Rólam

Mandy Kristóf

Üdvözöllek a regenyeim.hu-n!

Mandy Kristóf vagyok, író – még ha eleinte nem is annak készültem. Egyszerűen csak volt egy történetem, ami idővel egyre nagyobbra nőtt. Először csak magamnak írtam, majd részleteket megosztottam egy zárt Facebook-csoportban, kíváncsian várva, mit szólnak hozzá mások.

Nem számítottam rá, de az olvasók nemcsak lelkesek voltak, hanem kitartóan bíztattak is: „Ezt meg kell jelentetni.” Őszintén szólva, eleinte el sem tudtam képzelni, hogy ez a világ, amit fejben építgettem, valóságos könyvként, sőt könyvekként is megjelenhet valaha. Aztán hagytam magam rábeszélni. És jól tettem. Nekiálltam, és sorra leküzdöttem az akadályokat, így élvezhetik olvasóim már évek óta a kalandokat. (2017 óta)

A regényeim világában nincs kapkodás – ezek hosszú, részletes, átgondolt történetek. A fantasy nálam nem díszlet, hanem lüktető, élő háttér, amit minden szereplő mozdulata formál. Nagyívű cselekmények, összefonódó sorsok, döntések, amiknek súlya van. Ha szereted a monumentális történeteket, ahol a karakterek éppúgy számítanak, mint a világ, amiben mozognak – valószínűleg megtalálod itt a helyed.

Hol játszódnak a kalandok?

A regényeim egy különleges világban játszódnak – a középpontban Hádész alvilága áll. Ez nem az a sötét, sivár túlvilág, amit a mítoszokból ismerünk, hanem egy tökéletesen szervezett birodalom, ahol a holtak szellemein túl számos más lény is otthonra talált. Újraélők, barbár hordák, például a szarvas, patás demiurgok, de azok a mágikus és legendás lények is itt élnek, akik az emberi világból visszahúzódva találtak itt menedéket.

A görög istenek korától napjainkig

A történet a görög istenek korában indul, és egészen napjainkig ível – ezalatt a szereplők többsége végig jelen van. Időn és téren átívelő sorsok, karakterek, akik változnak, de nem tűnnek el. A világ folyamatosan épül, mélyül, ahogy a háttér is egyre több réteget kap – a politika, a mágia, a vallás és a személyes történetek mind szorosan összefonódnak.

Nem rövid, nem egyszerű és nem sablonos sztorik ezek.

Ha szereted a nagyívű fantasy-t, ahol a világ és a karakterek egyformán hangsúlyosak, akkor otthon fogod érezni magad ebben az univerzumban. Nézz körül, olvass bele – aztán ha készen állsz, indulj Te is kalandra főhőseinkkel együtt!

Miért csak e-könyvben jelennek meg az új regények?

Röviden: mert így gyorsabban, rugalmasabban és elérhetőbben jut el hozzád a történet.

A regényeim világa nagy terjedelmű, részletesen kidolgozott – nyomtatásban ezek gyakran több száz, sőt, ezer oldal körül mozognának. Egy ekkora kötet nyomdai költségei nagyon magasak lennének, és csak kompromisszumok árán lehetne elérhetővé tenni. Az e-könyv viszont lehetővé teszi, hogy mindez azonnal, elérhető áron, akár a világ bármely pontjáról olvasható legyen.

Ráadásul így gyorsabban tudom eljuttatni az új részeket az olvasókhoz – nem kell hónapokat várni a nyomdára, terjesztésre, logisztikára.

Bár kezdetekben több regényem megjelent a boltokban, a könyvfesztiválokon és egyéb helyeken, de az újabbakat csak itt tudod megvenni. Az első könyveim csak nyomtatott formában jelentek meg, de rájöttem, hogy az e-könyv formátum szabadságot ad – nekem is, és az olvasóknak is.

A regenyeim.hu-t azért hoztam létre, hogy egyenesen tőlem juthassanak el hozzád ezek a könyvek – kerülőutak, kiadók és felesleges körök nélkül.

Nézz körül, olvass bele, kérdezz nyugodtan – és indulhat is a kaland!

– Mandy Kristóf

Hol olvashatod a regényeimet?

  • A Regenyeim.hu WEBSHOP-ban megtekintheted és megvásárolhatod az összes eddig megjelent ebookot.
  • Az Alexblogja.hu oldalra ha regisztrálsz, ingyenes írásaimat olvashatod, és minél aktívabb vagy, annál több online ékkövet szerezhetsz és így annál több titkos írásom válik olvashatóvá a számodra.
  • A Facebook oldalamon megosztom a legjobb jeleneteket és játékos posztok is kerülnek fel, innen megismerheted az újdonságokat is.
  • A Facebook csoportba az új írásaim először részletekben kerülnek fel, így ha itt figyelsz, ingyenesen is sokat olvashatsz. Van, hogy teljes regények felkerülnek, máskor a történet kiegészítő szálai, spin-off-ok. Miután megjelennek, innen lekerülnek. A csoportban beszélgethetsz is velem.

Ki az az Alex? És miért van blogja?

Alex a kalandjaim főhőse, aki író szeretne lenni, de csak egy csóró egyetemista, aki szeretne olyan vagány lenni, mint mások, így stoppal járkál a világban és író is szeretne lenni, ezért gyűjti az élményeket. Mivel sok evilági kalandja van, ezért készült a „számára” egy blog, az Alexblogja.hu, de aztán fantasy novellákat is megosztottam itt.

Folyamatosan kerülnek fel ide az újabb kalandok, azok, melyek nem tesznek ki egy regényt, de ezek is többnyire a fantasy univerzumhoz tartoznak. Egyesek teljesen fantasy novellák, másokban azonban egyetlen fantasy elem sincs, mert amikor megírtam, csak egy bizonyos kaland elmesélése vagy egy csattanó volt a lényeg, így például kihagytam a neveket, de ha már sokat olvastál tőlem, felismerheted a szereplőket. 

Ezenkívül mára már készültek urban fantasy történetek, melyek a két világot összekötik (pl. Démonok című) és ahogy egyre többet olvasol, látni fogod, hogy minden ugyanannak a nagy kirakósnak, egy monumentális fantasy világnak a részlete, melyben minden mindennel összefügg. Tehát végül Alex is belép a fantasy világba, pl. Budapest utcáin találkozik túlnanból érkező lényekkel, melyek további kalandokhoz vezetnek.

Kellemes olvasást!

Shopping Cart
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal a jobb felhasználói élmény biztosítása érdekében sütiket használ. A Weboldal használatával Ön beleegyezik az ilyen adatfájlok fogadásába és elfogadja az adat és süti-kezelésre vonatkozó irányelveket. Az Uniós törvények értelmében engedélyezze a sütik használatát vagy zárja be az oldalt! Adatvédelemről itt olvashatsz bővebben.