Alex Blogja

Tetszik lentebb az egyperces történet?
Lépj be, ha mindent el akarsz olvasni!
Regisztrálj és még több ingyenes történet vár!

A bosszú (Lidelina)

Oszd meg, ha tetszik a blogom! Köszi.

A lidércnő bosszúja

- Írta: Mandy Kristóf -

Viszolygással vegyes megvetést érzett iránta és már kezdte unni is. Tudta, hogy mindez előbb-utóbb oda vezet majd, hogy a férfi kimondja mire vágyik és akkor majd nem tehet mást… teljesítenie kell a férfi kívánságát, mert minden kívánságát teljesítenie kell, hiszen ő az új gazdája…

Lidelina csak egy lidérc volt, akinek mindig szolgálnia kell. Mélyet sóhajtott e gondolatra. Nem akarta megvárni ezt a pillanatot. Ezúttal is el akarta ezt kerülni, ezért inkább így szólt:
– Köszönöm a kedves bókokat. Sejtem mire vágyik, miért mond ilyen szépeket, de van egy sokkal jobb ajánlatom.
A férfi meglepve tekintett rá, miközben ő tovább folytatta:
– Bizonyára van olyan vágya, amit mindennél jobban szeretne, de úgy véli nagyon nehéz vagy tán szinte lehetetlen, hogy teljesüljön… talán a feleségével kapcsolatban.
– Feleség? – lepődött meg a férfi és ösztönösen nézett le a kezére. Hirtelen azt hitte, hogy elfelejtette levenni a gyűrűjét.
– Ugyan! – mosolyodott el erre Lidelina.
Nem ez volt az első hűtlen férfi, akivel dolga volt. Ezért aztán így folytatta:
– Felesleges megjátszania magát. Jól tudom, hogy felesége van. Ahogy azt is, hogy az előző estét egy idegen nő karjaiban töltötte. Nincs értelme tagadnia. Tudom jól azt is, hogy tőlem mit akar. Nem vagyok bolond. Úgy vélem azonban, hogy jobb lenne máris a lényegre térnünk.

A férfi tekintete felcsillant e szavakra. A lány pontosan tudta, hogy ez lesz. Szándékosan játszott vele, mert mélységesen megvetette. Szíve csordultig telt keserűséggel amiért ilyen alakokat szolgálnia kellett. Ha létezett volna Lucifer, ha Lidelina ott lett volna, amikor felemelte szavát az ellen, hogy a különleges angyaloknak a hitvány embereket kell szolgálniuk, akkor ő lett volna az első, aki mellé áll.

Lidelina azonban nem hitt se mennyben, se pokolban. Tudta, hogy a világ nem fekete-fehér. Ahogy azzal is tisztában volt, hogy mennyire egyedül van… és mennyire nem tehet ez ellen semmit. Vagy mégis?

Lidelina tudta, hogy amíg világ a világ, neki mások kívánságait kell teljesítenie. Persze hazudhatott mindig az éppen aktuálisan új gazdájának a szabályokról. Mondhatta, hogy csak tárgyakat és élőlényeket tud hozni, vinni, hogy mást kívánni tőle nem lehet. De ha elhangzott egy ettől eltérő kérés és megkísérelte az ellenállást, ha nem mozdult azonnal, hamarosan csuklani kezdett, majd hasogató fájdalom vonta a földre. Tudta, mert már érezte, hogy ebbe belehalhat. Ahogy az is végzett volna vele, ha olyat kérnek tőle, amire nem képes. Például vizet hozni szitában vagy hasonlók.

Amikor megtapasztalta az élet rá vonatkozó szörnyűségeit, utánanézett a könyvtárban annak, hogy mi lehet ez az egész. Így tudta meg, így következtette ki, hogy ő bizony egy lidérc. Nem dzsinn, nem őrangyal, csak egy egyszerű nyenyec. Megvetést érzett önmaga iránt tehetetlenségében. Elborzadva olvasta a régi írásokat.

Szerencsére ez már a 21. század volt. A lidérc szó általában nem sokat mondott az embereknek. Bár, az a tény, hogy fekete kiscsibévé változott vissza időről-időre, vagy az, hogy a kívánságok teljesítésekor, ha messzire kellett mennie valamiért, akkor fénycsóvává változott, eléggé árulkodó jel volt. Ezek alapján bárki utánanézhetett volna és hamar leleplezhették volna valódi kilétét. Ezért aztán Lidelina amit csak lehetett eltitkolt az emberek elől. Tudta, nem tartozik közéjük. De azt is tudta, örökké szolgálnia kell őket, amíg él. Persze véget vethetett volna az életének és ezzel sorsának, de nem akarta feladni.

Lidelina harcos, lázadó jellem volt. Ismerte már a korlátait, de megpróbált változtatni a helyzetén. A saját kívánságait ugyan, mint lidérc, nem teljesíthette, de ésszel és logikával, a szavak jó megválasztásával, irányíthatta a sorsát, ahogy másokét is.

Amikor meglátta a férfit és azt, hogy milyen, elég hamar rájött arra, hogy ezt a gazdát nem szeretné sokáig szolgálni. Mohó, kéjsóvár pillantásától az undor is kirázta. Tudta, ha nem tesz valamit, előbb-utóbb elhangzik majd az a kívánság, amitől ő olyannyira iszonyodik. Meg kellett hát előznie valamiképp.

