- Az összes - Érdekességek

Folytatás: A folyó + Rövid történetek: Asté, Elfídár

Folytatás 3.

Phosphor még sokáig eszméletlenül feküdt, de az idegenek mindent megtettek, ápolták és hűs vízzel mosták testét, nedvesítették ajkait. Nem tudta mennyi idő telt el, mert nem tudta mennyi időt töltöttek a kősivatagban és mennyi ideig hevert eszméletlenül, ahogy azt se tudta, miként mérhetné az idő múlását, hiszen arrafelé Nap nem világított az égen, de még csak csillagok fénye se adhatott útmutatást.

A történet folytatódik! Csak rajongóknak!

Itt olvashatod ingyen: A folyó


Asté hercegnő – (Miközben Phosphor a palotába érkezett…)

Tudta, hogy a király nem örülne neki, ha megtudná, hogy hercegnő létére… de hát imádott kúszni-mászni a csalitosban, minél jobban megközelíteni az ellent, sárral, piszokkal mit se törődve. Aztán megtudta, hogy a határ menti vidéken, távol a palotától, álcázott rependátorokat, azaz kúszó felderítőket képeznek. Anélkül csatlakozhatott, hogy kilétét fel kellett volna fednie.

Nem sok kedve volt ahhoz, hogy újra a királyi ítélethozó elé álljon. Pedig tudta, ez előbb-utóbb meg kell, hogy történjen. Hibájáért vállalnia kellett a felelősséget. Floránusz Questor azonban túlságosan kegyetlen ítéleteket hozott. Nem kedvelte. Ráadásul igen gyakran találta magát előtte. Miután tehát a király számára kiderült, hogy ismét megszegte a szabályokat és így sérült meg, biztos lehetett abban, hogy ezúttal se fogja megúszni egy kis dorgálással. Szerencséjére annyira vérzett, hogy amint atyja, a király meglátta, nem vitette azonnal Floránusz elé, hanem előbb egy oldalsó helyiségben, a gyengélkedőben ellátták. Arra azonban nem számítottak, hogy ekkor, amint pár pillanatra magára hagyják, az egyik hátsó ablakon át megszökik a palotából. Nem sejtette, hogy miközben az Árny mindent megtesz, hogy nehogy véletlenül találkozzon Phosphorral, addig a Sors éppen az ellenkezőjén munkálkodik.


A rajongóknak egy kis információ:

Ahogy olvastátok, a történetben egyszer csak megjelenik Desider. A későbbiekben, a barátai megtudják, hogy ki ő valójában. Miután az ellenség, Phosphor is megtudja, Desiderrel jó ideig, esztendőkig nem találkozunk. Aztán egy nap erre a kissé még mindig primitív világra lezuhan egy felderítő űrhajó… néhány idegen érkezik. Fénylő, hófehér alakok. Ezért nevezik el őket Fényeknek. Thanathosz, akit már jópár kötet óta csak úgy emlegetünk, hogy az Árny, eddigre már rangot szerzett magának. Ő a király jobb keze, a Skía Messanichtor. A király egyik nevelt lánya, Káté a főmágus (már mindenki tudja, hogy ő Nüx lánya, akit anyja a folyó menti csalitosba tett, hogy a jóslat szerint megtalálják), a másik lánya, Asté, rependátor, azaz kúszó felderítő. Az utóbbi találkozik elsőként az érkezőkkel, és meg is menti az egyiküket. Aztán az Árny felismeri a jövevényekben azon nép tagjait, akik elől menekült. Tudja hogy ha felismernék… végeznének vele. Ezért a háttérbe vonul. A későbbiekben megjelenik újra Desider karaktere és mellé szegődik biztonsági okokból Elfídár és Lidaster. Az ő feladatuk, hogy akár az életük árán is védjék. A király és a sötét paraszt című történet nagy részében hárman bontják a rendet.


Három részlet – Elfídár

(Az alábbi részletek A király és a sötét paraszt című regényből vannak, melynek az elejét
alkotó kisregény már fent van és ingyenesen olvasható. Jó szórakozást kívánok hozzá!)

Részlet 1.

– Hogy mért tűrünk meg magunk közt egy zombit? – szólt közbe egy hang.

