Akció!

Az utolsó fénysugár (KÖNYV)


2 970 Ft

2 376 Ft

Egy fiatalember, egy szőke leány és egy különös lény barátságáról szól ez a történet, melynek központjában a rengeteg kaland, érzelem, tanulság és az igazán fontos emberi értékek állnak, mint például hűség, feltétel nélküli bizalom, hit, kitartás. Végül pedig nem marad el a megnyugtató happy-end!

Leírás

Olvass bele!

“Aztán a leány váratlanul ráborult a testére. Heves mozdulatára felszisszent, ám közben valami egészen különlegeset is érzett. Valami olyat, amit még soha. Jóleső, melengető érzés futott át rajta a hasító fájdalom nyomában. Lám csak valakinek számít az élete! Alig merte hinni, de szavak nélkül is tudta, hogy ez így igaz. A lány szabadkozva hőkölt hátra, de a fiatalembert nem érdekelte már önnön fájdalma. Sokkal inkább az foglalkoztatta, hogy pontosan mit tehetne a lányért. Nem volt kétsége afelől, hogy jobb sorsot érdemelne annál, mint amit az élettől addig kapott. Segíteni akart rajta. Szerette volna kiragadni abból a barbár világból. Szerette volna elvinni őt oda, ahonnét érkezett, oda, ahol süt a Nap, virágoznak a fák és ezer pillangó száll a rétek felett. Sajnos azonban már nem talált volna vissza. Pedig szerette volna meghálálni neki, amiért megmentette az életét, amiért kitartott mellette és küzdött érte, szembe szállva még a barbár demiurg hordával is, a néppel, akik között élt.”


“A leány csak térdepelt mellette és arra gondolt, hogy ezen a világon milyen gyönyörű, zafírszínű az égbolt. Éppolyan, mint a férfi tekintete. Eszébe jutottak a vén Wellnorán szavai, melyek akkor hangzottak el, miután a rengetegből a súlyosan sérült, vérző férfival együtt megérkeztek. Azzal vádolta a vezér, hogy tán szerelmes az idegenbe és csak azért akarja megmenteni őt, de akkor még hevesen tagadta ezt. Most azonban, ahogy elnézte az arcát, nyílt tekintetét, el kellett ismernie, hogy az, amit iránta érez, már kezd több lenni, mint egyszerű hála vagy barátság. Nem tudta még pontosan, hogy mi az a szerelem, de azt igen, hogy bármit megtett volna érte és azt is, hogy nem lenne képes élni nélküle.”


“– Biztosíthatlak, minden jelenlévő csak és kizárólag mélységes tiszteletet és hálát érez irántad. Szó sincs szánalomról!
– Nade én leugrottam a sziklákról a tengerbe! Meg akartam halni – emelte fel hangját a férfi. Ekkor lépett oda hozzájuk a vezér.
– Igen, ezt már mind jól tudjuk – kezdte – Ahogy azt is, hogy ezért mentél be fegyvertelenül a rengetegbe is. Elnézést, de ezt meghallottam, és nem hagyhattam szó nélkül. Nem értem, minek tétovázni. Nem mindegy már, hogy mi történt? Szerintem a lényeg inkább az, ami ezután következett. Az, hogy miként mentettél meg minket és az, hogy hála neked mi épült fel. Egy igazi, komoly erődrendszer, ami a biztonságunkat garantálja. Most már nem csak az olyan kivételesen szerencséseknek adatik meg az aggastyán kor megérése, mint amilyen én vagyok. Meghosszabbítottad igen sokak életét. Engedd, hogy a három napos királysággal köszönetet mondjunk! Mi vesztenivalód lehet?
„– Beleélem magam és nem lesz jó érzés, ha véget ér.” – akarta felelni az idegen, de ekkor váratlanul meghallotta a pilinke gondolatait.
„És? Akkor legalább tettél egy próbát. Ne tiltakozz tovább az ellen, amire magad is vágysz! Most itt vagy és kaptál egy lehetőséget. Egy esélyt arra, hogy az legyél, aki lenni szeretnél és azt tehesd, amihez a legjobban értesz. Vezethetnél egy népet. Oly sokaknak tehetnéd szebbé az életét. Hidd el, nem csak három napra választanának meg királynak, ha sejtenék, hogy mire vagy valójában képes. A vezér úgy gondolja, hiszen maga mondta, hogy senki se tudna hosszútávon összefogni ennyiféle különböző népet. Te viszont jól tudod, hogy igenis képes vagy megvalósítani ezt az álmot. Hisz már álmodtál is róla, nem igaz? Ne hagyd veszni a lehetőséget! Mutasd meg nekik, hogy milyennek képzeled a királyságod! Három napod van erre. Nyűgözd le őket és meglátod, kérni fogják a folytatást!”


