- Az összes - Fantasy: időszámításuk előtt Folytatódik Kisregény Típus: Fantasy Vhalenien

Vhalenien II.

#neolvasdmertdurva
1. rész
Ávhriol sokáig menekült a lánnyal, bár senki se üldözte. A fényeknek ugyanis fogalmuk se volt arról, hogy melyik irányban szöktek az űrhajóval. Ennek ellenére főhősünk meg sem állt, csak hetedhét galaxison túl. Akkor is csak azért, hogy az egyik élhetőnek tűnő bolygón feltöltsék kifogyott készleteiket és már indította is a hajtóműveket. Hyperűrsebesség. Ennél kevesebbel meg se elégedett. Amilyen gyorsan és amilyen távolra csak lehet. Ez volt az egyetlen gondolata. Persze nem egyenesvonalban, hanem bonyolult cikk-cakkot írva le, miközben galaxisról galaxisra egyre jobban eltávolodott a fények világától. Bizony igen sokáig tartott, mire megnyugodott.

#neolvasdmertdurva
2. rész
Ávhriol büszke elégedettséggel nézte, amint szerelme könnyed léptekkel, boldogan szárnyal a réten a kicsiny gyermek körül, aki bár újra és újra elhuppan a színes virágok tengerében, mégis mindig ismét talpraáll és igyekszik tovább. Egyszerűen idilli volt ez a kép. Aztán a leány nevetve szólította, hívta őt, de ő csak mosolyogva utasította el ismét. Jobb szerette szemlélni őket. Amióta meglépett a fények tudásának több, mint a felével és ráadásként még a vezérük leányával, nem tudott nyugodni. Folyton attól félt, attól rettegett, hogy egy nap utolérik. Hiába nyugtatta a leány. Hiába ölelte körül őt végtelen szeretetével. Ávhriol képzeletében baljós fellegeket látott és kezdetben minden idejét azzal töltötte, hogy az ellopott tudást tanulmányozza és ezáltal magát fejlessze. Ahogy azonban telt-múlt az idő és nem történt semmi rossz, kedte hinni, hogy a leánynak igaza lehet. Mégis… jobb szerette inkább figyelni őket. Félt attól, hogy ha átadná magát a boldog pillanatoknak, akkor igen váratlanul valami rossz érné őket. Figyelt hát és vigyázott rájuk. Őrizte őket.

3. rész
#neolvasdmertdurva

Azokban a pillanatokban, a felhőtlen boldogság pillanataiban Ávhriol már-már meg is feledkezett a múltról, de aztán egyszer csak váratlanul, szinte a semmiből megjelentek a fények. Nem, nem az űrhajójuk az égen, hanem ők maguk teljes testi mivoltukban. Pedig Ávhriol első és legfontosabb lépése a védelmi rendszer kiépítése volt. A jelzőrendszernek azonnal be kellett volna indulnia, amikor landoltak. Így azonban esélyük se volt a menekülésre. Ávhriol úgy érezte, bénító rettenet fut végig egész testén. Lelki szemei előtt pedig szinte már látta, hogy egyetlen szemvillanásnyi idő alatt fog elveszíteni mindent.

4. rész
#neolvasdmertdurva

Ávhriolnak arra se maradt ideje, hogy eléjük álljon, hogy szerelmét és gyermekét védelmezze. De mégha a közvetlen közelében bukkantak volna fel, akkor is késve mozdult volna. Túl váratlanul érte a fények megjelenése. És túlságosan eltompította már érzékeit a boldogsággal negédes jólét. Mielőtt tehát még bármit tehetett volna… akárcsak egy szót szólhatott volna, a fények vezére már ott állt a gyermek mellett. Könnyű volt neki, hisz képes volt arra, hogy teleportálja magát. Aztán már meg is ragadta a gyermeket és felemelte a földről.