(itt Zsántárra, a fogadósra utal, aki valójában Ylarion)

Megfordultam. Egy felettébb érdekes fickó állt előttem. Ruházata Desiderére emlékeztetett. – Idővel megérted. – folytatta. – Rengeteg szabály, még több kivétel. Ebből áll ez a világ. Kháosz, melyen csak a király tudott úr lenni. Azt hiszem, még nem találkoztunk. Elfídár vagyok. – azzal kezet nyújtott nekem. – Hallom, Desiderrel voltál. Hogy van? – kérdezte.
– Nemsokára itt lesz. – feleltem.
– Hallottam hírét a történteknek. Hála a Tűzistennek, hogy megúsztátok. Kár, hogy nem voltam Desiderrel. Nem hittem, hogy ilyen veszélybe kerülhet. Neked is szerencséd, hogy túlélted.
– Phosphornak és Cynidornak köszönhetem. – feleltem.
– És a Tűzistennek, aki óvja lépteink. – szólt közbe egy csengő női hang. Megfordultam. Cynidor lépett mellénk és jókedvűen mosolyogva így folytatta: – Én mégis, neked mondanék érte köszönetet.
– Ugyan! Szóra sem érdemes. – feleltem zavartan. Közben Zsántár egy széket kerített elő valahonnan és sietve odahozta Cynidornak. Az, mosolyogva, hálásan mondott érte köszönetet. Még látszott rajta, hogy nemrég menekült meg a halál küszöbéről. Számtalan kötés fedte testét, és arcát. Jobb karja fel volt kötve. Nehezen lélegzett, ezért csak lassan beszélt, ám mosolygós arccal, vidám hangsúllyal, fénylő tekintettel.

 

Részlet 2.

– Üdv mindenkinek! – kiáltotta el magát Elfídár, akin látszott, hogy kiváltképp kedvét leli a helyzetben. Mellém léptek a söntéshez, melynek túloldalán Zsántár már szapora mozdulatokkal rejtette fedezékbe a törékenyebb tárgyakat. Odaérve, Desider barátságosan felnevetett, majd suttogón, hangjában csípő gúnnyal jegyezte meg:
– Ugyanmá! Csak semmi izgalom, haver! – majd hangosabban, félig a jelenlevők felé fordulva, vigyorogva jelentette be: – A rendet ezúttal nem itten kívánjuk megbontani! Szal, semmi pánik!
A háttérben erre, suttogó, tanácskozó hangok röppentek.
– Lehet. – felelte Zsántár összevont szemöldökkel – De ahol Ti hárman együtt vagytok, ott nem sok jóra lehet számítani.
– Ezúttal, talán mégis. – jegyezte meg Lidaster, miközben szavainak alátámasztása végett egy fatallért dobott a pultra. – A szokásos szobát szeretnénk az alagsorban, és nyugalmat. – tette még hozzá.
– Nyugalmat, Ti?? – visszhangozta hitetlenkedve a fogadós, majd gyanakvó tekintettel emelte fel a kapott érmét. Óvatosan megdörgölte, majd a falon lobogó egyik fáklya tüzébe tartotta. A tallér ezüstös fényben izzott fel, ahelyett, hogy lángra lobbant volna.
– Nem bizalmatlan kissé velünk? – jegyezte meg közben játékos gúnnyal Desider, felénk fordulva.
– Viccelsz? Velünk szemben sosem lehet eléggé! – felelte sokatmondó hangon Elfídár.
– Egyebet kívántok még? – kérdezte a fogadós, de a gyanakvás csak nem oszlott el sápadt arcáról.
– Nem, kösz. – felelte Lidaster. – Sietős a dolgunk. Átugrunk a Fényekhez. Te, velünk tartasz? – fordult váratlanul felém.
– Mi? – lepődött meg a fogadós. – A Fények közé?? Az kész öngyilkosság.
– Éppen ünnepelnek, és te is tudod, Zsántár, hogy nincs igazi mulatság nélkülünk. – vigyorgott közbe Desider. – Inkább örülj, hogy nem itt bontjuk a rendet.
– Ráadásul, ha tervünk sikerül, és még túl is éljük, Hádész, a Király nagyon hálás lesz ezért nekünk! És a terv kiváló. – tette hozzá Lidaster kipirult arccal, sugárzó tekintettel.
– Nem értem. – vetettem közbe. – Desider úgy tűnik, nem szívleli a királyt. Nem értem, miért kockáztatnátok érte az életeteket.
– Desider-rel nem értünk mindenben egyet, de mi a végsőkig kitartanánk a Király mellett. – állította komoly hangon Elfídár, de ajkai szegletében sokatmondó mosoly lapult. Szemei Desider felé villantak. Már tudtam, mire céloz.
– Igen. – helyeselt Lidaster. – Mindegy miként vélekedik erről Desider. Mi, történjék bármi, mellette állunk. Minden látszat ellenére. – tette hozzá, s ő is Desider-re tekintett.
– Hihetetlen! – vigyorodott el Desider, miközben hitetlenkedve ingatta a fejét – Igazán kösz, wazze! Ne is törődjetek azzal, hogy mi a frászt kértem! – tette hozzá lemondóan, majd hirtelen felkiáltott, megpillantva a korsónyi, még gőzölgő italt a pulton: – Szeé mu! Zsántár! Hogy mered osztogatni ezt a mérget? Még egyszer meglátom, és szedegetheted a ripityáidat.
– Ne húzzuk tovább az időt! – szólt közbe Elfídár, kissé türelmetlenül. – Igyunk a sikerre, hogy indulhassunk végre!

