Íriszek bűvöletében

Kedves Olvasóim!
 
Köszönöm, hogy ebben az évben velem tartottatok, napról-napra lelkesítettetek lájkoltatok, kommenteltetek. Nagyon megtisztelő a számomra, hogy ilyen sokan olvastátok az írásaimat. Sajnos az utóbbi hetekben az életem egyéb területein elkezdett minden összeomlani, így már nem tehetem meg, hogy a fészen jelen legyek. Az ígéretemet, mely szerint novellákat küldök az Ünnepek alatt, igyekszem továbbra is tartani. Remélem sikerül. A körülményeim miatt sajnos nem tehetek mást. Köszönöm a megértéseteket. Kellemes Ünnepeket kívánok! Kellemes perceket kívánok az alábbi romantikus novellával!
  

A mai történet:
 

Íriszek bűvöletében

 

Gondolataimban mélyen elmerülve ballagtam a kertváros utcáin. Jobbra és balra virágba borult fák habos koronái susogtak. Tavaszi, üde illatok szálltak a széllel.

 

Képzeletem megelőzve lépteim, már megérkezett a házhoz.

A kicsiny, kertes épület éppen a sarkon állt. Valahányszor megpillantottam, szívem a torkomba ugrott. Nem tudtam, ki lakik ott. Magányos, elhagyatott háznak tűnt. Tekintetem kíváncsian emeltem rá. Némán, mesébe illően álldogált a kereszteződésnél, félig kitárt, viharvert zsalugátereivel, álmatagon nézve az utcára.

 

Képzeletben a rozsdás kapuhoz lépve, tétován álltam meg.

Elgondolkozva érintettem meg a csengőt. Meglepetésemre egy jóképű, szőke fiatalember lépett ki sietve az ajtón. Halványkék szemei boldogan csillantak fel, amikor megpillantott és vidáman köszöntött. Végigtekintettem rajta. Makulátlan, márkás öltönyt és nadrágot, valamint világoskék inget viselt. Egész megjelenése teljes ellentétben állt a kunyhószerű házikóval és a gondozatlan kerttel. Már oda is lépett a kapuhoz. Csikorogva fordult a kulcs a zárban. Sietve ragadta meg a rozsdás kilincset és a kertkapu nyikorogva tárult ki. A következő pillanatban lelkes hévvel ölelt magához. Arcom selyemingéhez simult. Kellemes virágillat borzongatta érzékeim. Kedvenc virágomé, az íriszé. Behunytam szemeim egy pillanatra és úgy élveztem erős karjainak gyengéd ölelését, testének mámorító közelségét.

 

Nemsokára lépteim utolérték képzeletemet.

 

Megtorpantam. Hirtelen szertefoszlott a káprázat. Ott álltam a ház előtt. Dermedten és tétován. Egy visszatérő álom volt, mi nem hagyott nyugodni. Egy álom, egy srácról, kit ismerek és aki ott lakik. Szerettem volna találkozni, beszélni vele, de ez lehetetlennek tűnt. “Még sohasem láttam őt. Talán nem is létezik.” – gondoltam. “Ostobaság, hogy mindig erre járok. Mégis miben reménykedek? Még ha meg is pillantanám, mit tennék? Mit tehetnék?”
Riadt gondolatok ezrei kavarogtak elmémben, miközben földbegyökerezett lábakkal, reménykedve álltam az utcán és vártam a csodára ismét, tán ezredszer már, hogy a valóság megismétli visszatérő álmomat. Ki tudja hányadszor torpantam már meg e rozsdás kapu előtt? Ki tudja, hányszor pásztázta már tekintetem reménykedve ezt az elhagyatott házat?
Lila, bársonyos szirmú íriszek tengere borította a korábban mindig gondozatlan kertet. Tömény, érzékeket bódító illatuk belengte az utcát. Tavaszi szél játszott az álommá dermedt pillanattal.
– Clarissa!!! – hallottam hirtelen egy hangot, mely visszarántott a valóságba. Nevem hallatára riadtan ugrottam meg. Tágra nyílt szemekkel fordultam hátra. Lélegzetem elakadt, amint megláttam Őt.
– Jonathan! – suttogtam dermedten.

 

Tekintetem egy hosszú pillanatra elveszett a zafírkéken fénylő íriszek által övezett szembogarainak mélyében. Megigézve álltam ott. Gondolataim ledermedtek a hirtelen jött felismerésben. Évmillióknak tűnt a röpke pillanat.

 

Egy új Világ kapuja volt az a tekintet. Két tágra nyílt, zafír íriszű csillagkapu, melyeken át, éreztem, más dimenziókba pillanthatok. Rejtett, még ismeretlen Világba, mely hívogatón tekint rám. Távolabbról, mint egy több száz fényévnyire lüktető galaxis, mégis itt előttem… valami hihetetlen varázslat folytán… pusztán karnyújtásnyira. Az üde tavaszi fénysugarak játékosan csillogtak a zafírkék és smaragdzöld íriszek bűvöletének varázsában.

 

Két távoli, felfedezésre váró Világ tárta ki kapuit egymásra, meglepett, boldog kíváncsisággal telten.

 
Vége

Íriszek bűvöletében |