13. rész – A meglepetés

Felkerült: (Június 29. – csütörtök)

A baldachinos ágy bársonyos takaróján, amennyire a szárnyaitól elfértek, ott térdepelt jónéhány demiurg asszony. A pilinke nem akart még felkelni. Szerette volna még élvezni a női kezek lágy érintését, simogató kényeztetésüket.
– Hogy érzed magad? – hallotta váratlanul a király hangját.
Erre kinyitotta szemeit és felnézett rá.
– Köszönöm. – suttogta – el nem tudom mondani, milyen hálás vagyok, hogy számított az életem.
– Hiszen nem ez volt az első alkalom, hogy számíthattál rám.
– De ez volt az első, amikor egy természetfeletti lénnyel szemben álltál ki értem. Thanathosz ellen még nekem sincs sok esélyem, pedig hasonlóak a képességeim és talán jobb is vagyok nála. Ráadásul, ha jól tudom, te is igen jól ismered őt. Mégis oda mertél állni elé és a védelmemre keltél. Erre egyszerűen nincsenek szavak.
– Dehogy nincs! Ezt nevezik barátságnak – mosolyodott el a király – A helyemben te is megtetted volna. Látod, én erről beszéltem, amikor azt mondtam, hogy feltételek nélkül. Én bízom benned. Mondhat nekem bárki, bármit, ezen semmi sem változtathat. Fontos vagy nekünk. Már közénk tartozol és mi mind kiállunk egymásért, de ezt már jól tudod.
– Köszönöm. – suttogta ismét a pilinke.
– Hogy vagy egyébként? Vannak még fájdalmaid?
– Nem jelentős, de még szükségem van egy kis időre.
– Jól van! Cynidor még itt marad veled, rendben?
– Köszönöm.
– Akkor, most, hogy már minden rendben lesz, ideje indulnunk! – jelentette be fivéreire emelve tekintetét – Még szeretném, ha körbe vezethetnélek titeket a kastélyerődben az esti bál előtt. Menjünk!
Szavára mindenki felkelt és kezdték elhagyni a helyiséget.
– Felség! – szólalt meg ekkor a pilinke.
– Igen? – fordult felé a király.
– Esküszöm, hogy mostantól kezdve valóban kérdések nélkül fogom teljesíteni a kéréseit. – állította határozott hangon, miközben tisztelete jeleként magázódásra váltott.
– Ezt örömmel hallom, mert lenne is egy kívánságom.
– Hallgatom.
– Szeretném, ha te is megjelennél a bálon.
E szavakra döbbenten akadt el a pilinke lélegzete, mert jól tudta, hogy ez a kérés mit jelent. A király tehát azt akarja, hogy ismételten találkozzon Thanathosz-szal, pedig jól tudja, hogy ez akár végzetes is lehet, ahogy azt is, hogy legszívesebben elrejtőzne előle. Mégis, hogy kérhet tőle ilyet? Hiszen még alig van túl egy vele való rettenetes találkozáson. És éppen a bálon találkozzanak újra? Az estélyen, melyet a vendégek tiszteletére rendeznek? Hogy ronthatná el a megjelenésével ezt a fenséges alkalmat, amire pedig oly sokat készültek?
– Nos? Akkor számíthatok rád? – kérdezte a király.
– Természetesen. – felelte a pilinke, hiszen csak pár pillanattal korábban ígérte meg a feltétel nélküli engedelmességet.
– Rendben. – bólintott a király és már indult is.
A pilinke legszívesebben utána szólt volna, de nem akarta máris megszegni az ígéretét. Kisvártatva azonban Cynidorra tekintve mégis feltette a kérdését.
– Nem értem én ezt. – suttogta – Azt kéri menjek oda, de azt nem parancsolta meg, hogy ne támadjak rá Thanathosz-ra?
– Bízik benned. Tudja, hogy tudod, milyen fontos ez a három nap neki. Biztos abban, hogy nem tennéd tönkre.
– De… nemrég nekimentem annak az alaknak és félig le is romboltam az egyik lakosztályt. Miből gondolja, hogy nem fogom ezt újra megismételni?
– Ami történt, az nem a te hibád. Thanathosz meg akart ölni és te csak védekeztél és védted őket.
– De mi lesz, ha ismét rám támad?
– Reméljük, hogy nem fog. A király beszélt vele és megígértette ezt. Egyébként pedig ott leszünk veled mind. El kell jönnöd, mert nem mutathatod, hogy tartasz tőle. Látnia kell, hogy köztünk nincsenek gyávák.

