melyeket éppen ez a név tölt majd el végtelen rettegéssel és félelemmel.
De ne fussunk még ennyire előre. Főhősünk ekkor még teljesen ártatlanul élvezte, élvezhette a hely idilli boldogságát. A leány pedig miután hosszasan beszélgettek, édesdeden, megnyugodva aludt el, vállára borulva. A puha szárnyak védelmezőn borították be részben még mezítelen testét. Semmi más nem történt azon az éjszakán, mégis mindent megváltoztatott. A hosszú beszélgetésnek köszönhetően főhősünk másnap már sokkal jobban értette a világot, sok kérdésére választ kapott és fénye a tudásnak köszönhetően jelentősen tovább erősödött.

12. rész
#pilinkek

Ki tudja meddig heverésztek így, összebújva. A leány csak aludt, békésen, a pilinke viszont nem tudott. Úgy teremtették, hogy ilyesmire se legyen szüksége. Így tehát ő csak a szemeit pihentette és elmélkedett a világ dolgain, az addig tapasztaltakon és az éjszaka hallottakon. Sok mindent nem értett még, de a leány igen sok érdekes dolgot mesélt neki. Logikájával pedig képes volt arra, hogy megértse az összefüggéseket és további következtetéseket is levonjon. Mire tehát a Nap elkezdett emelkedni az égen, az ő fényének ereje is a többszörösére növekedett. Igaz, nem vakított a ragyogása, még rá lehetett nézni és orcájának vonásait is ki lehetett venni, de világító fehér bőre még szebbé tette.
Elgondolkozva üldögélt tehát az egyik fa árnyékában, kebelén a leánnyal, amikor váratlan kiáltás riasztotta fel:
– Mit képzeltek? Ezt meg hogy merészelitek? – ordította egy mélyebbt hang.
Barátunk meglepve nézett fel. Egy igazán különös figura álldogált előtte, csípőre tett kezekkel. Feji végén, felül, ahogy ordibált, mulatságosan rázkódott loboncos szőrzete minden irányban, de egyébként se volt csupasz. Úgy nézett ki, mintha megzavarták volna munka közben a teremtőjét vagy elfelejtette volna azt, hogy félbehagyta. A pilinke csak nagyon nehezen tudta visszafojtani nevetését. De amikor végigtekintett rajta és meglátta azt a különös, hadonászó, kicsiny lényt, amit a lány dús lombok közül kikandikáló kígyóként emlegetett, ami ellen annyira tiltakozott, nem bírta megállni, hogy fel ne nevessen.
– Mi olyan vicces? – kiabálta dühösen a fickó – Azonnal add vissza a nőmet vagy állj ki ellenem!
A leány közben álmosan nyitogatta szemeit, de e szóra dühösen felpattant.
– Hogy képzeled? Sose voltam a tiéd és nem is leszek!
– Dehogynem! Nekem teremtettek! – kiabált tovább a fickó.
– De nem szeretlek! Nem kényszeríthettek rám semmit! Önálló nő vagyok. Saját akarattal. Ha tetszik, ha nem.
– Ezt most azonnal fejezd be és gyere!
Közben a pilinke is felkelt és e szavaknál a nevetést is abbahagyta, majd előrébb lépve fenyegető hangon így szólt:
– Nem hallottad? Nem kíváncsi rád. Takarodj!

13. rész
#pilinkek

E szavakra megrezdültek köröttük a cserjék és fák ágai. Baljós fuvallat futott végig a réten.
– Hogy mersz te itt parancsolgatni nekem? – kiáltott fel erre felháborodva a fickó. – Nem tudod tán hol a helyed?
– Nem hinném, hogy éppen neked kéne bealázkodnom! – felelte ridegen a barátunk.
Erre a fickó már lépett volna előre, de a következő pillanatban hangos surrogás vonta magára figyelmüket. Egy csapatnyi hófehér, szárnyas lény érkezett. Éppen olyanok voltak, akárcsak főhősünk. Annyiban különböztek csupán, hogy nem ragyogott a testük annyira.
Könnyedén, puhán landoltak köröttük.
– Mi a gond? – kérdezte az, aki a vezérüknek tűnt.
– Az egyik társatok nem hajlandó engedelmeskedni nekem. – jelentette be a fickó.
– Igaz ez?
– A lány nem akar vele menni és én megvédem őt, ha kell. – felelte főhősünk.
– Elnézést! – fordult erre a szárnyas lény a fickó felé. – Ő még új. Csak nemrég teremtették. Nem tud mindent. – aztán barátunk felé fordult és így folytatta: – Tudod, a nő a férfihez tartozik. Hagyd tehát őt! A mi feladatunk egyébként is az ember szolgálata. Neked is kötelességed hát engedelmeskedni neki. Ha azt kéri, hogy add vissza a nőjét, akkor add vissza!
Főhősünk nem felelt azonnal. A lány közben ránézett és megijedt attól, hogy tétovázik.

