Karácsony

Már napok óta töprengett azon, hogy elég jól viselkedett-e abban az évben. Ahogy közelgett a december, egyre jobban nyomasztotta az a gondolat, hogy talán a rosszak listájára kerülhetett. De vajon mi a jó és mi a rossz? Ezen gyötrődött magában, miközben kezeivel aggódva szorongatta a szék szélét, melyre leültették és lábaival eltűnődve kalimpált a padló felett a levegőben, aprócska cipőit figyelve. Így, ötévesen még egyáltalán nem volt könnyű megértenie ezt a kérdést. Nem hitte ugyan magáról, hogy rossz vagy gonosz lenne, de környezete visszajelzései alapján támadtak kételyei. Hiába igyekezett jónak lenni, ez egyáltalán nem tűnt könnyűnek. Valahogy mindig úgy alakult, hogy végül ő volt a lázadóan dacos és utálatos. De ha egyszer ő másként látta a világot?

Gyakran egyáltalán nem is értette a felnőtteket. Nem értette miért veszekednek vele, mit hibázik, azt pedig még kevésbé, hogy miért várják el tőle, hogy pár perc múlva már újra mosolyogjon, ha megbántják, ha kiabálnak vele. Hát, nem! Elhatározta, hogy ő akkor se fog a kedvükre tenni és nem fog mosolyogni veszekedés után a fotókon. Azt mondták rá, hogy dacos és utálatos. Pedig ő csak megfontolt volt. Arra gondolt, mi lesz, amikor majd egy nap felnő és visszanézi a fotókat. Mi lesz, ha megpróbálják elhitetni vele, hogy boldog gyerekkora volt? Nem. Soha! Igenis lássa majd, és emlékezzen! Nem, nem a rosszra akart emlékezni, hanem az igazságra. Mindenre éppúgy, ahogy megtörtént vele.
A jó és a rossz fogalmán töprengett azon az estén is, miközben a nagyteremben várták a Mikulást. Nagypapája munkahelyén szervezték az ünnepséget, ahová mindenki magával vihette a családját. Így került oda aznap ő is a szüleivel. Őszintén szólva nem hitte, hogy bármit is kaphat. Biztos volt abban, hogy az adott évben a szülei nem voltak túl büszkék rá. Nyilván ezért nem engedték óvodába se még. Legalábbis ő így gondolkodott akkoriban. És mintha ez még nem lett volna elég, folyton azt hangoztatták, hogy olyan, mint az Ilonka mami és közben elégedetlenül és rosszallóan ingatták fejüket.

Nem ismerte ugyan túl jól a nénit, hiszen párszor találkozhattak csak, de tudta jól, hogy a dédmamájáról van szó. Azt is tudta, nem igazán kedvelik. Sőt! Konkrétumokat ugyan nem tudott, de azt sejthette, hogy egy igazán gonosz és rossz asszonyról lehet szó. És még valamit tudott róla. Egyazon napon születtek, közel egy évszázad különbséggel. Úgy vélte, ez is jelent valamit. Különlegesnek és misztikusnak hatott ez az egyezés és azt sugallta a számára, hogy jellemükben is lehet hasonlóság. Ami azonban még inkább szimpátiát keltett a gyermekben a dédmama iránt az nem volt más, mint az egyszerű logika. Tudta magáról, hogy ő jó. Úgy vélte, hogy valahányszor kiállt az igazáért, akkor valóban ő látta helyesen a dolgokat. Nem értette, miért nem értik meg őt. Mivel azonban szinte minden ilyen alkalommal azt hallotta a dühös felnőttektől, hogy olyan, mint az Ilonka mami… így aztán elgondolkozott ezen. Végül aztán teljesen egyértelműnek tűnt a következtetés. Ha a dédmama olyan, mint ő, ő pedig jó, márpedig ehhez kétség se férhetett, hisz ki ismerte volna nála jobban saját magát… szóval, ha olyan, mint ő, akkor bizonyára ő is jó. Talán csak éppúgy nem értik meg őt se. Ahogy tehát teltek múltak az évek, egyre több megértéssel gondolt az idős nénire. Ezen az estén is eszébe jutott. Tudta, nem messze lakik onnét egy domboldalon, sötét és kusza bokrokkal körbe véve egy ódon, kastélyszerű épületben, magányosan. Milyen lehet vajon neki azon az estén egyedül? Vajon a Mikulás neki visz valamit? De miért is vinne egy rossz, gonosz, kapzsi és mogorva vénasszonynak bármit? Azt hallotta róla, hogy ilyen. Ő ugyan nem hitte el. De vajon a Mikulás se hisz a szóbeszédnek? Tudta, hogy mindjárt kiderül.