Felkerült: (Június 30. – péntek)

A pilinke mélyet sóhajtott. Tudta jól, hogy a lánynak igaza van. Még pihent egy keveset, aztán rendbe szedte magát és felvette legszebb ruháját. Ahogy a nagyteremhez közeledtek, már messziről lehetett hallani a zeneszót. Aztán kitárult a nagy, faragott ajtó és ők beléptek. Odabent nagy volt a jókedv és a vigadalom. Perdültek-fordultak a táncosok a helyiség közepén. Lábaik alatt csakúgy repkedtek a szikrák a forró parázsszőnyegen. Körben a falaknál, aranyszövésű kárpittal bevont díványokon üldögéltek és beszélgettek a többiek. Fáklyák lobogó lángja táncolt mindenütt az arcokon. Az asztalok roskadásig teltek a legkülönfélébb, finomabbnál finomabb étkekkel, igaz, többségüket a fivérek és a mester sosem kóstolták volna meg, mivel ők nem ettek meg akármit. A király azonban jól ismerte szokásaikat, így a pilinke segítségével róluk is tudott gondoskodni. Több tucat hatalmas ezüsttálat pakoltak meg színesebbnél-színesebb, zamatos gyümölcsökkel a tiszteletükre.
Amikor a pilinke belépett, elégedetten tekintett körbe, hiszen mind a berendezésen, mind a díszeken, mind az étkek összehordásán igen sokat dolgozott. Aztán azonban ahogy körbenézett, pillantása találkozott Thanathosz-éval. Az ajtó mellett állt, karba tett kézzel a falnak támaszkodva, szinte a közvetlen közelében, mintha csak rá várt volna. Szürke tekintetével ridegen nézett a pilinkére összevont szemöldökei alól. Egy pillanatra megfagyott a levegő, de Cynidor észrevette ezt és azonnal közéjük lépett, majd, figyelmen kívül hagyva a mestert, mintha az ott se lenne, így szólt:
– Gyere! Keressük meg a királyt!
A pilinkének nem volt ellenvetése.
Jobbra a fal mellett ült a fiatalember egy különös asztalnál. Abból szállt fel a dallamos melódia. Korábban még sose láttak ilyet azon a vidéken. Az egyik oldalán vízszintesen sorakozott több tucat ujjnyi széles fadarab, melyek gyors és váltakozó lenyomása csalta elő a dallamot. A király szemmel láthatóan jól értett hozzá. Ez is egyike volt azon szerkezeteknek, melyeket ő maga készített.
Amikor beléptek, a király rögtön észrevette őket. Valójában ezért is ült le az ajtó közelében, mert látta, hogy a mester is ott áll és elmozdítani se lehet onnét. Nyilvánvaló volt, hogy a pilinkét várta. Igaz, megígérte, hogy nem fog nekimenni, de azért a király úgy gondolta, jobb, ha szemmel tartja.
Aztán a pilinke és a lány odaléptek hozzá és üdvözölték őt.
– Köszönöm, hogy eljöttél. – szólt a király, miközben abbahagyta a melódiát és felkelt, hogy köszöntse őket.
– Ön kérte. – mosolyodott el enyhe gúnnyal a pilinke – Mégis, hogy mondhattam volna nemet?
– Jogos. – felelte szintén elmosolyodva a király.
– Minden rendben eddig? – kérdezte a lány.
– Igen. Nagyon ügyesen megszerveztétek az estélyt. Köszönöm.
– Számunkra az öröm, de hiszen tudja jól. – csillogott a lány szeme.
Ekkor lépett oda hozzájuk Thanathosz.

Felkerült: (Július 1. – szombat)

