Lidelina

#lidelina

1. rész
A kávézó egyik asztalánál egy feltűnően csinos leány üldögélt egyedül, magányosan. Elgondolkodva kóstolgatta a süteményt, melyet nemrég hoztak ki neki. Ez már nem az első volt. Úgy tűnt, édességbe próbálja fojtani bánatát. Nagy, barna, enyhén mandulavágású szemeivel szomorúan tekintgetett az újabb és újabb, betérő vendégekre, miközben ujjaival szórakozottan játszott vörös hajtincseivel, melyek a válláig értek. Mintha várt volna valamit, valakit. Valójában azonban a férfi már megérkezett. Ott ült, nem messze tőle. Egy szépen zöldellő műnövény levelein át feltűnés nélkül figyelemmel tudta kísérni minden mozdulatát. Jól látta azt is, hogy most, miközben egy nővel kávézgat, már nem viseli a jegygyűrűt, mely pár perce még, amikor az egyik kereszteződésnél az utolsó pillanatban visszarántotta a váratlanul érkező busz elől, akkor még az ujján volt. A férfi akkor elmormolt egy köszönömöt, de több figyelemre nem méltatta a lányt. Elgondolkodva nézte végig kedélyes társalgásukat, majd észrevétlenül követte őket egy szállodáig, de nem ment be utánuk. Töprengőn álldogált a járdán és arra gondolt, hogy már rég a férfi elé kellett volna állnia és megvallani neki az igazat. Elmondani neki, hogy ki ő. Annyira utálta ezt a részt. Mindig, újra és újra elmagyarázni, majd magyarázkodni a hitetlenkedő félnek. Utálta, sőt gyűlölte ezt. De még jobban gyűlölte önnön életét helyzetét, azt, hogy mindig mások kívánságait kell teljesítenie. Egész éjjel ott virrasztott, nem messze a szállodától egy olyan helyen ahonnét jól láthatta annak főbejáratát. Egy lépcsősorra kuporodott le, az árnyékos részen, ott, ahol nem vehették észre. Kezeivel átkulcsolta lábait és állát térdein pihentetve várakozott. Megszokta már a várakozást. Azt, hogy mindig az éppen aktuális gazdája parancsára várjon. Csakhogy ez a férfi még nem sejtette, hogy mily különleges teremtményt sodort útjába a végzete.
Lidelina tehát csak várta a férfit, azt, hogy végezzen. Gondolta, hogy ez is csupán egy éjszakás kaland lesz. Ismerte már jól a fajtáját. És igaza is lett. Lassan hajnalodott és nem telt bele sok idő, már meg is pillantotta, amint a férfi kilép az épületből. Még azt is látta, hogy egy gyors, megszokott mozdulattal visszahúzza ujjára gyűrűjét. Nyilván nem először tett ilyesmit. “Nem lesz kár érte.” gondolta a lány, amikor odalépett hozzá, hogy megszólítsa. El akarta mondani neki, hogy ő egy lidérc, a kívánságteljesítő fajta és hogy ráadásul a férfi minden óhaját teljesíteni kell. Szó szerint mindent.

