– Ezt mégis, hogy képzelted? – kiabált Floránusz Questor a fő ítélethozó, miközben fel-alá járkált idegesen Phosphor előtt. – Tudod, hogy ezzel nem hagytál nekem más lehetőséget? Most a nép megint a véred akarja. Hogy lehetsz ilyen ostoba? Miért nem vagy képes megbecsülni a nehezen kivívott bizalmat? És éppen most, amikor jönnek a fények, a legrettenetesebb ellenség, amit el lehet képzelni. Erre te… Rád itt lenne most szükség! Mit találjak én most ki… meg tudod nekem mondani? Ezért a Tartaroszba kell zárassalak az ősi törvény szerint. Te pedig pontosan tudtad ezt… ne mondd, hogy nem…
– Persze, hogy tudtam… – felelte Phosphor. Hangjából mosoly érződött ki. Floránusz Questor erre megfordult és felkapta rá a pillantását. – Mit tervezel? … Csak nem?
– Nem tudom, mire gondolhat – mosolygott a kérdezett – Még nem tért vissza a gondolatolvasó képességem.
– De a fények űrhajói… három nap egy esztendő és ideérnek.
– Éppen ezért jobb lenne, ha nem pazarolná a drága időt. Mondja ki az ítéletet és haladjunk! Mire felvillannak az égen, én már itt is vagyok az erősítéssel.
– Megbolondultál? A Tartaroszból még senki nem jutott ki önerejéből…
– De én nem senki vagyok – mosolyodott el Phosphor.