Egy pillanatra megfagyott a levegő, amikor megszólalt:
– Hadd gratuláljak! Pompásra sikeredett a kis színjátékotok.
Erre egy pillanatra a lány is és a király is ledöbbent. Egyikük se értette, honnét tudhatta meg a mester az igazat. Vagy csak blöfföl?
Mielőtt azonban bármit felelhettek volna, a pilinke már válaszolt is:
– Így igaz! – nevette el magát – Jól sikerült, és felettébb látványos is volt, hála önnek. – tette hozzá, hogy másra terelje a mester figyelmét.
– Te meg miket beszélsz?
– Csak azt mondom, hogy ön nélkül aligha nyűgözhettük volna le ennyire a király fivéreit. Igaz, a kastélyerőd felettébb látványos, kiváltképp a közepén ez a ragyogó palota, a díszes termek, a finom kelmék, az étkekkel gazdagon megpakolt asztalok, az arany, ezüst és a megszámlálhatatlan ragyogó drágakő. Kétségtelen, hogy felettébb elragadó mindaz, amit királyunk elért. De ha nem támad rám, éppen a fivérei szeme láttára, akkor azok sose látták volna, hogy létezik egy lény, aki önnél sokkal erősebb, hatalmasabb és legyőzhetetlenebb és akinek a királyunk mégis képes…
– Ne! Kérlek ezt ne folytasd! – szólt közbe a király – Ne rontsátok el a mulatságot! Sokat dolgozott rajta mindenki. Érezze még jól magát a nép és a vendégek. Holnap úgyis hazatérnek.
– Így igaz. – vonta össze szemöldökét a mester. – Holnap mi megyünk. Neked azonban itt marad ez a… – megvetően mérte közben végig a pilinkét – Kíváncsi vagyok, meddig tudsz majd parancsolni neki és mikor veszi el a koronád, vagy rombolja le a kis világodat.
– Ezzel önnek nem kell törődnie! – felelte erre a király – Inkább próbálja meg jól érezni magát. A birodalmam ügyeivel majd foglalkozom én.
– És aggódnia se kell. – szólt közbe a pilinke sokatmondóan gúnyos mosollyal. – Legalábbis addig biztos nem, amíg nem haragítja magára a királyunkat. Én ugyanis a szavamat adtam neki, hogy minden kérését teljesítem. Tehát amíg akar, addig le tud állítani engem. Elárulom egyébként, hogy a vendégség alatt nem szeretnék támadni. Sőt! Ha netán most akarna megölni…
– Kérlek! – szólt közbe a király – A legjobb lenne, ha egyáltalán nem beszélnétek egymással, amíg a vendégség tart. Nem akarok újabb felfordulást és romba döntött falakat se szeretnék látni.
A pilinke erre csak bólintott, majd hátrébb lépett. Már távozott volna, de a mester megragadta a karját.
– Várj csak! Te komolyan képes vagy behódolni?
– Vegye le rólam, de azonnal a kezét! – villogott a pilinke smaragd tekintete.
– Mert különben? Mégis mit teszel? Máris megszegnéd az adott szavad és rám támadnál?
A pilinke a királyra tekintett, de az nem szólt közbe, csak várt.
Smaragdzöld tekintete ekkor ismét elszántan fordult a mester felé.
– Igazából nem emlékszem arra, hogy azt is megígértem volna, hogy nem támadok önre. Teleportálhatunk is, hogy a bált ne zavarjuk meg. – felelte kisvártatva – Kipróbáljuk, hogy a király leállítana-e?
Erre a mester elengedte a karját.
– Sosem hittem volna, hogy éppen te, aki mindig annyira büszke voltál és oly nagyra tartottad magad, behódolsz majd valakinek. Ráadásul… ha jól emlékszem te lázadtál legjobban az ellen, hogy az embereket kelljen szolgálnotok. Megvetetted mind.
– Én csak annyit mondtam, hogy képességeinket tekintve mi felettük állunk. Minek szolgálnánk olyan halandó lényeket, akik nem érnek fel hozzánk?
– Megfeledkezel arról, hogy a király is csak egy ember. Tudod, a sors iróniája, hogy végül mégis egy általad olyannyira lenézett létformát, éppen egy embert szolgálsz most.
Erre a pilinke nem tudott azonnal mit felelni. Úgy tűnt, most szembesült csak ezzel.
– Hiteltelen vagy, nem gondolod? – feszítette tovább a húrt a mester.
A pilinke erre tétován a király felé fordult. A lány aggódó zafír szemei követték a jelenetet. A király azonban most se szólt semmit. Úgy tűnt, kíváncsian várja a választ.