Amikor az idős, fehér szakállú bácsi neki is átadott egy édességekkel teli zacskót, egy pillanatra megörült, hogy tán a Mikulás mégiscsak látja az igazságot. Lám csak a jók listájára írta az ő nevét is, hisz benne és megérti őt. Talán lesz helye a mennyországban is. Erre gondolt, de csak egy pillanatra. A józan logika ugyanis hamar visszarántotta a valóságba, amint feltűnt neki, hogy minden gyermek kap ajándékot. Először nem értette miként történhet ez meg. Úgy vélte lehetetlen, hogy minden gyermek jó legyen. De akkor mi az igazság? Mindig csak ez érdekelte. Számtalan gondolat jutott eszébe, de egyik se tűnt igazán megnyugtatónak. Aztán rájött, illetve megsejtette. Persze nem lehetett benne biztos, de a logika egy irányba mutatott. Pár perc még és már ki is következtette az igazságot a Mikulásról. Mindig az az átkozott, illúzióromboló logika. Sokkal boldogabb is lehetett volna az élete enélkül. Igaz, ezt ő egyáltalán nem bánta.

Legszívesebben kimondta volna, amire rájött, de nagyapja csillogó szemeit látva meggondolta magát. Látta milyen nagy örömet jelent neki, hogy kisunokáját, azaz őt meglephette azzal, hogy elhozta erre az ünnepségre… és ráadásul még… megmutathatta neki az igazi Mikulást is. Miért rombolta volna le a nagypapa illúzióját? Nem akart ismét utálatos lenni. Erre újra eszébe jutott az idős néni, a dédmamája, aki bizonyára egyedül van azokban a percekben. Már tudta, hogy a Mikulás nem fog elmenni hozzá, mert valószínűleg a kollégáival tölti majd az estét.
Sokáig kellett kérlelnie a szüleit, mire rá tudta venni őket arra, hogy a másik irányba fordítsák a kormányt. Kora este volt még, amikor megérkeztek. A téli hidegben még rémisztőbbnek hatott a kietlen, gazos kuszasággal körülvett ódon épület.

A gyermek egyik kezével a kapu rácsának hideg vasát, a másikkal pedig azt az ajándékcsomagot szorongatta, melyet aznap kapott a Mikulástól. Sötét volt az az este és hűvös, de még nem fagyott meg annyira a sötétség, mint az idős nénike szíve, aki a csengetésre dühösen kicsoszogott.

A gyermek szavát most se, mint oly sokszor már, nem hallotta meg senki az azonnal megkezdődő és fellángoló vita hevében. Nem is tudta miért lepődött meg annyira, hisz elmondták már neki nem egyszer, hogy milyen utálatos és gonosz vénasszony a dédmamája. Ezen az estén külön figyelmeztették is, hogy nincs értelme meglátogatni. Azt pedig a legkevésbé érdemelné meg, hogy a gyermek az egész ajándékcsomagját átadja neki. Mondták, de ő nem hitte el. Most azonban maga is láthatta, mennyire igazuk volt. Legalábbis nagyon úgy tűnt. A pillanatok alatt kialakult veszekedés hevében már semmi se számított, csak a korábbi sérelmek. Senki se hallotta meg, vagy talán nem is akarták meghallani a gyermek hangját. Nem tudta mit tegyen. Mit tehetne? Csak állt ott tétován, mígnem aztán egyszer csak a felhők arrébb úsztak a sápatag Hold elől és annak fénye halvány derengésével elárasztotta a dühösen vádaskodó arcokat. Akkor, abban a percben mondták ki, hogy indulás és már majdnem meg is ragadták a gyermek kezét, hogy miután beigazolódott korábbi hitük, mely szerint ezzel az asszonnyal nem érdemes kedvesnek lenni, dühösen távozzanak. A néni még utánuk kiáltott néhány nem túl kedves szót, miközben erősen megszorította a rideg rácsokat. Elege volt már mindenből és mindenkiből.

Aztán váratlanul… megérezte, hogy valaki megérinti dühtől remegő kezét. A gyermek volt az. Nagy kék szemeiben csillogott az Esthajnal csillag, a remény fénye. Ahogy ránézett, most végre meghallotta szavát. Csak annyit mondott, ő nem hiszi el, hogy a néni annyira rossz és felé nyújtotta a pirosan csillogó csomagot. Az idős hölgy első döbbenetében önkéntelenül is megfogta az ajándékot, de szólni még nem tudott. Csak nézte az ártatlan, nagy szemeket, melyek pillanatok alatt eloszlatták minden dühét. Őszintének tűnt és úgy érezte, határtalan szeretet sugárzik felé. A következő pillanatban azonban a szülők már meg is ragadták a gyermek másik kezét és húzták, vonták magukkal dühösen. Ekkor értek el a néni keserűséggel teli szívéhez a csilingelő szavak. Arcvonásai megenyhültek és kérlelőn szólt utánuk. Így történt, hogy azon az estén végül kitárult a súlyos és sötét vaskapu és vele együtt az idős hölgy szíve.



Tetszett a történet?

NOVELLA-ÖZÖN a téli szünetben!

Iratkozz fel, ha szeretnél sok novellát olvasni ingyenesen!
Ha legalább 5000-en jelentkeztek, a jelentkezők JÖVŐRE IS INGYENESEN olvashatják első körben az írásaimat, novelláimat, kisregényeimet, sőt a regényeimet is! Hívd a barátaidat, szólj mindenkinek, hogy jövőre újabb történeteket is ingyenesen olvashass!

Vezetékneved:
Keresztneved:
*Email Címed:
 

Tetszett a történet? Elmondanád a véleményed? Kattints a képre!

Karácsony |