“A fiatalember éppen az utolsó pillanatban ugrott közébük, hogy félrelökje a tőrt, de mozdulata kissé balszerencsésre sikerült, így a penge alaposan megvágta.
– Te meg hogy kerülsz ide? – csodálkozott rá a mester, miközben köhögve tápászkodott fel. A király erre elszántan állt elébe.
– Nem fogom engedni, hogy bántsa őt! – jelentette ki és bátran állt egykori mestere elé, miközben alkarján csorgott a vére.
– Ahogy mi se fogjuk hagyni ezt – szólalt meg a mester háta mögött váratlanul egy hang, mire megfordult és meglátta, hogy a király fivérei elszántan közelebb jönnek, majd testvérük mellé lépnek. Dzíosz még maga mellett lógatta kezeit, de tenyeréből már fenyegetőn cikáztak elő a villámok, miközben a másikuk sietve vonta hátrébb a királyt, hogy gyorsan bekötözze sebeit.
– Fogalmatok sincs arról, hogy mit tesztek! – szólt rájuk a mester dühösen, miközben arra gondolt, hogy talán egyszerűbb lenne ott helyben megölni őket – Álljatok félre azonnal, különben elszalasztjuk a lehetőséget! Amint magához tér, könnyedén végezhet velünk.
– Nekünk nincs félni valónk. Nem ártottunk neki – felelte a király – És önnek se kell tartania tőle, mert én mindent meg fogok tenni azért, hogy lebeszéljem őt a bosszúról.
– És azt hiszed hallgatni fog rád?
– Biztos vagyok ebben – hangzott a határozott felelet – Itt ugyanis jelenleg én vagyok a király és amíg ez így van, mindenki, aki birodalmam lakója, az parancsként teljesíti kéréseimet, még ő is.
– Fogalmad sincs kit védesz! – ingatta fejét rosszallóan a mester.
– De igen. Pontosan tudom ki ő. A barátom.
– Nade ő…
– Én csak azt tudom, hogy egy esztendeje ismerem már és a legjobb barátaim egyike. Mindig mellettem volt a bajban. Segített nekünk mindenben, ha tudott. Ha ő nincs, akkor birodalmam lakói közül már sokan halottak lennének, beleértve jómagamat is. Eddig nem tűnt egyszer sem gonosznak és nem tudok róla, hogy ölt volna. Rá mindig számíthattam és ő is számíthatott rám. És ez most se lesz másképp, mert ez a barátság. Tehát ki fogok állni mellette az életem árán is.
– Ezek szép szavak, de… tudod mit? – kérdezte ekkor váratlanul a mester – Élve hagyjam? Hát rendben. Élve hagyom, csak mondd, hogy félreismerem őt és az elmúlt esztendőben egyáltalán nem volt túlzottan lázadó, gyakran önfejű vagy túlságosan büszke! Mondd, hogy sose kevert bajba azzal, hogy gondolkodás nélkül szembeszáll másokkal és szókimondó? Mondd, hogy nem félelmetes, hogy emellett még természetfeletti képességekkel is rendelkezik, képes a teleportálásra és arra, hogy energiagömbökkel zúzzon szét bármit, akár egy egész palotát! Mondd, hogy nem ijesztő, hogy belelát mások fejébe, pontosan ismeri minden gondolatodat, legféltettebb titkaidat! És mindennek tetejébe szinte legyőzhetetlen, megállíthatatlan, mert a sebei könnyen gyógyulnak. Mondd, hogy félreismertem! Nos?
A királynak elakadt a szava és tágra nyílt szemekkel nézte egykori mesterét. Nem tudott vitába szállni vele, mert minden szava igaz volt. Ő is ilyennek ismerte meg a pilinkét.
– Mondd, hogy hallgat rád! – folytatta Thanathosz – Ha ugyanis te se tudsz neki parancsolni, akkor senki és semmi nem állíthatja le. Még én se, hacsak nincs szerencsém, mint most, hogy egy pillanatra nem figyelt. Egyébként nem tudom legyőzni, mert erősebbek a képességei. Most már ez is bebizonyosodott. Nézz körbe hol vagyunk! Nem ismerős a hely gondolom, mert még sose jártatok itt, de azt láthatod, hogy a Nap nem a megszokott helyen és magasságban van az égen. Elárulom, hogy nem én teleportáltam ide. És láttátok, milyen állapotban volt, mégis meg tudta tenni. Nem hiszitek el nekem, hogy ő tette? Akkor gondoljatok arra, ti, hogy másként kerültetek volna ide! Álljatok hát félre és bízzatok bennem! Én teremtettem. A tőröm különleges, a rajta lévő kristállyal csapdába tudom zárni a lelkét, és majd új életet adok neki, nem hal meg végleg. Majd kitalálok valamit, de így nem maradhat életben. Egy esztendeje az erejével már-már romba döntötte a fél világot, higgyetek nekem! Legközelebb olyan testet kap, ami nem ilyen különleges. Persze ez az én hibám. Én akartam minden szempontból tökéleteset alkotni. Nem sejtettem, hogy ilyen veszélyes lesz ez a lélek egy ilyen testben. Engedjetek hát, mert, ha sokáig várunk, még képes lesz kihúzni magából a dárdát, végez velünk és elszabadul újra. Vagy te azt gondolod, hogy mindig tudsz neki parancsolni, hogy hallgat rád, hogy le tudod állítani, ha kell? – fordult ismét a király felé – Mert jelzem, hogy eddig senki se volt képes hatni rá, még én se. Ki mered hát húzni belőle a dárdát? De őszintén!”


