könyveim – Webshop

A hatalmas, faragott ajtó szélesre tárult előtte és beléphetett a király lakosztályába. A helyiséget vöröslőn sárga színbe vonta a nagy, bolt-íves ablakokon beszűrődő lángok fénye.

–  Felség! – suttogta enyhe bólintással, de nem hajolt meg.

Sosem hajolt meg senki előtt.

– Ezt nézzétek! – kiáltotta váratlanul valaki.

Tőlünk nem messze egy tűz lángja pattogott, melyet néhány csuklyás alak ült körbe. Éppen kérdőn tekintettek fel a hozzájuk érkezőre, aki odaérve, egy pergament tartott eléjük, dühtől remegő kézzel.

– A Tűzistenit! – kiáltottak fel erre, szinte egyszerre. – Mit képzel ez a fickó?

Lassan éledeztem. A fejemben, mintha a pokol ezernyi ördöge járta volna dübörgő táncát vigadozva. Kábultan nyitogattam szemeim. Kemény, nyirkos és hűvös földön hevertem. Körültekintettem. „Egek! – riadtam meg a hirtelen gondolattól. Koromsötétség vett körül. – Csak nem vakultam meg?” – Rémülten forgattam fejem, remélve, hátha legalább egy fénysugarat megláthatok, de semmi. Bármerre néztem, végtelen éjszaka vett körül. Feltápászkodtam kissé.

Átvillant rajta az emlék, hogy egyszer már átélt hasonlót és akkor súlyos árat fizetett döntéséért, amiért nemet mondott, amiért fellázadt. A két helyzet riasztóan hasonlított, mégis… valahol mélyen tudta, nem lenne szabad párhuzamokat keresnie. Pedig voltak. Nem is kevés. Akkor feltétel nélkül hinnie kellett. Neki is, mint mindenkinek. Meg se fordult senki fejében, hogy nemet is lehet mondani. Aztán ő …

Egy nagy, tíz méter sugarú félkörív mentén oszlopok sorakoztak, jelezvén a küzdőtér határát. A túloldalon két hatalmas sátor állt. Itt, a téren, fáklyákkal zsonglőrködő mutatványosok szórakoztatták a gyülekező népet. Mivel engem jobban érdekelt, mi zajlik a színfalak mögött, sietve megkíséreltem a sátrakhoz lopakodni. A kavargó tömegben senki se figyelt rám. Észrevétlenül bújtam át a ponyva alatt.