– Mondok egy szót. – fordult erre a pilinke ismét a mester felé, majd így folytatta. – Igaz, talán önnek ez a szó egyáltalán nem lesz ismerős, így valószínűleg feleslegesen is beszélek. De van egy szó, mégpedig a tisztelet. Én elismerem, hogy ő a királyunk, mert minden tulajdonsága, bölcsessége megvan ahhoz, hogy vezesse a népet. Józan megfontolásból követem a kéréseit és tiszteletből. Sértegethet engem, de ahogy az ő barátsága és bizalma irányomban örök, úgy én is bízom benne, történjék bármi. Eddig is tudtam, számíthatunk egymásra, de amikor ön nemrég végezni akart velem… igen… hallottam egy részét annak, amiket rólam mondott… és királyunk még annak ellenére is megmentette az életem. Ezt nem fogom elfeledni. Nevezhet gyávának vagy akár szolgának, hiteltelennek. Sértegethet is, de a barátságom nem lehet megtörni. És mivel a király a barátom, nem fogok ártani neki. Ez az egyetlen oka annak, amiért itt a bálon semmiképp nem szeretnék támadni. Ez most nem rólunk szól. Ha végezni akar velem, ha újra megpróbálná, később is megteheti. De nem most és nem itt a bálon.
– És mégis ki, avagy mi akadályozhatna meg engem ebben?
– Talán az adott szava? – mosolyodott el ismét a pilinke. – De ha az semmit nem érne önnek, még akkor is itt van az én ígéretem. Az az egy biztos, hogy ezt az ünnepséget nem fogjuk elrontani. Támadhat, de nem lesz hosszú a harc, mert itt a bálon én a kezemet se emelem fel, se támadás, se védekezés végett. Az ön döntése, hogy mit tesz, de jobb lenne, ha nem itt előttük történne. Ne rontsuk el a bált! Menjünk ki legalább a folyosóra! Ott se fogok se támadni, se védekezni, mert nem szeretnék újabb falakat lerombolni.
– Na persze. És én legyek a gonosz, igaz?
– Később is találkozhatunk. Vagy ahogy ön akarja!
A mester elgondolkozva nézte őt egy ideig, majd a király felé fordult:
– Nem hittem el, de a végén még igazad lesz és nem lesz vele gond.
– Komolyan nem is értem önt, hogy mégis mire számított. – jegyezte meg ekkor a király kissé ingerülten – Megteremt egy különleges lényt, majd magára hagyja anélkül, hogy tanítaná, hogy megismertetné vele a világot, a saját erejét és képességeit, aztán pedig csodálkozik, hogy romba dönti a világot? Elmondom, hogy amikor hozzánk került, a legfontosabb és legalapvetőbb dolgokról még fogalma se volt. Persze egyszerűbb lerombolni, tönkre tenni, megölni azt, ami nem olyan, nem úgy működik, mint szeretnénk. Törődni a másikkal, kitartani mellette, tanítani nyilván nehezebb. De egy gyermek se születik rossznak. A szülők, illetve a felnőttek felelőssége, hogy segítsék eligazodni a világban. Teremthet bármennyi lényt és megölheti őket akárhányszor, mindig csalódni fog bennük, ha nem lesz ott mellettük az első pillanataiktól kezdve, ha nem segíti őket.
– Gondolod, hogy ennyin múlt volna? Gondolod, ha megölném és egy szerető családban nőne fel, akkor másmilyen lenne a jelleme?
– Én csak azt gondolom, hogy a tűz is lehet pusztító, lángoló vihar, ha nem figyelünk rá oda. De önnek miatta már nem kell aggódnia. Nálunk már családra lelt. Fontos nekünk és segítjük őt. Teljes mértékben megnyugodhat felőle.
Szavaira hosszú csend volt a felelet. Thanathosz közben elgondolkozva nézte a pilinkét, majd így szólt:
– Rendben hát. Legyen. Nem akarom a halálát. De ha…
– Nem! – vágott közbe a király, majd nyugodt, kimért, visszafogott, de ellentmondást nem tűrő hangon így folytatta – Nincs de és nincs ha. Nincsenek feltételek. Minden tiszteletem az öné, de ne feledje, hogy ön itt vendég, ez pedig az én birodalmam. És itt nincs helye fenyegetéseknek. Nyugodjon meg és fogadja ezt el!
A mester meglepődött e szavakra, de aztán elmosolyodva így szólt:
– Minden elismerésem a tiéd. Te valóban királynak születtél. Amikor a sztyeppén megtaláltalak, már akkor is sejtettem, hogy sokra vagy hivatott. És lám csak… király lettél. Igazi király, akire mindenki hallgat, legyen szó bármilyen lényről. Most már nem kétséges, hogy téged foglak kikiáltani győztesnek.

