Rövid jelenetek, kulisszatitkok 2.

Miért kezdtem el tavaly ősszel ingyenesen közzétenni a regényeimet, történeteimet? Tegnap egy kedves olvasóm tette fel nekem ezt a kérdést. Őszinte érdeklődésre pedig őszinte válasz jár. Visszaemlékeztem tehát, és megvallottam az igazságot.

Két okom volt erre a tettemre.
A tettre, melyet más írók ostobaságnak vélnek.

Az egyik ok, hogy veszélyes ez a város. Tavaly egyre gyakrabban szembesültem vele. Néhány hatalmas karambol, elszabaduló buszkerekek, füstölő metrószerelvények, nem messze tőlem lecsapó villám… és mindez kizökkentett a napi mókás mókuskerék monotonításából. Eszembe jutott valami, valami, amit már rég feledtem. A kézirataim. Mi lesz, ha meghalok?

De még ennél durvább is történhet!

Akár le is éghet a ház és megsemmisülhet a bőröndöm az írásaimmal. Szóval váratlanul úgy éreztem, többé nincs mire várni!

Sokmindent érdemes húzogatni, de a kézirataimmal teli bőröndöt albiról albira nem igazán. Nem tudtam mennyi időm lehet még hátra, de többé nem akartam várni.

Ezért kezdtem el ingyenesen közzétenni teljes történeteket, kisregényeket.

De mi volt a másik okom?
Igen. Mert volt még egy okom. Egy titkos ok, amire azonban a válasz egy nevet is tartalmaz. Ha ezt elárulnám, azzal bizony durván szpojlereznék. De ha már olvastad az Utolsó fénysugár című könyvem, akkor ezt a titkot is tudod.


Egyszer régen, réges-régen, egy távoli vidéken, ahol a Nap még sosem kelt fel, élt egy gyönyörű asszony. Hosszú, hullámos haja fekete volt, mint az ében, akárcsak bársonyos bőre. Egy nap megtudta, hogy idegen érkezett a vidékre, aki megvalósította azt, amiről addig senki se gondolta volna hogy lehetséges. Összefogta egy egységbe a legkülönfélébb és legrettenetesebb népek hordáit és létrehozta királyságát. Az asszony csak ámult, miközben a csodálatos tettek hírét hozzá is elvitték a mavrikurgok. És ahogy hallgatta, szíve úgy vert egyre hevesebben a még soha nem látott férfiért. Aztán egy nap elhatározta, hogy látnia kell ezt a különleges idegent. Útra kelt tehát. Nagy, fekete pupillái tágra nyíltak, amikor meglátta. Amikor pedig a férfi rátekintett ragyogó, zafirkék szemeivel, még a lélekzete is elakadt és önnön nevét is feledte. Pedig ő volt Nüx, az éjszaka sötét leánya, akinek nevét ismerték és tisztelték a világ túlsó oldalán.
————–
Nüx csodálatosan szép asszony volt, kinek kegyeiért versengtek a férfiak, de különbnek érezte magát annál, minthogy hozzájuk leereszkedjen, bókjaik hízelegtek neki, de úgy tett, mintha meg se hallaná kedveskedő szavaikat. Nem tudta még, hogy milyen a viszonzatlan, reménytelen szerelem. Nem tartotta sokra a férfiakat. Úgy vélte, nincs szüksége rájuk, mert ő is képes bármire, elég erős a jelleme, elég nagy a tudása és nélkülük is elérhet bármit. Így érzett, bár nem tartozott a hárpiák férfigyűlölő népéhez. Amikor azonban az idegent megpillantotta, megpördült körötte a világ. Hirtelen elgyengültek a lábai és mintha ezernyi aprócska csillám bizsergette volna a gyomrát. Hirtelen mindenről megfeledkezett. Még önnön nevét is feledte egy pillanatra és csak nézte a férfi arcát, világos bőrét, melyet aranyló fürtök kereteztek és valami különleges varázs töltötte be érzékeit. Még soha eladdig nem látott hozzá hasonlót. Többé már nem érdekelte semmi, nem számított semmi más. Csak egyet tudott. Ez a férfi kell neki.


Tudja valaki, hogy mi a tudományos magyarázat Phosphor kék vérére? Mit tartalmaz?