Ti mit tennétek főhősünk helyében?

14. rész
#pilinkek

Főhősünk azonban nem tétovázott, csak gondolkodott. Kiskaput keresett, mert nem akart ő feltétlenül lázadni. Akkor még nem.
Nem is kellett sokáig töprengenie, de azért még előbb végtelenül ártatlan arccal visszakérdezett:
– Nekem is az embert kell szolgálnom?
– Igen. – felelte gyanútlanul a kérdezett.
– De hiszen én éppen azt teszem. – mosolyodott el főhősünk jellegzetes, később sátáninak nevezett, gúnyos mosolyával, majd, hogy a gyengébbek számára is érthető legyen, hozzátette még: – Vagy a nő talán nem ember?
Váratlan kérdésére elakadt a szavuk egy pillanatra, aztán tétován, suttogva így felelt az egyikük:
– Igaza van.
– Ne forgassátok ki a parancsot! A teremtőnk egyértelműen azt mondta, hogy vigyázzuk és segítsük az embert, mindenben.
– De.… valóban ezt a szót használta. Nem azt mondta, hogy a férfit. – szólt közbe egy másik is.
– Igen, de akkor még a nő nem is létezett. – ellenkezett egy harmadik.
– Akkor most? Most mi legyen? Te szembe mennél a paranccsal? – jött az újabb kérdés.
– De.… nem jól van ez így.
– Ez igaz.
– De te mégis mit javasolsz?
Emígyen töprengtek a különös lények. Aztán egyszer csak azt vették észre, hogy igencsak kezd megoszlani a csapat. Egy részük már fizikailag is ott állt főhősünk mellett. Pillanatok alatt megoszlott az addig szilárdnak hitt egység. Félő volt, hogy hamarosan kitör a harc az addig végtelenül békésnek hitt lények között.

15. rész
#pilinkek

A vita közben egyre hangosabbra fordult, anélkül, hogy főhősünk bármit szólt volna. Bőven elégnek bizonyult az a pár mondat a részéről és mint szalmára vetett szikra, kezdett lángra lobbanni az indulat.
Főhősünk még mosolygott kicsit, majd intett a lánynak és szép lassan elkezdtek kihátrálni a helyzetből. Azt tervezte, hogy észrevétlenül magukra hagyják a társaságot és ezt a helyet, sőt ezt az egész világot. Úgy tűnt, sikerülni is fog ez nekik, ám váratlanul minden elcsendesült.
Először azt hitte, észrevették, hogy elosonni próbálnak, de ahogy visszafordultak, megpillantották a síri csend fenséges, fénylő okát.
Vezérük jelent meg, az, akiről úgy vélték, hogy mindannyiójukat teremtette, de tévedtek és nem csak azért, mert az igazi teremtő Ávhriol volt.
Ők csak azt látták, hogy megjelent a legfényesebb lény, akit valaha láttak, és akiről azt gondolták, nem más, mint akinek eddig is behódoltak, akinek követték parancsait. Nem sejtették, hogy mi történt időközben a barlangban. Nem sejtették, hogy mi történt egyik társukkal, ahogy azt se, hogy hatalomvágya váratlanul fényével együtt nagyra lobbant.
Igazából a hiánya se tűnt fel senkinek, oly jelentéktelennek tartották. Nem gondolták tehát, hogy most éppen ez a lény jelent meg váratlanul, hatalmas, tündöklő fényben, méltóságteljesen.

