RÉSZLET:
Ez a kisregény felfedi a három főhős múltját, mielőtt útjaik keresztezték egymást. Ez a monumentális high fantasy eleje
„Ávhriol hamar rájött, mekkora hiba volt az, hogy nekiment a teremtményének. Nem telt bele sok idő és már érezte, nem az a kérdés, hogy mennyi idő alatt győzi le, sőt, mégcsak nem is az, hogy legyőzi-e egyáltalán. Átfutott rajta a gondolat, hogy valójában már a saját túléléséért, a saját életéért küzd. Hiba volt megteremtenie. Végzetesnek ígérkező hiba. Már érezte, igen nehéz lesz, talán lehetetlenség is megsemmisítenie. Túl tökéletes lényt teremtett. Nem bírt vele. De azért Ávhriol nem akarta feladni. Több ezer éve élt már. Érthető hát, hogy semmi kedve nem volt a halálhoz. Főleg nem így.
Hófehér szárnyú, ragyogó teremtménye, igazán különlegesnek tűnt. Más körülmények közt még büszke is lett volna rá, de most nem ért rá ilyesmire. Ahogy a beszédre se. Nem is sejtette, hogy pedig az mindent megoldott volna. Elég lett volna felfednie előtte mindent, az igazságot, az addig történteket. Ehelyett valamennyi tudását bevetette ellene. Záporoztak a tüzesen izzó golyóbisok és lángcsóvák mindkét fél részéről, miközben pillanatok alatt ide-oda teleportáltak, sorra védve ki egymás csapásait. Úgy tűnt, sehogy se bírnak egymással. Közben köröttük a világ még nagyobb ütemben pusztult.
Hegyek omlottak össze. Folyók léptek ki medrükből, tajtékzó hullámokat vetve, miközben a zuhogó esőben, a cikázó villámok közepette, csak még jobban ragyogott, csillámlott a hófehér szárnyú teremtmény fénye. Ávhriol közben egyre jobban érezte, hogy nem bír vele és hamarosan örökléte a végéhez ér. ”