2. rész
#lidelina
Lidelina tehát csak várta a férfit, azt, hogy végezzen. Gondolta, hogy ez is csupán egy éjszakás kaland lesz. Ismerte már jól a fajtáját. És igaza is lett. Lassan hajnalodott és nem telt bele sok idő, már meg is pillantotta, amint a férfi kilép az épületből. Még azt is látta, hogy egy gyors, megszokott mozdulattal visszahúzza ujjára gyűrűjét. Nyilván nem először tett ilyesmit. “Nem lesz kár érte.” gondolta a lány, amikor odalépett hozzá, hogy megszólítsa. El akarta mondani neki, hogy ő egy lidérc, a kívánságteljesítő fajta és hogy ráadásul a férfi minden óhaját teljesíteni kell. Szó szerint mindent. Amikor azonban észrevette a férfi kéjes pillantását amivel szemérmetlenül végigmérte, elakadt a szava. Arra gondolt, hogy erre inkább nem hívja fel a figyelmét.
Aztán szó-szót követett és mielőtt még bármit elárulhatott volna a férfinek… már ott ült vele szemben ugyanabban a kávézóban, melyben korábban csak megfigyelte.
Teltek a percek, de valahogy nem találta az alkalmas időpontot arra, hogy kilétét megvallja neki. Amikor meghívta… mégis, hogy mondhatott volna nemet? Egyébként is mellette kellett lennie… és bár a férfi még nem tudta ki ő, attól még így is úgy is teljesítenie kellett kívánságait. De a férfi egyelőre még csak bókjait sorolta. Lidelina észre se vette, hogy mikor és miként került le ismét ujjáról a gyűrű. Lám csak még alig kelt ki az egyik nő ágyából és már ott ült egy másikkal, akit az első látásra szerelemről győzködött. A lány viszolygással vegyes megvetést érzett iránta és már kezdte unni is. Tudta, hogy mindez előbb-utóbb oda vezet majd, hogy a férfi kimondja majd mire vágyik és akkor majd nem tehet mást… teljesítenie kell a férfi kívánságát, mert minden kívánságát teljsítenie kell, hiszen ő egy lidérc. Csak egy lidérc, akinek mindig szolgálnia kell. Mélyet sóhajtott e gondolatra. Nem akarta megvárni ezt a pillanatot. Ezúttal is el akarta ezt kerülni, ezért inkább így szólt:

#lidelina
3. rész
A lány viszolygással vegyes megvetést érzett iránta és már kezdte unni is. Tudta, hogy mindez előbb-utóbb oda vezet, hogy a férfi kimondja majd mire vágyik és akkor nem tehet mást… teljesítenie kell a férfi kívánságát, mert minden kívánságát teljesítenie kell, hiszen ő egy lidérc. Csak egy lidérc, akinek mindig szolgálnia kell. Mélyet sóhajtott e gondolatra. Nem akarta megvárni ezt a pillanatot.
Ezúttal is el akarta ezt kerülni, ezért inkább így szólt:
– Köszönöm a kedves bókokat. Sejtem mire vágyik, miért mond ilyen szépeket, de van egy sokkal jobb ajánlatom.
A férfi meglepve tekintett rá, miközben ő tovább folytatta:
– Bizonyára van olyan vágya, amit mindennél jobban szeretne, de úgy véli nagyon nehéz vagy tán szinte lehetetlen, hogy teljesüljön… talán a feleségével kapcsolatban.
– Feleség? – lepődött meg a férfi és ösztönösen nézett le a kezére. Hirtelen azt hitte, hogy elfelejtette levenni a gyűrűjét.
– Ugyan! – mosolyodott el erre Lidelina.
Nem ez volt az első hűtlen férfi, akivel dolga volt. Ezért aztán így folytatta: – Felesleges megjátszania magát. Jól tudom, hogy felesége van. Ahogy azt is, hogy az előző estét egy idegen nő karjaiban töltötte. Nincs értelme tagadnia. Tudom jól azt is, hogy tőlem mit akar. Nem vagyok bolond. Úgy vélem azonban, hogy jobb lenne máris a lényegre térnünk.
A férfi tekintete felcsillant e szavakra. A lány pontosan tudta, hogy ez lesz. Szándékosan játszott a férfival, mert mélységesen megvetette. Szíve csordultig telt keserűséggel amiért ilyen alakokat szolgálnia kellett. Ha létezett volna Lucifer, ha ott lett volna, amikor felemelte szavát azellen, hogy a különleges angyaloknak a hitvány embereket kell szolgálniuk, akkor ő lett volna az első, aki mellé áll. Lidelina azonban nem hitt se mennyben, se pokolban. Tudta, hogy a világ nem fekete-fehér. Ahogy azzal is tisztában volt, hogy mennyire egyedül van… és mennyire nem tehet ez ellen semmit. Vagy mégis?

