Mentsük meg Tihamért!

Tihamér azt gondolta, utolsó esélye a FöBuk. Remélte, talán ott megértésre lel. Talán a barátok mellé állnak majd pár szóval és visszarángatják a szakadék széléről, melynek már a peremén tántorgott. Régen járt már a FöBukon, de voltak fent barátai, nem is egy. Tőlük remélhetett már csak vigaszt, lelkierőt, bátorítást az életben maradáshoz. Ezért nézett fel Tihamér aznap este a FöBukra.

Már a híd szélén állt. Egyik lába már a mélység fölé tévedt. De akkor… akkor eszébe jutott a FöBuk és egykori igaz barátai akiket felvett. Visszalépett hát a híd pereméről és elővette mobilját, majd kiírt egy posztot. Aztán várt.

Várta a baráti hozzászólásokat, várta az ismerősök kedves szavait… aztán már elég lett volna neki pár lájk is…

…de semmi se történt.

Tihamér jóideig csak nézte a mobilja világító képernyőjét. Lassan eltelt fél óra, majd még egy. Tihamér pedig közben rájött, hogy egyáltalán nem fontos az élete.

Dühösen hajította félre mobilját a segélykérő posztjával együtt, melyre egyetlen reakció se érkezett. Még csak lájk se. Semmi.

Mélyet sóhajtott hát és ismét a híd peremére lépett. Már tudta, semmit se ér az élete. Egy dolgot azonban Tihamér azon az estén egyáltalán nem sejtett. Mégpedig azt, hogy mekkorát téved. Nem gondolta, hogy teljesen más az igazság. Nem tudta, hogy a FöBuk éppen előző nap vezette be új algoritmusát, így többé a barátok nem nagyon láthatták már egymás posztjait. Kiváltképp azokét nem látták, akikkel nem beszélgettek aktívan a FöBukon.

Tehát nem Tihamér volt az egyetlen, akinek az élete már nem számított többé attól a naptól kezdve…

(Ez a történet kitaláció! Ha bármilyen egyezés van a valósággal, az csak a véletlen műve. 😉 )

spacer