Felkerült: (Július 2. – vasárnap)

Így történt, hogy Thanathosz meghátrált és elkezdett hinni abban, hogy jól is alakulhatnak a dolgok. Az elhangzottak elgondolkoztatták. Ő ugyan nem érezte magát arra képesnek és elég türelmesnek, hogy teremtményét az élet dolgaira tanítgassa, de… látva a király hozzáállását, újra reménykedni kezdett. Arra gondolt, hogy talán ő mindig képes lesz arra, hogy hasson a pilinkére és kordában tartsa. Kezdte hinni, hogy teremtményét így talán sikerül majd maguk mellé állítaniuk és ha eljön a nap, ha egyszer a népe utoléri majd, talán még számíthat is a pilinke segítségére.
A bál tehát minden különösebb probléma nélkül, kellemes hangulatban telt el. Aztán miután véget ért és mindenki visszavonult lakosztályába, a királynak eszébe jutottak a pilinke szavai:
„Ne hagyd veszni a lehetőséget! Mutasd meg nekik, hogy milyennek képzeled a királyságod! Három napod van erre. Nyűgözd le őket és meglátod, kérni fogják a folytatást!” – e gondolatra mélyet sóhajtott, mert eszébe jutott, hogy már csak két napja maradt, de talán még ez is elég lehet. Kiadta hát a parancsot, hogy másnap korán reggel, mielőtt még a vendégek távoznának, üljön össze a tanács, mert mondandója van. Amíg a többiek pihentek, ő le se hunyta a szemét. Egyfolytában azon gondolkozott, milyen lehetne egy tökéletes birodalom, milyen törvényeket lenne érdemes hoznia egy ilyen világban. Amikor pedig a tanács összegyűlt és a legkülönfélébb lények várták parancsait, előadta kéréseit. Mivel számos rendelkezése hosszútávúnak tűnt, így aztán a demiurg vezér enyhén gúnyosan fel is tette a kérdést, hogy ugye tudja, már csak két napig lehet király. Erre azonban csak annyit felelt, hogy természetesen a törvényei is addig fognak csak érvényben lenni és egyetlen pillanattal se tovább. Majd jelezte, hogy a pilinke méri a pontos időt és amint jelez, ő azonnal leteszi a koronát és véget ér ez az egész. Erre megnyugodtak. Mivel a demiurgok nagy jelentőséget tulajdonítottak az adott szónak, így aztán bár sok parancs nem volt igazán a kedvükre, mégis kérdések és vonakodás nélkül teljesítették azokat, ahogy korábban azt megígérték.
Eredetileg azt tervezték, hogy a vendégek reggeli után máris útra kelnek a hintóval és hazatérnek, de Thanathosz meghallotta, hogy miután elmennek, a király audienciát fog tartani és ítélkezni is szeretne. A mester nagyon kíváncsi lett erre, így hát maradtak még. Ha pedig már így történt, akkor este újabb bált is rendeztek a tiszteletükre. A mester nem győzött csodálkozni azon, hogy a legifjabb testvér milyen találékonyan hoz ítéleteket és mennyire átlátja az egyes helyzeteket, kiválóan felismerve az igazságot. Eleinte azt gondolta, hogy a pilinke gondolatolvasó képessége segíti ebben, de ő általában jelen se volt és egészen más feladatokkal bízták meg. Lassan eltelt a második nap és a harmadik is a vége felé közeledett. A király kicsit tartott attól, hogy addig húzzák az indulás időpontját, míg végül letelik a három nap és neki színt kell vallania, hiszen akkor már nem lesz király. De aztán szerencsére bejelentették, hogy tovább már tényleg nem akarnak maradni, mert nem szeretnének visszaélni a helyzettel és túl sokáig a király terhére lenni. A harmadik napot követő reggelre tervezték az indulást.
Mondhatnánk tehát, hogy három nap, három éjszaka folyt a mulatság, de sajnos az első napot a pilinke és a mester harca igencsak beárnyékolta. Ennek ellenére azonban igen jól sikerült a vendégség. Mindenki boldog és elégedett volt. A harmadik bált pedig úgy rendezték meg, hogy az minden korábbinál látványosabb és nagyszabásúbb legyen.
Már a vége felé közeledett az ünnepség, amikor a király a pilinkéhez lépett.
– Mennyi időm van még? – kérdezte.
– Szívdobbanásban mérve, ezerkétszázhuszon…öt… négy… három…
– Akkor ideje kiadnom az utolsó parancsom.
– Szabad megkérdeznem, hogy mi lesz az?
– Igen. Meg szeretném parancsolni nekik, hogy mindenki, minden egyes törzs, mely a birodalmamhoz csatlakozott, haladéktalanul, azonnal eressze szabadon foglyait és halálraítéltjeit, a menekülésben pedig ne akadályozzák őket.
– Ezt aligha fogják teljesíteni. Már abba is nehezen mentek bele, hogy három napra el kellett halasztaniuk a kivégzéseket és kínzásokat.
– Éppen ezért hagytam ezt a parancsot a legvégére. Könnyen meglehet, hogy ha ezt kimondom, szembe fordulnak velem. Remélem azonban, hogy az adott szavuk számít majd nekik annyira, hogy ezt még teljesítsék. A foglyok mindenesetre kapnak ezzel egy kis előnyt. Abban ugyanis biztos vagyok, hogy még ha teljesítik is a parancsom, azonnal utánuk mennek, amint leteszem a koronát. A tanácsot már összehívtam, hogy bejelenthessem ezt. A fáklyák fényével pedig szinte azonnal értesülhet mindenki a parancsról. Megyek is, mert minden pillanat számít. – jelentette be és már indult is.
A következő pillanatban azonban váratlanul megrázkódott a várkastély és megremegtek a fények a falakon. Még egy pillanat és a fáklyák színe sorra megváltozott, jelezvén, azonnali készültségre van szükség, mert megtámadták a kastélyerődöt.