Ede Uhrin: “A sejtjei tartalmazzák az ősi vért, ami sötétkék színű. Akkor kel életre, ha úgy érzi mindennek vége és meg fog halni. Akkor az élni akarás ösztönösen előtörő ereje és szíve dobbanása szétterjeszti az egész testében az ősi vért. Az utolsó stádium az átváltosás felé. Ha az ősi vér előtör, újra kinőnek a szarvai a szárnyai. A bőre elfeketedik, képes oxigént felvenni, ellen áll a tűznek is. Ezért képes gyorsan regenerálódni is.”

Válasz: A vas tartalmú hemoglobin helyett réz tartalmú hemocianin van, ami az oxigén és savas kémhatás változásaira érzékenyebb és bizonyos körülmények közt jobb oxigénszállító, valamint a legtöbb mikroorganizmus szaporodását meggátolja, de bizonyosakkal együttműködve előnyösebb helyzetet hoz létre. Igaz, hátrányai is vannak.
Nem véletlenül nem támadják majd Phosphort a vérszívó mavrikurgok…


 

Vhalenian története:

Amikor megrázkódott az űrhajó, tudta, hogy már nincs mire várnia. Tudta, hogy elértek egy aszteroidaköd peremére és már nincs sok idő hátra ahhoz, hogy a súlyos szikladarabok ripityára törjenek mindent. Fegyencjárat volt. Nem lett volna kár érte. Legalábbis ezt mondták volna mások. Vhalenien azonban nem akart meghalni. Még nem. Tudta azonban jól, hogy a fedélzetről nem lehet elérni a hajó központi irányítópultját. Nem véletlenül. Felkészültek ugyanis arra, hogy a foglyok közül netán valaki megszökhet. Nem kockáztathatták meg, hogy esetleg megmentsék magukat. Nem véletlenül indították útjára a fegyencjáratot… és nem véletlenül közeledett az az aszteroidaköd. Végezni akartak velük. Úgy tűnt, nincs esélyük. Még ha valaki ki is szabadult volna… a hajó központi paneljét csak kívülről lehetett elérni. Odakint azonban… a mély, sötét űr… szétszaggatta volna bárki testét…

Érdekel a folytatása? Hamarosan jön! Figyeld a weboldalam!
Gondolnátok, hogy ez is az Yperpérán sorozathoz fog kapcsolódni? Közeleg a sci-fi vonal!


 

A folyó

“Desider sajgó fájdalmak közepette tápászkodott fel a földről. Rosszul eshetett, de nem annyira, mint társa, aki tőle pár méternyire hevert.
– Phosphor! – kiáltott fel rémülten, amikor megpillantotta, majd kapkodva sietett oda hozzá, négykézláb, botladozva. Elég magasról zuhantak alá. Szinte biztos volt abban, hogy már nem él. Szárnyai megszaggatva, félig leszakadva hevertek mellette. Odaérve megérintette, hogy kitapintsa nyaki ütőerét, mire az, kinyitotta szemét és rátekintett.
– Desider! – suttogta.
– Hogy vagy? Meg tudsz mozdulni? – kérdezte tőle suttogva.
– Aligha! – felelte, majd elfordította fejét és szája szegletéből előbuggyant sötétkék vére. Szemeit közben lassan le-, lehunyva, kezdte elveszíteni az eszméletét. Társa, tekintetével aggódva követte az alágördülő bő folyamot. Gyógyító volt. Tudta, hogy ez nem sok jót jelent.”

Érdekel? Már fent van a weboldalamon. A menüben találod.

 

Lidelina története

A kávézó egyik asztalánál egy feltűnően csinos leány üldögélt egyedül, magányosan. Elgondolkodva kóstolgatta a süteményt, melyet nemrég hoztak ki neki. Ez már nem az első volt. Úgy tűnt, édességbe próbálja fojtani bánatát. Nagy, barna, enyhén mandulavágású szemeivel szomorúan tekintgetett az újabb és újabb, betérő vendégekre. Mintha várt volna valamit, valakit. Valójában azonban a férfi már megérkezett. Ott ült, nem messze tőle. Egy szépen zöldellő műnövény levelein át feltűnés nélkül figyelemmel tudta kísérni minden mozdulatát. Jól látta azt is, hogy most, miközben egy nővel kávézgat, már nem viseli a jegygyűrűt, mely pár perce még, amikor az egyik kereszteződésnél az utolsó pillanatban visszarántotta a váratlanul érkező busz elől, akkor még az ujján volt. A férfi akkor elmormolt egy köszönömöt, de több figyelemre nem méltatta a lányt.

Hamarosan jön! Figyeld a weboldalamat!

