Tihamér lakása 1.

Tihamér egy napon végső elkeseredésében úgy döntött, eladja a lakását és új életet kezd, mielőtt véget vetne neki. Jöttek is az érdekesebbnél érdekesebb emberek. Azon az estén rögtön hárman is érkeztek. Idősebb házaspár a középkorú lányukkal. Szakadtas kabát, elnyűtt cipők. Tihamér megdöbbent az első pillanatban, mert emlékezett még jól arra, hogy telefonon keresztül azt állították, hogy van pénzük a lakásra, mégpedig készpénz. Pedig, ha az első benyomására hallgat, azonnal ki is perdíti őket az ajtón, ugyanazzal a lendülettel, amivel jöttek. De Tihamér nem szerette az előítéleteket. Azzal nyugtatta magát, hogy biztos van pénzük, csak még idejük nem volt arra, hogy lecseréljék a ruhatárukat. Beengedte hát őket.
Aztán az illedelmes köszöntés után félreállt, mondván, nézzenek körül nyugodtan és ha kérdésük van, majd tegyék fel, ő szívesen válaszol. Akadt is kérdésük, jobbnál jobb, mint például, hogy merre néznek a szoba ablakai. “Nyugatra.” Felelte Tihamér, de már jött is a következő kérdés, jól megvilágítva az érkezők értelmi színvonalát: “És akkor mikor süt be a Nap?” Tihamér szava egy pillanatra elakadt, de azért erre még illedelmesen elárulta, hogy a nyugati tájolás bizony azt jelenti, hogy délutántól fordul arra a Nap. Még pár hasonlóan értelmes kérdés, és Tihamér kezdte gyanítani, hogy csak el próbálják terelni a figyelmét. Főleg akkor gondolt erre, amikor azt vette észre, hogy hárman, három irányba széledtek széjjel. A végén még a kijáratnál feltették az utolsó és egyben talán a legértelmesebb kérdésüket, hogy mennyibe kerül a lakás. Tihamér ekkorra már döbbenete határán volt. Nem értette, hogy ez meg hogy lehet kérdés. Hiszen amikor kiválasztották, hogy megnézik a lakást, nyilván látták az árát. Legszívesebben dühösen odavágta volna nekik, hogy mégis hogy képzelik, hogy az idejét rabolják úgy, hogy azt se tudják, mennyi az annyi, így tehát azzal sincsenek tisztában, hogy rendelkeznek-e a kívánt összeggel. Bár, ahogy így elnézte őket, arra gondolt, hogy talán valóban még egy pár cipőre se futja nekik.
Tihamér közben elgondolkozva futtatta végig a pillantását rajtuk, de illedelmességre nevelték, így hát válaszolt és megjegyzések nélkül kimondta az összeget. A jövevények nem alkudoztak, nem mondtak semmit, csak elköszöntek és távoztak. Nem tűntek túl boldognak. Ugyan ki sejthette volna, hogy egy lakásban ennyire nincs semmi mozdítható érték?

spacer