5. rész
#neolvasdmertdurva

Ávhriol legnagyobb meglepetésére azonban a fények vezére, a leány apja megdöbbentően kedves volt. Valóban ennyire örült volna az unokájának? Ávhriol szürke szemei hitetlenkedve nyíltak tágra, miközben figyelte a jelenetet. Nem ilyennek ismerte. Azt gondolta azonnal lesújt majd mindhármójukra és porrá teszi dühében velük együtt az egész világot is. Meglepetésére azonban egyáltalán nem ez történt. Gyanakvóan figyelte miként ölelik át egymást. A vezér azt mondta, átgondolta a dolgot és megbocsájt nekik, ha visszatérnek. Leánya igen örült ennek. Csak Ávhriol sejtette, hogy egyetlen szava se őszinte. Csak az ő szívében növekedett egyre a félelem. De mit tehetett volna? A szerelme hitt az apjának.

6. rész
#neolvasdmertdurva

Ávriol sejtette, hogy a vezér kegyetlen bosszúra készül, de erre még tőle se számított. Később ugyanis odalépett hozzá és döbbenetesen dermesztő dolgot suttogott, úgy hogy a többiek ezt ne hallják. Persze arrébb hívta Ávhriolt és a többiek egyébként is, bár nem szándékosan, ám elterelték a leány figyelmét, de telepatikus blokkot is használt, nehogy bárki véletlenül a gondolataiban olvashasson anélkül, hogy ő erre engedélyt adna. Ávhriol nem tudta mit tegyen. A vezér rideg, könyörtelen szavai attól a pillanattól kezdve folyamatosan a fejében visszhangoztak. Legvadabb rémálmában se gondolta volna, hogy ily rettenetes ultimátummal szorítja majd sarokba. Végezzen a saját gyermekével vagy különben ők fognak végezni nemcsak a kicsivel, de a leánnyal is… és persze erről nem beszélhet senkinek… adta ki parancsát a vezér… máskülönben a szerelmének vége… Visszakérdezett ugyan hitetlenkedve… nem gondolta ugyanis, nem tudta elhinni, hogy a vezér a saját lányával is végezne… de az ridegen felelte, hogy neki többé nincs lánya… azóta, hogy összeállt vele… és azzal ott is hagyta rémült gondolataival. Ávhriol nem tudta mit tegyen, mit tehetne, de azt is jól tudta, hogy tudása még nem elég nagy ahhoz, hogy túlélje, ha szembeszáll a fényekkel. Szerintetek mégis mit tehetett volna? Meg kellett volna kockáztatnia, hogy a fények vezére talán csak blöfföl? De mi van, ha mégse? Mi van akkor, ha valóban ily kegyetlen? És egyébként is Ávhriolon akart bosszút állni. És mi mással okozhatott volna annál nagyobb fájdalmat neki, minthogy elveszi tőle azt a két lényt, akit a világon mindennél jobban szeretett? Biztos volt hát abban, hogy a vezér megtenné. Ahogy abba is, hogy ha ő teszi meg, akkor a lány meggyűlöli őt. Tudta hát, hogy szerelmét mindenképpen örökre elveszti. Az utóbbi esetben azonban legalább az életét megmenthette volna.

7. rész
#neolvasdmertdurva

Ávhriol úgy hitte, hogy valójában nincs választása. Ráadásul az idő is sürgette, mert a vezér azt is megszabta neki. Fogta tehát a gyermeket és félrevonult vele. A vezér feltétele volt, hogy látni akarta azt, hogy valóban megteszi, ezért a sziklák mögé vonult vele. Oda, ahová parancsolta, amire észrevétlenül ráláthatott. Mit tehetett volna mást? A leány apja szerint meg kellett semmisítenie a szégyenfoltot. Csakhogy ez a szégyenfolt oly ártatlanul nézett rá nagy, smaragdzöld tekintetével. Ávhriol a fények vezérére emelte pillantását remélve, hogy az mégse gondolja komolyan és leállítja. Ehelyett azonban csak ridegen bólintott.