“A sereg megállíthatatlanul, de baljós lassúsággal közeledett. A király úgy látta, nem érdemes támadniuk, jobb, ha bevárják őket. A kapukat mindenesetre bezárták és keresztrudakkal zárták, de a vasrácsokat is leengedték, kívül és belül egyaránt. Úgy tűnt, hogy védelmük tökéletes. Thanathosz lenyűgözve szemlélte a várvédők felkészültségét és a harci morált, mellyel követték királyuk minden utasítását.

Még pár pillanat és már a király is kint volt a várfalon, jobbján a szőke lánnyal, akit nem tudott volna semmivel se távol tartani. Gyönyörű, báli ruhájában és ezüstfényű, ékkövekkel díszített fejékjével most úgy nézett ki, mint egy törékeny hercegnő, akit inkább óvni kéne. Aki nem ismerte még, nem sejthette róla, hogy mennyire harcképzett. Sokkal jobban értett a fegyverforgatáshoz, mint a király és mindig ott volt mellette, a közelében, az első perctől kezdve, hogy a fiatalember e világra megérkezett. Olyan volt ő a számára, mintha az őrangyala lenne. A királynak azonban rajta kívül már volt egy másik őrangyala is, mégpedig a pilinke, aki ott állt a balján. Ő ugyan másként harcolt és inkább védelmezte őt ahelyett, hogy elleneit aprította volna, de rá is mindig lehetett számítani.”

Érdekel a teljes történet? Rendeld meg!