Felkerült: (Július 3-4. – hétfő – kedd)

Mire a felső boltíveken át a karzatra berepülő mavrikurgok meghozták a hírt, már mindenki elindult, hogy cselekedjen. Mivel a király korábbi parancsára a vendégség alatt megkettőzték az őrséget, így gyakorlatilag nem érhette őket váratlanul semmilyen támadás. A hírre pedig a többiek is azonnal harcra készen, felfegyverkezve csatlakoztak hozzájuk. Még pár pillanat és már a király is kint volt a várfalakon, jobbján Cynidor-ral, akit nem tudott volna semmivel se távol tartani. Gyönyörű, báli ruhájában és ezüstfényű, ékkövekkel díszített fejékjével most úgy nézett ki, mint egy törékeny hercegnő, akit inkább óvni kéne. Aki nem ismerte még, nem sejthette róla, hogy mennyire harcképzett. Sokkal jobban értett a fegyverforgatáshoz, mint a király és mindig ott volt mellette, a közelében, az első perctől kezdve, hogy a fiatalember e világra megérkezett. Olyan volt ő a számára, mintha az őrangyala lenne. A királynak azonban rajta kívül már volt egy másik őrangyala is, mégpedig a pilinke, aki ott állt a balján. Ő ugyan másként harcolt és inkább védelmezte őt ahelyett, hogy elleneit aprította volna, de rá is mindig lehetett számítani.

A fiatalember számára igen fontos volt a biztonság, melyet szinte már az első pillanatoktól kezdve segített kiépíteni nekik. Már megteremtette számukra a jólétet és a fényűző gazdagságot, de nem engedte, hogy elfeledjék, milyen vad és kegyetlen világ veszi őket körül a falakon túl. Éppen ezért igen gyakran tartottak harci gyakorlatokat, hogy mindig felkészültek maradhassanak. Ezenkívül már az elején felhívta a figyelmüket arra, hogy a bőség és jómód, hamarosan ellenségeket is hoz majd. Olyanokat, akik mindent megtesznek majd azért, hogy mindazt, amit ők két kezükkel, vérrel és verejtékkel felépítettek, azt egy kardvonással megszerezzék. Ezért aztán a fiatalember tanácsára úgy éltek, hogy mindenre fel legyenek készülve. Még az estélyi ruhákat is úgy szabták, hogy nem feledték el azt a tényt, hogy a köztük élő asszonyok milyen nagy erőt képviselhetnek a harcokban. Így aztán az összes nő egyetlen pillanat alatt le tudta tépni földig érő széles szoknyáját és előtűntek a combjaikra erősített tőrök, valamint a ruházat alá rejtett kardszerű pengék. Egyetlen szempillantás alatt mindenki vad harcossá változott, a várfalak és tornyok pedig azonnal megteltek elszántsággal.
Thanathoszt meglepte mindez. Tudta jól, hogy a fiatalemberre jellemző a túlzott óvatosság és az, hogy a jövőt túlaggódja, de ez a tulajdonsága akkor és ott valami igazán nagyszerűt hozott létre. Ez pedig a tökéletes védelem volt. Védelem és biztonság azok számára, akik tisztelték és bíztak benne. Enélkül aligha lehetett volna jó király.
A mester elgondolkozva dőlt neki az egyik torony falának és karba tett kezekkel figyelte a jelenetet.
Az ellenség hatalmas számban vette körül a kastélyerődöt és megállíthatatlanul közeledtek. A várvédő demiurgok és mindenféle lények harcra készen, elszántan várták őket. A messzelátókon keresztül jól láthatták, hogy az érkező sereg több millió fő lehet. Folyamatosan bukkantak elő a horizont mögül a harcosok újabb és újabb ezrei, mintha soha nem érne véget az áradat. Ráadásul számtalan különös lény is érkezett velük. Egy részük hatalmas volt és behemót és óriási oszlopokat cipeltek, míg mások a lovakhoz voltak hasonlatosak, de azoknál jóval kecsesebbeknek és ezáltal gyorsabbnak tűntek. A harcosok emberszerűek voltak ugyan, de testüket és arcaikat a sok fényes és különös alakú sisak és a maguk elé tartott pajzsok miatt látni nem lehetett, akárcsak az állataikat, melyeket szintén páncélok takartak. Jól látszott, hogy az érkező sereg igen hatalmas erőt képvisel és komoly, véres harcokra lehet számítani.
A sereg megállíthatatlanul, de baljós lassúsággal közeledett. A király úgy látta, nem érdemes támadniuk, jobb, ha bevárják őket. A kapukat mindenesetre bezárták és keresztrudakkal zárták, de a vasrácsokat is leengedték, kívül és belül egyaránt. Úgy tűnt, hogy védelmük tökéletes. Thanathosz lenyűgözve szemlélte a várvédők felkészültségét és a harci morált, mellyel követték királyuk minden utasítását.