8. rész
#neolvasdmertdurva

Ávriol maga se az a fajta volt, aki túl sokat töpreng érzelmi kérdéseken. Korábban, a tudomány nevében és a vélt vagy valós jobb világ reményében sok olyan dolgot megtett, mégpedig kételyek és dilemmázás nélkül, melyek kevéssé vagy egyáltalán nem voltak etikusnak nevezhetőek. Többen kegyetlennek is gondolták emiatt. De ez a leány… a szeretetével teljesen meglágyította a szívét. Fontos lett neki. Sose hitte volna, hogy számítani fog neki mások élete és halála. De most… választania kellett…. vagy mindkettőt elveszti vagy csak az egyiküket… ha képes arra, hogy saját kezével tegye meg. Így hangzott a vezér kegyetlen alkuja. Korábban Ávhriolnak a szempillája se rezdült volna egy ilyen parancs hallatán, még akkor se, ha neki kellett volna véghez vinnie. De most… ez a gyermek… az ő vére volt… és ennek a lánynak biztonságot ígért. Úgy tűnt, múltjának tetteiért súlyos árat akar fizettetni vele a sors.

9. rész
#neolvasdmertdurva

Ávhriol sietve pörgette végig elméjében mindazt a tudást, amit addig megszerzett és amivel találkozott, de nem jutott eszébe semmi, ami megoldást jelenthetett volna. Fogalma se volt arról, miként lehetne legyőzni egy ilyen fénylényt. Talán a tudás közt, melyet ellopott akadhatott erre válasz, de annak még csak töredékét volt ideje áttanulmányozni. Sokminden az eszébe jutott, de egyik se jelenthetett volna biztos megoldást. Felemelte tehát a gyermeket és a kőlapra fektette. Az, ellenkezés nélkül tűrte. Bízott benne. Ahogy azonban Ávhriol közben előrehajolt, előrelendült a nyakában függő kristály és eszébe jutott egy gondolat. Hiszen olvasott egy lelket csapdába ejtő varázslatról is. Talán a hatalmas erejű vezért megölni ugyan nem lenne képes, de mi lenne, ha ezt kipróbálná rajta? Mi kellett hozzá? Csak annyi, hogy tőrt tartó markában egy kristályt is el kellett volna helyeznie és úgy kellett volna leszúrnia, hogy a kő közben a fémmarkolathoz érjen. Azt olvasta, hogy így bárki lénye csapdába ejthető. Jónak tűnt az ötlet, de aztán eszébe jutott a kockázat. Mert mi van, ha nem sikerül? Akkor bizony a vezér dühében végezne velük. Persze őt életben hagyná, hogy átélje a tehetetlenség szörnyű kínjait. Nem. Ez mégse jó megoldás. Nem tökéletes megoldás. Aztán a gyermekre tekintett és eszébe jutott egy újabb gondolat. Elővonta hát tőrét és azt suttogta a gyermeknek, hogy most játszani fognak. Azzal másik kezével eltakarta szemeit, mert nem bírta, hogy ártatlan, smaragdszín tekintetével közben kíváncsian nézi őt.