#lidelina
4. rész
Lidelina tudta, hogy amíg világ a világ, neki mások kívánságait kell teljesítenie. Persze hazudhatott mindig az éppen aktuálisan új gazdájának a szabályokról. Mondhatta, hogy csak tárgyakat és élőlényeket tud hozni, vinni, hogy mást kívánni tőle nem lehet. De ha elhangzott egy ettől eltérő kérés és megkísérelte az ellenállást, ha nem mozdult azonnal, hamarosan csuklani kezdett, majd hasogató fájdalom vonta a földre. Tudta, mert már érezte, hogy ebbe belehalhat. Ahogy az is végzett volna vele, ha olyat kérnek tőle, amire nem képes. Például vizet hozni szitában vagy hasonlók. Amikor megtapasztalta az élet rá vonatkozó szörnyűségeit, utánanézett a könyvtárban annak, hogy mi lehet ez az egész. Így tudta meg, így következtette ki, hogy ő bizony egy lidérc. Nem dzsinn, nem őrangyal, csak egy egyszerű nyenyec. Megvetést érzett önmaga iránt tehetetlenségében. Elborzadva olvasta a régi írásokat. Szerencsére ez már a 21. század volt. A lidérc szó általában nem sokat mondott az embereknek. Bár, az a tény, hogy fekete kiscsibévé változott vissza időről-időre, vagy az, hogy a kívánságok teljesítésekor, ha messzire kellett mennie valamiért, akkor fénycsóvává változott, eléggé árulkodó jel volt. Ezek alapján bárki utánanézhetett volna és hamar leleplezhették volna valódi kilétét. Ezért aztán Lidelina amit csak lehetett eltitkolt az emberek elől. Tudta, nem tartozik közéjük. De azt is tudta, örökké szolgálnia kell őket, amíg él. Persze véget vethetett volna az életének és ezzel sorsának, de nem akarta feladni. Lidelina harcos, lázadó jellem volt. Ismerte már a korlátait, de megpróbált változtatni a helyzetén. A saját kívánságait ugyan, mint lidérc, nem teljesíthette, de ésszel és logikával, a szavak jó megválasztásával, irányíthatta a sorsát, ahogy másokét is. Megválogathatta tehát, hogy kit akar szolgálni. Mindjárt elmesélem miként.

#lidelina
5. rész
Amikor Lidelina meglátta a férfit és azt, hogy milyen, elég hamar rájött arra, hogy ezt a gazdát nem szeretné sokáig szolgálni. Mohó, kéjsóvár pillantásától az undor is kirázta. Tudta, ha nem tesz valamit, előbb-utóbb elhangzik majd az a kívánság, amitől ő olyannyira iszonyodik. Meg kellett hát előznie valamiképp. Persze egyszerűbb lett volna az élete, ha férfialakot ölt, de ezellen nem tehetett semmit. Az, hogy miként nézett ki, az mindig az éppen aktuális gazdájától, annak vágyálmától függött. Azt testesítette meg. Így voltak a lidércek a legtökéletesebb szolgák minden téren. Lidelinának viszont ez cseppet se volt kedvére. Így folytatta tehát:
– Mit szólna ahhoz, ha teljesülhetne minden kívánsága?
A férfi erre már nyitotta a száját, de a lidérc közbevágott:
– Bizonyára a testi vágyaknál is van fontosabb, hisz azokat könnyedén kielégítheti, nem igaz? – kacsintott egyet közben a férfira – De talán jól jönne sok pénz vagy arany! Vagy valami más? Kívánjon valamit! Bármit, ami ön szerint lehetetlen és megszerzem, elhozom, teljesítem. Én egy kívánságteljesítő lidérc vagyok. Tudom, hogy ez most igen hihetetlen az ön számára. Kérjen hát valamit, nevezzen meg egy tárgyat és bizonyítékul elhozom. Aztán pedig bátran rátérhetünk majd komolyabb dolgokra is. De ne most és ne itt mondja ki a kívánságát, mert ha mások előtt változom át… Gondolom ön se szeretné, ha az emberek megtudnák milyen különleges lény vagyok.
A férfi először csak hitetlenkedve nézett rá. Azt gondolta, hogy talán őrült. Aztán meg azt, hogy mégha így is van, mit számít az. Végülis attól még nő. Mégpedig igen vonzó nő. Mérte végig, miközben úgy döntött, hogy követi, remélve, hogy hamarosan egy szállodai szobában kötnek ki.

