Kocsiszín! Végállomás!

Hirtelen feltűnt a villamos, majd mint sárga nyílvessző, süvített el mellettünk. Már be is ért a megállóba…. Már ki is tárta ajtajait… Sietve kapkodtuk lábainkat. Hirtelen felhangzott az ajtózárást jelző berregés. Erre Péter, elengedve kezem, nekiiramodott. Pár pillanat és már oda is ért. Félig felpattant a villamos lépcsőjére és úgy várt be engem.
Levegő után kapkodva roskadtam le az egyik székre. Péter nevetve vágódott mellém. Miközben lassú méltósággal továbbgördült a villamos, hirtelen kialudtak a fények. Jótékony sötétség borult ránk.
– Rengeteg időnk van még. – suttogta. A város fényei megcsillantak vágyódó szemeiben. Válaszul, szájára tapasztottam ajkaim.

Mint kíváncsi gyermekek, kik nem bírják kivárni a pillanatot, az ajándékozás percét, izgalommal telve kapkodva kezdtük bontogatni egymást. Aztán a villamos lassult, majd megállt. Ajtajait álmos közönnyel tárta ki. Fagy áradt be, de mi észre se vettük. A szerelem forró hevében égtünk. A vágyódás, reménykedő izgalmának tüzében.

Szenvedély kavarta fel a fehér hópelyheket. Könnyű pihéik, mint égbe vágyódó bukott angyalok, lelkes rohamra indultak a mennyek kapuja felé. Újabb és újabb, reménykedő rohamra, mielőtt ártatlan, fehér testük végleg egyé válik a föld porával… és sárba veszik a remény… Vágyódva hitték, egyikük célba ér. Hirtelen ismét befordult a hosszú szerelvény, hóvihart kavarva maga előtt. Zakatolva sietett célja felé. Aztán hirtelen fény öntött el mindent.
– Kocsiszín! Végállomás! – mennydörgött egy hang.

Mint rajtakapott bűnösök, kibontott ajándékainkat, egymást, magunkhoz ölelve kaptuk fel fejünket. A hang érezhető gúnnyal tette hozzá:

– Boldog Karácsonyt!
A villamos dermedten állt a kocsiszín mélyén. Lassan szállingóztak még a hópelyhek. Csendben, észrevétlen, révbe ért közben a Remény.

Tetszett?
Küldd el a linket barátaidnak is!

Még több történetet, kisregényeket is olvasnál?
REGENYEIM.HU
Érdemes minden nap figyelni!