10. rész
#neolvasdmertdurva

Ávhriol közben kissé oldalra fordult egy pillanatra és észrevétlenül tépte le a nyakában függő kristályt, majd a markába zárta azt. Pillanatig még tétovázott, de aztán… biztos kézzel, könyörtelenül megtette. Aztán csak állt ott… rémült döbbenetté dermedt az idő… nem húzta ki azonnal a tőrt. Várt, hogy a lélek biztosan átérjen. Igaz, úgy tudta, ehhez elegendő egy pillanat. Aztán sietve rejtette el a kristályt, mielőtt még azt bárki észrevehette volna. Az ezt követő időszak mintha nem is vele történt volna. Mintha jelen se lett volna. Oly távolinak tűnt minden és mindenki. Hányinger és rosszullét környékezte, miközben csak állt ott, majd mindenki nyüzsögni kezdett körötte. A leány sírva, zokogva kérte számon rajta, hogy mit tett. Nem értette szavait, mert oly távolinak tűnt minden, de tudta mit kell mondania, mit parancsolt neki a vezér. Gépiesen, szinte önkívületi állapotban felelte tehát, hogy inkább ő végzett a gyermekkel, minthogy a fények tegyék meg. Szerelme döbbenten hallgatta szavait. Aztán Ávhriol a leány felé is tett egy lépést, az utasításnak megfelelően, véres tőrrel a kezében és kimondta, amit sose gondolt volna komolyan. Azt, hogy inkább vele is végez, de nem hagyja, hogy a fényekhez visszatérjen. A vezér ekkor eléállt, mint aki óvni akarja a leányát, akit aztán a többiek sietve menekítettek ki a helyzetből. Minden oly gyorsan történt… még pár pillanat és ott álltak, csak ők ketten, ő és a vezér, szemtől-szemben egymással. És Ávhriol tudta, mindennek vége… csak az ő életének nem. És a vezér ki is mondta, hogy nem fog végezni vele, mert az nem lenne számára elég nagy büntetés azért, amit a lányával tett. Mindketten jól tudták mit ért ezalatt. A fények leánya immáron halandó lett. Csak remélni lehetett, hogy visszatérve idővel a fénye ismét felragyog majd.
Nem telt bele sok idő és Ávhriol ott állt teljesen egyedül a virágoktól tarka, vidám színekben pompázó rét szélén és tekintete előtt magasba embelkedett egy űrhajó. A fények éppoly gyorsan és hangtalanul távoztak, miként érkeztek… és velük együtt minden boldogság is elillant.

11. rész
#neolvasdmertdurva

Ávhriol sokáig csak állt ott, teljes révületben nézve a távozó fények után, vértől csöpögő kézzel, aztán érezte, amint váratlanul görcsbe szorul a szíve és földre rántotta a fájdalom, miközben levegő után kapkodott. Még két pillanat és szinte az egekbe szökött a pulzusa és egész testében érezte, hogy rázza a hideg. Tudta, pillanatok alatt felfutott a láza. Sietve próbált feltápászkodni, majd fuldokolva és bukdácsolva a közeli patakhoz mászott. Épp csak sikerült félig megmártóznia, amikor elvesztette az eszméletét…
Nem tudta mennyi idő telt el, mire magához tért, de azonnal tudta mit kell tennie. Bármily szép is volt az a világ, nézni se bírta tovább. Felszedelőzködött tehát és útrakelt a korábban ellopott űrhajóval, melyben ott volt a fények tudásának több, mint a fele. Többé semmi más nem érdekelte csak az, hogy gyermeke lelkének mielőbb új testet, új életet adjon.

12. rész
#ujelet
#neolvasdmertdurva

Ávhriol miután összeszedelőzködött, gépies mozdulattal indította el az űrhajót. Azt se nézte merre… csak nekiindult a csillagokkal teleszórt űrnek. A műszerek nagy távolságban kielemezték számára a bolygókat, melyek mellett elhaladt. Így talált rá végül új otthonára, egy igen különleges csillagra, mely első ránézésre lakhatatlannak tűnt. Amikor átküzdötte magát a tömör felhőrétegen, egy kopár, sziklás felszínen találta magát, ahová csak alig jutott fény. Itt landolt, remélve, hogy ez a hely biztonságot nyújthat neki. Aztán az űrhajót betemetve egy barlang belső folytatásának álcázta és nekiállt az ellopott tudás további tanulmányozásának. Az űrhajó készletei jóideig elegendőnek tűntek a számára. Főleg így, hogy közben csak ritkán gondolt az evésre. Hamarosan önmaga kísérteties árnyává vált, aki folyton csak a kristályteremben ült és a különleges berendezés segítségével elméjében pörgette a tudást, hogy megtalálja és megtanulja azt, amire szüksége lehet céljához. Teremteni akart, mégpedig egy olyan testet, mely mindennél tökéletesebb. Azt akarta, hogy gyermeke különleges és legyőzhetetlen lehessen. Olyan, aki majd helyette visszatérhet a fényekhez és elégtételt vehet a vezéren. Ehhez persze időre is szükség volt, nem kevésre, hiszen a kristályok minden tudását is meg akarta tanítani neki. Ávhriol azonban nem sietett már sehová. Alapos munkát akart végezni. Ismerte a fények koordinátáit és tudta, azok tán még évmilliók múlva is ott lesznek, mert halhatatlanok.