#lidelina
6. rész
Miután Lidelina pár pillanat alatt elhozta neki a kocsi kulcsát, majd második kívánságra az egész vadítóan vörös cabrio is, a férfi kezdte érezni a hatalmát és azt, hogy most már bármit megtehet.
A lány ekkor elkezdte kérdezgetni a feleségéről, arról, hogy mi a baja vele, hogy minél többet megtudjon róla és a helyzetéről. Hamarosan kiderült számára, hogy a férfi annál is aljasabb, mint azt hitte és ráadásként még ki is akarja forgatni mindenből az asszonyt. Nem kellett sokáig hallgatnia és már kezdett körvonalazódni elméjében egy ötlet. Javasolta tehát, hogy autókázás közben folytassák a beszélgetést.
– Mi lenne, ha igazságosan elosztanának mindent? – kérdezte közben a férfitól. – Úgy látom igen nagy a vagyon. Bőven jutna mindenkinek.
– Én ugyan nem osztozom. – állította a férfi. – És most már szükségem se lesz rá. Majd kiskegyed szépen elhord nekem mindent. De egyelőre még alaposan átgondolom, hogy hová és miként. Csak a házhoz nem tudom, hogy juthatnék hozzá. Azt biztos nem tudná elemelni nekem, úgy, mint az ingóságokat. Pedig az a ház… azt mindennél jobban szereti az asszony. Minden más nem ér annyit együttvéve, mint az a kis palota.
A lidércnek e szavakra felcsillant a tekintete:
– Mi lenne, ha azt kívánná, hogy amit az asszony a leginkább szeret, az feleződjön? – kérdezte, de a férfi azonnal rávágta:
– Semmit se felezek meg vele.
– Azt hiszem nem értett meg pontosan. – mosolygott a lidérc – Úgy értettem, feleződhetne, amit a legjobban szeret.
A férfi erre ránézett egy pillanatra és a lány sokatmondó kacsintásából megértette mire gondol. Azt hitte, a házat nem hozathatná el neki, mert az lehetetlen kívánság, de.… igen… ha az övé nem lehet, akkor ne legyen a nőé se.
– Rendben hát! – vágta rá – Akkor azt kívánom, feleződjön, amit a leginkább szeret!
Nem kellett kétszer mondania. A lidérc csak elmosolyodott, aztán fénycsóvává változott és már csikorogtak is a fékek, miközben könnyedén felemelte a tűzpiros autót. Vigyázott arra, hogy miközben a kívánságot teljesíti, más kocsik ne sérüljenek. A cabrio azonban többször is megpördült a levegőben, miközben az útszéli, nagyméretű reklámtábla éle felé röpült. A lidérc tudta, hogy annál pontosabban és precízebben aligha vághatná félbe mással, de pontosan kellett céloznia. Még pár pillanat és…

#lidelina
7. rész
Még pár pillanat és a cabrio óvatosan huppant le az útszéli mezőn. Nem történt semmi baja. Egyetlen karcolás se érte. Lidelina tökéletes munkát végzett. Elégedetten nyugtázta ezt, miután visszatérve emberi alakjába, megállt a kocsi mellett a réten. Kicsit ugyan gyomorforgató volt a látvány, de teljesítette a kívánságot. A tábla precíz pontossággal vágta ketté, amit a férfi felesége a leginkább szeretett. És ez, nem a ház volt. Mégcsak nem is a tető nélküli luxuskocsi. Lidelina mélyet sóhajtott. Lámcsak ez a férfi se ismerte igazán az asszonyát és annak vágyait. Jó, igaz, ezzel a nőnek is ártott, de azt is tudta, amint megtudja majd kire pazarolta valójában a fiatalságát, azonnal el fog múlni az iránta érzett szerelme.
Lidelina még gyönyörködött volna a precízen elvégzett munkájában, de ahogy az ilyenkor lenni szokott, gazdája elvesztését követően ezúttal is meghallotta az emberek millióinak hangját, segélykiáltásait, majd kivált közülük egy, melyet a sors választott neki és egy erő máris új gazdája mellé rántotta. Csak remélhette, hogy ezúttal majd nem lesz szükség kreatív megoldásokra.
Vége
(Csak ennek a történetnek van vége.)

spacer