Persze egyszerűbb lett volna az élete, ha férfialakot ölt, de ezellen nem tehetett semmit. Az, hogy miként nézett ki, az mindig az éppen aktuális gazdájától, annak vágyálmától függött. Azt testesítette meg. Így voltak a lidércek a legtökéletesebb szolgák minden téren. Lidelinának viszont ez cseppet se volt kedvére. Így folytatta tehát:
– Mit szólna ahhoz, ha teljesülhetne minden kívánsága?
A férfi erre már nyitotta a száját, de a lidércnő közbevágott:
– Bizonyára a testi vágyaknál is van fontosabb, hisz azokat könnyedén kielégítheti, nem igaz? – kacsintott egyet közben a férfira – De talán jól jönne sok pénz vagy arany! Vagy valami más? Kívánjon valamit! Bármit, ami ön szerint lehetetlen és megszerzem, elhozom, teljesítem. Én egy kívánságteljesítő lidérc vagyok. Tudom, hogy ez most igen hihetetlen az ön számára. Kérjen hát valamit, nevezzen meg egy tárgyat és bizonyítékul elhozom. Aztán pedig bátran rátérhetünk majd komolyabb dolgokra is. De ne most és ne itt mondja ki a kívánságát, mert, ha mások előtt változom át… Gondolom ön se szeretné, ha az emberek megtudnák milyen különleges lény vagyok.

A férfi először csak hitetlenkedve nézett rá. Azt gondolta, hogy talán őrült. Aztán meg azt, hogy mégha így is van, mit számít az. Végülis attól még nő. Mégpedig igen vonzó nő. Mérte végig, miközben úgy döntött, hogy követi, remélve, hogy hamarosan egy szállodai szobában kötnek ki.

Miután Lidelina pár pillanat alatt elhozta neki a kocsi kulcsát, majd második kívánságra az egész, vadítóan vörös kabriót is, a férfi kezdte érezni a hatalmát és azt, hogy most már bármit megtehet.
A lány ekkor elkezdte kérdezgetni a feleségéről, arról, hogy mi a baja vele, hogy minél többet megtudjon a helyzetéről. Hamarosan kiderült számára, hogy a férfi annál is aljasabb, mint azt hitte és ráadásként még ki is akarja forgatni mindenből az asszonyt. Nem kellett sokáig hallgatnia, már kezdett körvonalazódni elméjében az ötlet.

Javasolta, hogy autókázás közben folytassák a beszélgetést.
– Mi lenne, ha igazságosan elosztanának mindent? – kérdezte közben – Úgy látom nagy a vagyon. Bőven jutna mindenkinek.
– Én ugyan nem osztozom – állította a férfi. – És most már szükségem se lesz rá. Majd kiskegyed szépen elhord nekem mindent. De egyelőre még alaposan átgondolom, hogy hová és miként. Csak a házhoz nem tudom, hogy juthatnék hozzá. Azt biztos nem tudná elemelni nekem, úgy, mint az ingóságokat. Pedig az a ház… azt mindennél jobban szereti az asszony. Minden más nem ér annyit együttvéve, mint az a kis palota.
A lidércnek e szavakra felcsillant a tekintete:
– Mi lenne, ha azt kívánná, hogy amit az asszony a leginkább szeret, az feleződjön? – kérdezte, de a férfi azonnal rávágta:
– Semmit se felezek meg vele.
– Azt hiszem nem értett meg pontosan – mosolygott a lidérc – Úgy értettem, feleződhetne, amit a legjobban szeret.

A férfi erre ránézett egy pillanatra és a lány sokatmondó kacsintásából megértette mire gondol. Azt hitte, a házat nem hozathatná el neki, mert az lehetetlen kívánság, de.… igen… ha az övé nem lehet, akkor ne legyen a nőé se.
– Rendben! Azt kívánom, feleződjön, amit a leginkább szeret!

Nem kellett kétszer mondania. A lidércnő csak elmosolyodott, aztán fénycsóvává változott és már csikorogtak is a fékek, miközben könnyedén felemelte a tűzpiros autót. Vigyázott arra, hogy miközben a kívánságot teljesíti, más kocsik ne sérüljenek. A kabrió azonban többször is megpördült a levegőben, miközben az útszéli, nagyméretű reklámtábla éle felé röpült. A lidérc tudta, hogy annál pontosabban és precízebben aligha vághatná félbe mással, de pontosan kellett céloznia. Még pár pillanat és…

Még pár pillanat és a kabrió óvatosan huppant le az útszéli mezőn. Nem történt semmi baja. Egyetlen karcolás se érte.

Lidelina tökéletes munkát végzett. Elégedetten nyugtázta ezt, miután visszatérve emberi alakjába, megállt a kocsi mellett a réten. Kicsit ugyan gyomorforgató volt a látvány, de teljesítette a kívánságot. A tábla precíz pontossággal vágta ketté, amit a férfi felesége a leginkább szeretett. És ez, nem a ház volt. Mégcsak nem is a tető nélküli luxuskocsi.

Lidelina mélyet sóhajtott. Lámcsak ez a férfi se ismerte igazán az asszonyát és annak vágyait. Jó, igaz, ezzel a nőnek is ártott, de azt is tudta, amint megtudja majd kire pazarolta valójában a fiatalságát, azonnal el fog múlni az iránta érzett szerelme.

Lidelina még gyönyörködött volna a precízen elvégzett munkájában, de ahogy az ilyenkor lenni szokott, gazdája elvesztését követően ezúttal is meghallotta az emberek millióinak hangját, segélykiáltásait, majd kivált közülük egy, melyet a sors választott neki és egy erő máris új gazdája mellé rántotta. Csak remélhette, hogy ezúttal majd nem lesz szükség kreatív megoldásokra.

Tetszett? Olvasnál még róla szóló egyperceseket?
Írj kommentbe és ha sokan kéritek...

Holnap újabb kalandok!

Gyere vissza holnap is!

Szeretnél MOST AZONNAL többet olvasni ingyen?

Nézz körül a Főoldalon és a menüben!

8 thoughts on “A bosszú (Lidelina)”

Leave a Comment

error: Content is protected !!