13. rész
#ujelet
#neolvasdmertdurva

Ahogy telt-múlt az idő, Ávhriol végül elkészült az új, tökéletesnek gondolt testtel. Még szárnyai is voltak, hogy repülni tudjon, bár lénye részben a fények szövetéből készült, így remélhette, hogy idővel még teleportálásra is képes lesz majd. Már csak a lélek hiányzott belőle, mely életre kelti. Csábító volt a gondolat, hogy rögtön a gyermeke csapdába ejtett lelkét helyezze el benne, de egyrészt még nem volt gyakorlata ilyesmiben, másrészt nem tudta, hogy valóban sikerülne-e. Szerencsére a hajón talált jópár kristályba zárt lelket. Adva volt tehát a lehetőség bőven a kísérletezgetésre. Kivitte hát a testet a rétre, oda, ahonnét a barlang bejáratára rálátni nem lehetett és lefektette a színpompás virágok közé. Az ég gyönyörű kékjéről két irányból két Nap is leragyogott rájuk odafentről. Bizony, sokminden megváltozott azóta, hogy e bolygóra érkezett. Először ő maga kezdett változtatni a hely klímáján. Aztán Napnak tűnő golyóbisokat is elhelyezett, de nem túl magasra. Az űrhajón ugyanis hozott magával bőven mindenféle magvas és indás lényből és ezek számára igyekezett megteremteni a létfeltételeket. Aztán kezdte szétengedni a csúszómászó és egyéb aprócska lényeket is. Az élet így hamarosan elkezdte benépesíteni a bolygót, a barlang körüli részről kiindulva és ahogy az idő telt-múlt, az ezernyi, részben irányított mutáció egyre különlegesebb, csodaszép teremtményeket alkotott.

14. rész
#ujelet
#neolvasdmertdurva

És hogy milyen volt egy tökéletes lény Ávhriol szerint? Először is nem lehetett se fiú, se leány. A vele történtek után úgy vélte, abból csak bajok lennének. Aztán azt is gondolta, az emésztőrendszer is teljesen felesleges. Fontosnak tartotta továbbá, hogy az új test a lehető legjobb anyagból készüljön. Tüdőt kapott, de képesnek kellett lennie arra, hogy anélkül is oxigénhez jusson. Ezenkívül fontosnak tartotta azt is, hogy átugorják a gyermekkort. Egyszerűen úgy vélte, az csupán időpazarlás. Ezért aztán önmagához hasonlatos, kifejlett lényt teremtett. Olyat, akinek nem kellett felnőnie. Egy dologról azonban megfeledkezett. Teremtett lényei így is olyanok voltak, akár az újszülöttek. Hiba volt őket csakúgy szabadon ereszteni. Eligazításra, tudásra lett volna szükségük. Ávhriol azonban nem bajlódott velük.
Amikor magához tért mezítelenül egy virágoktól tarka réten, meglepve tekintett végig magán. Testéből halvány, fehér fény derengett. Nem emlékezett semmire. Nem voltak még vágyai, céljai. Nem tudta, hol van és miként került oda. Azt se tudta, ki ő valójában. Lassan, bizonytalanul tápászkodott fel, majd körbenézett. Egy völgy csodás látványa tárult tekintete elé. Miután talpra állt, elindult, hogy körülnézzen és felfedezze a világot. Ávhriol rejtekhelyéről látta, hogy első teremtménye él és mozog, és ez nagy reményekkel töltötte el. Visszatért hát barlangjába és nekiállt, hogy teremtsen még pár hasonló, hófehéren izzó, szárnyas lényt. Gyakorolni akarta a műveletet, mielőtt fiának is új testet készít. Tökéletes teremtményt akart. De mi számít tökéletesnek? Még többet kellett teremtenie és megfigyelni őket, hogy ezt eldönthesse.