FELKERÜLT plusz:
Felkerült: (Július 4. – kedd – 22óra)

Aztán egyszer csak váratlanul meglepő dolog történt. A pilinke a királyhoz lépett és így szólt:
– Felség! Közeleg az idő!
E szavakra a fiatalember arcán átfutott a bosszankodás, de jól tudta, nincs fontosabb az adott szónál. Leemelte hát fejéről a koronát, majd a várfalon lévő egyik szerkezethez lépett, mellyel a lángok színét lehetett állítani. Ekkor még nem vették észre Thanathoszt, aki az egyik torony árnyékában ott állt mögöttük, nem messze tőlük és mindent hallott és látott. Mindenki a közeledő, rettenetesnek tűnő ellenségre szegezte a tekintetét.
Nem számítottak arra, hogy valaki a vendégek közül fel fog jönni, miután őket a biztonságosabb föld alatti lakosztályok egyikébe vezették. A mester azonban nem sokkal eztán teleportált mögéjük a várfalakra. Igen kíváncsi volt arra, hogy mi fog történni. Túl szép volt mindaz, amit ebben a birodalomban addig láthatott. Túlságosan szép és túl hihetetlen ahhoz, hogy elhiggye, hogy a fiatalember valóban megvalósította mindezt. Színjátékot gyanított, bár azt még kevésbé tudta elhinni, hogy ez a rengeteg különös és rettenetes lény önként részt venne ilyesmiben. Ha ez igaz lenne, vajon mivel vehette rá őket erre? Próbálta közben kiüríteni az elméjét, mert tudta, hogy a pilinke képes arra, hogy mások fejébe lásson. El akarta kerülni, hogy idő előtt megsejtsen valamit. Nem tudta, hogy teremtményének ehhez rá kéne összpontosítania, hogy kiemelhesse a többi közül. Akkor és ott a közelgő veszély miatt azonban milliónyi gondolat halk moraja vette körül a pilinkét, akinek eszébe se jutott, hogy bármelyik fontos lehet.
Miután a mester látta, hogy milyen gyorsan készenlétbe ugrott mindenki és rácsodálkozott, hogy még a nők is kiálltak fegyverekkel a kezükben a várfalakra és látta milyen szervezett minden, miként osztja a parancsait a fiatalember, melyeket kérdések nélkül teljesítenek, már elhitte, hogy valóban király lett belőle. Legalábbis akkor és ott azt gondolta, hogy ez elég bizonyíték arra, hogy szó sincsen semmilyen színjátékról. Úgy vélte, elérkezett az idő, hogy előlépjen. Már mozdult volna, de ekkor meghallotta a pilinke szavait, majd látta, amint a király levette koronáját. Nem értette mit jelenthet ez, mi fog következni, ezért várt még. A sereg közben egyre csak közeledett. Már bármelyik pillanatban lehetett arra számítani, hogy megindul a roham.
Aztán meghallotta, hogy a pilinke elkezd visszaszámolni. A fiatalember közben letette koronáját a mellvédre, majd elfordította a várfalba épített egyik szerkezetet. A lángok fényének színe a kastélyerődben mindenütt váratlanul egymás után kezdett megváltozni. Mire a palota legmagasabb tornyának tetején is halványsárgává vált a fény, a pilinke éppen abban a pillanatban ért el a számolás végére. Thanathosz sejtette, hogy mit jelent mindez, de nem akarta elhinni. Döbbenten figyelt, miközben hátrább húzódott, hogy ne vegyék észre.
Ekkor megszólalt a sietve érkező demiurg vezér.
– Felség! Mit jelentsen ez? – kérdezte.
– Már nem vagyok felség. Betartottam a szavam. Többé már nem vagyok király.