Kívánságokat teljesítő lidércek. Már nem maradt túl sok belőlük. Vagy csak mind rájöttek, hogy miként szabadíthatják fel magukat gazdáik rabigája alól? Nem tudni. De azért még elég gyakran látni az égen elsuhanó fénycsóvákat.
Meteorit. Legyintenek az emberek, mert többségük már rég feledte a népi hiedelmeket. Pedig valójában lehet, hogy éppen egy kívánságteljesítő lidérc száguldott át az égen, hogy gazdájához aranyat vagy pénzt vigyen. A koboldok és lidércek kora lejárt. Vagy csak megtanultak elvegyülni, netán álcázni magukat, hogy életben maradhassanak?

Ha szeretnél többet olvasni róluk, ha szeretnéd megismerni Yperpérán csodás világát, akkor tarts velünk! Olvasd az ingyenes történeteket, melyeket a weboldalamon közzéteszek!

 

A fekete lidérc története

Amikor megtudták az igazságot, fogalmuk se volt arról, hogy mit tegyenek. Csak döbbenten nézték és teljesen ledermedtek. Persze az Árny szinte azonnal megjelent és már sorolta is borús gondolatait, rémísztően rettenetes jövőképet festve elébük. Ő mindig az egyszerű és gyors megoldások híve volt. Minek bajlódni bármivel, bárkivel? Ezt vallotta. Szerette még csírájában eltörölni a problémákat, megölni mindenkit, aki nem volt kedvére. Vhalenien Lüxfrim már jóideje a király balkeze volt. Mindenki bízott benne. Nem sejtették, hogy ki ő valójában, de most… ott a szemük láttára omlott a porba és testéből, a bőrén át sűrű, fekete köd kezdett előgomolyogni. A belőle kiszivárgó rettenetes sötétség pár pillanatra már-már teljesen beborította, de aztán újra és újra visszahúzódott. Mintha küzdött volna az átváltozás ellen. Az Árny közben egyre csak azt hangoztatta, hogy most kellene végezni vele, de senki se mozdult. Ő se tett semmit. Pedig mindannyian tudták, érezték, hogy ha várnak, hamarosan egy megállíthatatlan, legyőzhetetlen rettenet szabadul el világukban. Még soha senki nem látott közülük eladdig fekete lidércet, de a régi kódexek, az ősi tudás említést tett róluk és az alapján pont így képzelték el.

A fekete lidércek valaha, több millió éve még kívánságokat teljesítettek éppúgy mint a többi lidérc. Gazdát szolgáltak és nem tehettek mást. Egyéb lények parancsait kellett teljesíteniük. Hosszú, igen hosszú idő telt el, miközben fejlesztették magukat és igyekeztek megoldást találni.

Aztán végül… végül az egyikőjüknek sikerült. Ő volt Vhalenien Lüxfrim.
Az első szabad lidérc, aki attól a pillanattól kezdve csak a saját kívánságait teljesítette. Soha többé nem alázkodott be senkinek.
A titkot persze elárulta a többieknek.
Így szabadították fel magukat a fekete lidércek.

A régi kódexek szerint akkor egy sötét, baljós időszak köszöntött a világra. Elszabadult egy legyőzhetetlen, rettenetes, kíméletlen erő. A fekete lidérceket ugyanis nem érdekelte senki és semmi más csak önmaguk és a mérhetetlen szabadság. Miután pedig már képesek voltak arra, hogy saját kívánságaikat teljesítsék, senki se volt képes arra, hogy megállítsa őket.
/Yperpérán legendája/

Aztán egy nap… az örök életű, halhatatlan Vhalenien Lüxfrim, aki számára úgy tűnt, hogy nincs lehetetlen, aki úgy tűnt, bármire képes és aki emiatt már kezdte unni az életét és aki akárcsak a társai már évszázadok óta meg akart halni és jóideje már, hogy erre kereste a megoldást… egy nap találkozott WindLhar-ral, a MarvN’Darilok népéből, akinek csak egyetlen napot adott az élet. Ez a találkozás örökre megváltoztatta mindkettejük életét.

Hamarosan jön! Figyeld a weboldalamat!

A weboldalamra a történetek úgy kerülnek fel, mint a kirakós darabjai. Naponta, de végül összeáll a kép. Így teszem közzé ingyenesen a kisregényeimet és az egyéb történeteimet. Ezenkívül az ínyenc rajongóknak minden nap teszek fel kirakódarabkákat, érdekes jeleneteket, melyekről csak sejteni lehet, hová illenek a történetbe.
Nem húzom sokáig a sztorikat!!!
Kerek, egész kisregényekre, novellákra daraboltam a monumentális sorozatomat.









spacer