15. rész
#ujelet
#neolvasdmertdurva

Szavamat ne feledjem, de itt megemlíteném még, hogy mindezek előtt Ávhriol még járt a környező bolygókon is… és látott küllemre önnön magához hasonlatos lényeket. Embereknek hívták őket. Ez egy másik történet, de pár mondat erejéig elmesélem itt nektek, hogy mi történt útja során. Először azt gondolta, magamellé állít néhányat az emberek közül, mégpedig a legkülönlegesebbeket és kiképezi őket, megosztva velük tudását. Alaposan válogatott. Csak azok jöhettek szóba, akik képesek voltak arra is, hogy az örök fiatalság titka szerint éljenek. Azt gondolta, így létrehoz magának harcosokat, akik mellette állnak majd, ha véletlenül a fények rátalálnának ismét. Jónak tűnt a terv, de aztán rájött, hogy az emberi létnek bizony korlátai vannak. Nem lehettek halhatatlanok, mivel meg tudtak sérülni Ezért tűnt jobb ötletnek, ha maga hozza létre szövetségeseit. Ezért kezdett teremteni. Csakhogy ennek is megvolt a hátránya. Nem ismerte a lelkeket, melyeket felhasznált. Persze neki is eszébe jutott, hogy végezhetne az őt követő emberekkel, majd elhelyezhetné őket tökéletes testekben, de azzal időt vesztett volna. Márpedig Ávhriol folyamatosan úgy érezte, hadilábon áll az idővel. Egyre jobban tartott attól, hogy a fények ismételten utolérhetik. Ezért aztán a két folyamatot részben egyidejűleg végezte, miközben a két bolygó közt oda-vissza utazgatott.

16. rész
#ujelet
#neolvasdmertdurva

Így telt múlt az idő és így lett Ávhriolnak egyre több követője és egyre több teremtménye. Sokáig úgy tűnt, minden rendben lesz, bár adódtak nehézségek az emberek világában, de az egy másik történet. Teremtményeivel azonban minden a legnagyobb rendben volt. Nem véletlenül. Tökéletesek voltak. Ávhriol büszkén szemlélte őket távolabbról. Azt látta, hogy békében és boldogan élnek egymással. Idilli volt a hangulat. Csak egy dolog lepte meg. Amikor egyik alkalommal visszatért, még a legelején, azt tapasztalta, hogy első teremtményének fénye sokkal erősebb a többinél. Olyannyira, hogy egyáltalán nem lehetett látni nemcsak az arcát, de még az alakját se. Ávhriol gyanította, hogy ez a lény korábbi életében egy egészen magas szellemi szinten lévő fény lehetett vagy valami még náluk is különlegesebb lény. Mindenesetre örült ennek, hiszen mivel ő adott neki új lehetőséget a létezésre, így joggal remélhette, hogy majd mellé áll a fények elleni harcban. Ráadásul gyanítani lehetett, hogy nem véletlenül került a kristály fogságába a lelke. Társai hódolattal tekintettek rá. Tőle várták az irányítást, azt hogy megmondja mikor, mit tegyenek.