– De… – látszott a vezéren, hogy nem érti a helyzetet. Gondolt is valamire, ahogy az első döbbenet után mindenki más is a várvédők közül, de a fiatalember nem láthatott a fejükbe. A pilinke ugyan nem tudta nem hallani, hiszen ugyanaz a kérdés cikázott mindenfelé, de mielőtt még kimondhatta volna, ismét nagyot rázkódott a kastély.
A támadás megkezdődött.
– Mindjárt itt az ellenség. – kiáltotta Wellnorán – Éppen most vezér nélkül maradni…
– Egyáltalán nem maradtunk vezér nélkül. – tette a vállára a kezét a fiatalember. – Mindig is ön volt a vezetőnk. Egyébként is mindenre felkészültünk már. Nélkülem is pontosan tudja mindenki, hogy mit kell egy esetleges támadás esetén tenni.
A demiurg vezér tétovázott kicsit. Már majdnem kimondta azt, amire gondolt, de aztán ismét megrázkódott a kastély és úgy döntött, nem ez a megfelelő pillanat az őszinteségre. Egyébként is, mielőtt még bármit mondhatott volna, így szólt a fiatalember.
– Engedélyt kérek arra, hogy tárgyalást kezdeményezzek.
– Hogy mit akarsz tenni? – döbbent meg a vezér.
Thanathosz a háttérből ezt hallva még nagyobb szemekkel figyelte a jelenetet.
– Tudja, ahogy szoktuk. Előbb a tárgyalás.
– De ez most egy óriási sereg. Nem mehetsz oda eléjük!
– Jól látjuk kik vezetik őket. Egy pillanat alatt ott vagyunk és ha gond van vissza is érünk, mintha el se mentünk volna, igaz? – nézett a pilinkére, mire az csak bólintott.
– Rendben hát. De legyetek óvatosak!
A fiatalember csak oldalra mozdította a fejét, jelezvén, hogy igen. Már megszokták tőle az ellentétes jelzéseket. Aztán a következő pillanatban megjelentek az óriási és megállíthatatlannak tűnően közeledő sereg előtt, a leglátványosabb, legdíszesebb harcosokkal szemben, a biztonság kedvéért néhány szárnyfesztávolságra.
Nem tudták, nem sejtették, hogy ebben a pillanatban a mester jelt adott. A hatalmas tömeg ekkor megtorpant.
– Mire gondolnak? – kérdezte a fiatalember a pilinkétől.
– Nem tudom. Egyetlen gondolatukat se hallom. – felelte az.
– Az miként lehetséges? Talán a sisakok miatt?
– Aligha. Csak a távolság számít. A legvastagabb fal se lehetne akadály. Egyébként is miért nem mozdulnak? Már közelebb kellett volna jönniük vagy támadhatnának.
A király elméjén ekkor váratlan felismerés futott át, majd hitetlenkedéssel vegyes dühvel így kiáltott fel:
– Thanathosz!
A pilinke azonnal megértette mire gondol.
– Tehát ezért nem vették észre az őrszemek a sereg érkezését! – ismerte fel ő is a helyzetet – Ezért mondták, hogy a semmiből tűntek elő, mert ez valóban így történt. – aztán ahogy kimondta mindezt, felemelte jobbját és mozdulatával egyszerre emelkedtek a levegőbe az előttük álló páncélos alakok. A következő pillanatban elengedte őket, mire az üres vértek és a fegyverek csörömpölve hullottak a talaj fekete porába, a még mindig döbbent tekinteteik előtt.
– Azonnal vigyél vissza! – parancsolta a fiatalember indulattal telten és fel se tűnt neki, hogy a pilinke kérdések nélkül és azonnal teljesíti utasítását.

 

Folytatás: 14. rész: A próbatétel (Július 5. – szerda 19 óra)

Többször is megoszthatod! Köszönöm!

13. rész - A meglepetés |