16. rész
#pilinkek

Nem hitte, hogy nehéz vezérnek lenni. Azt gondolta, hogy majd követik őt és szava szerint cselekednek.
Végre észrevették. Ez volt az első gondolata, amikor megjelent. Addig jelentéktelennek gondolta magát, olyannak, akinek meg se hallják szavát. Most viszont… ahogy a csendben őt figyelő lényekre nézett, arra gondolt, mily sokat is számít a látvány. Dermedt áhitattal várták szavát.
Azt hitte örülni fog, ha uralkodhat. Azt gondolta, boldog lesz majd, amikor figyelnek rá, várva parancsait. Ám most… most nem érzett mást csak szánalmat, ahogy végigtekintett rajtuk.
“Mi történik itt?” Akarta kérdezni, de tudta, ha ezt megtenné, azzal bevallaná, hogy ő csak egy bitorló. Az igazi vezérük mindig pontosan tudta, hogy mi a helyzet. Mintha mindenütt jelen lett volna. Nem sejtette senki, hogy valójában gondolatolvasó.
Ő azonban nem volt az.
Tudta tehát, hogy másként kell megoldania a helyzetet. De vajon miként? Ezt még nem sejtette. Egyben azonban biztos volt. Tudta, határozottnak, erélyesnek kell lennie.
– Gyertek csak vissza! – intett tehát parancsolón főhősünk és a leány felé.
– Nem. – hangzott a meglepő válasz.
Persze megkérdezhette volna, hogy miért nem, de most először tapasztalt ellentmondást. Korábban, igazi vezérük egyetlen parancsára se ellenkezett senki. Személyes kudarcként élte hát meg a pillanatot és úgy vélte, ezt nem hagyhatja annyiban. Mert mégis mi lenne akkor? Ki hallgatna akkor a szavára, ha elnézne ilyesmit? Így gondolkodott. A következő pillanatban tehát váratlanul teleportált, mert már erre is képes volt. Aztán már meg is jelent főhősünk előtt, majd felemelte karját és egy elővágódó tűzgömbbel messze repítette barátunkat.
– Van még valakinek ellenvetése? – kérdezte, de senki se felelt. – Ne halljam meg, hogy még egyszer valaki nem teszi azt, amit mondok!
Azzal részéről befejezettnek tekintette a helyzetet és eltűnt.
Vajon mi lesz most?

17. rész
#pilinkek

Főhősünk csak jóval arrébb tért magához a földön heverve a csalitos közt. Akkor tapasztalta meg először, hogy mi az a fájdalom, de azt is, hogy milyen gyorsan gyógyulnak sérülései. Aztán a helyre gondolt, ahol az egész jelenet lejátszódott és arra, hogy bár tudná hol van és bár ott lehetne. Meglepetésére a következő pillanatban már ott is találta magát. Igaz, a többiek addigra már nem voltak sehol, de így szembesült egy újabb képességével, a teleportációval. Tanácstalanul nézett körbe. Fogalma se volt arról, hogy most mit tegyen, merre menjen. És akkor hallotta meg a lány tiltakozó sikoltozásait. Rágondolt és a következő pillanatban már ott is volt mellette, szemben a fickóval. A meglepetés ereje megtette a hatását. Mire a férfi észbekapott volna, nőjének már hűlt helye volt. Ráadásul a pilinke akkora fénnyel érkezett, hogy fel se merült valódi kilétének gyanúja. A fickó tehát zúgolódás nélkül vette tudomásul a történteket, hiszen azt hitte, hogy a mindenek teremtője jött el a lányért. Egy ideig legalábbis nem emlegette fel a dolgot. És ennyi elégnek is bizonyult ahhoz, hogy főhősünk már messze járjon a lánnyal és nyomukra se lehessen lelni. Mire az eset híre az új vezérhez eljutott, a pilinke már biztonságba is helyezte a leányt és vissza is tért. Hogy miért tért vissza? Igen, ez ostobaságnak tűnhet, de nem gondolta, hogy emiatt veszélybe kerülhet, hogy bárki ártani akarna neki. Hiszen ez volt az otthona. Akkor még. A vezérről pedig mindenki azt beszélte, hogy jó és megértő és megbocsájtó. Úgy vélte hát, hogy elég csak megbeszélni vele a történteket.
Jól tette vajon, hogy visszatért?

Folytatás hamarosan!
(Vhalenien IV.)

spacer