17. rész
#ujelet
#neolvasdmertdurva

Végül eljött az idő. Ávhriol úgy érezte, eleget várt, eléggé felkészült. Létrehozta tehát a testet a gyermeke lelke számára. Tökéletesnek tűnt. Hosszan nézte, elgondolkodva, büszkén. Aztán felkészült az életre keltésére, de ekkor eszébe jutott valami. Szerette a kísérleteket. Kíváncsisága nem ismert határokat. Érdekelte volna, hogy az a lény, melyet elsőként teremtett, és aki önmagától kezdte el beszélni a fények nyelvét és akinek a fénye mire újra látta, sokkal erősebb lett mint a többi teremtményé… szóval érdekelte, hogy mit tudhat, mire emlékezhet. Persze meg is kérdezhette volna, de úgy vélte, kérdezni másokat teljességgel felesleges, hisz azok akár hazudhatnak is. Sokkal jobbnak vélte, ha próbára teszi. Azt már tudta, hogy látszólag nem emlékszik az előző életére, de mintha tudása nagy része megmaradt volna. De vajon mennyi? Ez érdekelte. Elhatározta hát, hogy egy fénylő jellel a barlangba csalja őt és megfigyeli, miként reagál arra, ha megpillantja az újonnan teremtett testet. Sejtette, hogy igencsak meglepné, hiszen egész addig azt láthatta, miként a többi teremtmény is, hogy az újak, gomolygó felhőből születnek, miután alászállnak előtte. Csak az érintésére oszlott el a fehér köd és megjelent az új jövevény, miközben lassan magára eszmélt. Úgy tűnt tehát, mintha ő teremtené őket sorra, valamiféle különleges képessége, varázslatos csoda folytán.
Ez azonban cseppet se volt véletlen. Miután ugyanis Ávhriol visszatérve látta, hogy első teremtményének mily erős a fénye a többiekéhez képest, elhatározta, mindent megtesz azért a látszatért, hogy úgy tűnjön a többiek számára, hogy ő teremt. Kíváncsi volt arra, mit kezdene a hatalommal és arra is, mit tennének a többiek. Követnék-e, megtennének-e neki bármit. És így is lett. Ahogy az idő múlt, a teremtmények lassan ráébredtek sorra a képességeikre, de behódoltak az elsőnek a látszat miatt.

18. rész
#ujelet
#neolvasdmertdurva

Kicsiny barlangnak tűnt csupán. Jel nélkül oda se találhatott volna. Belépve, hófehér fénye erősen bevilágította a helyiséget, így tehát jól láthatott odabent. Ámulva tekintett körül. A falak mellett asztalok húzódtak és rajtuk egy sor, számára akkor még ismeretlen és így megnevezhetetlen tárgy. Ám a legérdekesebb és egyben a legmegdöbbentőbb a helység közepén álló széles és tömör márványtömbre terített vastag terítőn fekvő szárnyas alak volt. Egy fiatal, szoborszépségű lény, hófehér arccal és bőrrel. Aranybarna, hullámos haja lazán omlott a sziklatömbre. Két keze mellkasán keresztbetéve, mintha azokkal tartaná a mellkasán heverő kerek, edényszerű tárgyat, melyben egy kristály csillogott. Mozdulatlan dermedtségben feküdt ott, miként egy halott. Szemei zárva, halvány ajkai összeszorítva.
A háttérből Ávhriol kíváncsian figyelte minden mozdulatát. Nem az övé volt azonban az egyetlen kíváncsi szempár. A barlang bejáratánál is állt valaki.

19. rész
#ujelet
#neolvasdmertdurva

Bőre fehér fényben ragyogott, de arcának vonásait azért jól lehetett látni. Tekintete nyílt volt és nyugodt. Szemei zöldeskék fényben ragyogtak, miközben a barlang bejáratánál állva titkon figyelt. Haja selymes, sárga zuhatagként tincsenként omlott vállára. Tökéletesnek tűnt. És az is volt. Tökéletesen jó, vagy inkább csak tökéletesen ártatlan még, amikor létezésére eszmélt. Egyike volt azon gyönyörű, fehérszárnyú lényeknek, akiket Ávhriol azért teremtett, hogy majd legyenek szövetségesei, ha a fények ismét utolérnék. Amikor létrehozta őket, ő volt az, akivel próbát is tett. Számára ő csak egy volt számos teremtménye közül. Egy, amivel ha próbát tesz, és amely, ha meghal… nem kár érte. Csakhogy semmilyen módon nem tudott végezni vele. Ezt látva megkönnyebbülten nyugodott meg. Úgy vélte, legyőzhetetlen sereget teremtett. Most már biztos lehetett abban, hogy nem lenne egyedül a fények ellen. Csakhogy tévedett. Nem számolt azzal, hogy akit nem öl meg, azt csak erősíti. És arra se gondolt, hogy nem játszhat kedve szerint másokkal… még akkor se, ha az, a saját teremtménye.