 

Részlet 3.

– Te, ha kinyuvadnék, mennyi ideig gyászolnátok? – tette fel a váratlan, cseppet se odaillő kérdést elkomolyodva Desider. Döbbenten kaptuk felé tekinteteinket.
– Bármikor kinyuvadhatok! – magyarázta Desider elmosolyodva.
– Na persze! – nevette el magát Elfídár. – Ha ilyen könnyelműen hintázol a székeden…
– Komolyan kérdeztem! – intette le Desider.
– Lehetetlen! Lidaster és én mindig melletted állunk! Nem történhet semmi bajod!
– De… Mégis… meddig gyászolnátok?
– Gondolni se akarok rá!
– Pedig, tudod, sokat agyalok ezen.
– Én egyetlen pillanatig se gyászolnálak. – jelentette ki Elfídár zordan. – És most fejezzük is be ezt a témát! – majd bosszankodva hozzátette még: – Tönkretenni egy ilyen szép ünnepet!
– Hogyhogy nem gyászóná? – lepődött meg Desider.
– Ha meghalnál, én azonnal végeznék magammal, mert az, az én kudarcomat jelentené.
– Mi jut eszedbe, wazze! Nem akarom, hogy kinyírd magad!
– Akkor ne halj meg!
– Bár ilyen marha eccerű vóna! – tűnődött Desider.
Elfídár erre összevonva szemöldökeit, villámló tekintettel nézett barátjára:
– Beszélj nyíltan! Mire készülsz?
– Semmire… Csak… nem hagy nyugodni Apollonosz egy jóslata. – felelte.

– Próbálok nem gondolni rá, öregem, de nemigen megy.
– Pedig, nincs miért aggódnod! Te is jól tudod, Apollon jóslatait nem a Jövőből olvassa.
– Node… Szeé mu! Mind valóra válik!
– Mert mi valóra váltjuk őket, saját sorsunkat alakítva az ő elképzelései szerint. Csak, mert hinni akarunk a jóslatok erejében.
– De, én mifrásznak akarnék megdögleni? Baromság! Mér váltanám valóra?
– Miként szól pontosan az a jóslat?
– „Ében koporsót fogad be a Mély! Nincs már sok Időd!”
Elfídár erre felnevetett.
– Hisz ez, bárkire vonatkozhat!
– Akár a királyra is! – vetettem közbe, sokatmondó hangsúllyal, hogy teszteljem reakciójukat. Elfídár erre felém villantotta ébenfekete, komor tekintetét. Összevont, egyenes szemöldökei alól úgy villámlott rám pillantása, hogy elakadt a lélegzetem.
– Ja. – suttogta közben elhűlten Desider. – Akár.
– Desider!!! Elég ebből! – szólt rá Elfídár. – E szavak bárkire vonatkozhatnak! Akár rám is! Vagy… akár rád is! – villant felém fenyegetően a tekintete.


Karácsonyi Ajándék! JÖN!
Olvasd el az összes ingyenes kisregényemet, mert hamarosan kérdéseket fogok feltenni, és ingyenesen kezdem osztogatni a novelláskötetemet a legnagyobb rajongóknak!

Nem egyszerűen csak novelláskötet lesz!

Meglepetés információkat is elhelyezek benne!

 

FONTOS!
 Aki vesz a fantasy és a kalandregényemből is, az ajándék novelláskötetet kap!
 1. Az utolsó fénysugár (2.970 Ft)
 2. Az el NEM lopott gyémánt (2.970 Ft)
 + Ajándék novelláskötet!

Postaköltség NINCS!
Írj, ha kérsz valamelyikből: info@regenyeim.hu