Akció!

Legyél megint TE a király!

 

900 Ft 490 Ft

Már nagyon unta, hogy folyton keresnie kellett a királyt. De miért is? Senki nem kötelezte arra, hogy ezt tegye. Még csak nem is kérték tőle. Akkor mégis miért érzett ellenállhatatlan vágyat, hogy mellette legyen, óvja őt és ha kell segítse? Nem értette. Talán előző életeiből maradt meg ez az érzés, ez a belső késztetés. Talán azért, mert egykoron, pilinkeként számíthatott rá és oly gyakran megmentette az életét?

Leírás

Már nagyon unta, hogy folyton keresnie kellett a királyt. De miért is? Senki nem kötelezte arra, hogy ezt tegye. Még csak nem is kérték tőle. Akkor mégis miért érzett ellenállhatatlan vágyat, hogy mellette legyen, óvja őt és ha kell segítse? Nem értette. Talán előző életeiből maradt meg ez az érzés, ez a belső késztetés. Talán azért, mert egykoron, pilinkeként számíthatott rá és oly gyakran megmentette az életét? Sokszor érezte úgy, hogy csak neki számít a léte, kerek-e világon. De most… miért oly nehéz? Miért nehezítik, hogy mellette legyen, hogy találkozzanak? Elvették a teleportáló medalionját is. Persze, a válasz egyszerű. Az Árny szerint, jobb, ha nem támaszkodik tárgyak segítségére és ezzel csak abban segítik, hogy saját képességei gyorsabban fejlődjenek. Gyorsabban… mily ostobaság. Egyáltalán nem érezte úgy, hogy haladásának sebességét az önerőből történő küzdelem segítené.


Évek teltek már el. Úgy érezte, feleslegesen. Igaz, sokat látott, hallott, tapasztalt, de a teleportáció erejét még mindig kegyetlennek érezte és egyre jobban unta és gyűlölte. Ráadásul nem volt elég egyszer átélnie egy alkalommal. A palota ezer terme által alkotott többszintes labirintus mindig kifogott rajta. Hiába gondolt a királyra, hiába vitte a közelébe az erő, gyakran nem találta el a szintet, hisz eggyel lentebb vagy fentebb is érkezhetett. Aztán kereshette a le vagy felvezető lépcsősort és mintha ez így még nem lenne elég nehéz, mivel kezdéskor fogalma se volt arról, hogy fölé vagy alá érkezett, így könnyen előfordult, hogy rossz irányba indult el és akkor aztán már esélytelennek tűnt, hogy rátaláljon. Főleg úgy, hogy az ezernyi kisebb-nagyobb terem számára oly egyformának tűnt és mindegyikből legalább négy ajtó nyílt a szomszédos helyiségek felé. Ha már jó ideig kereste és nem találta, miként az, ezúttal is történt, megkérdezhetett arra járó lényeket, de igen kis esélye volt annak, hogy azok épp tudják merre jár. A király ugyanis folyton intézkedett, jött-ment és ha nem volt épp dolga, akkor is fel-alá járkált. Mindig talált valami elfoglaltságot, valamit, amivel jobbá teheti világát és ha el is jött az idő és hátradőlhetett, akkor se tudott sokáig nyugton maradni. Mindig többet akart tudni, többet akart tenni. Olykor teremről, teremre járt, beszélgetve népe tagjaival, máskor a várfalakról szemrevételezte világát. Az Árny közben szinte mindig ott járt a nyomában és segítette őt, mint egykoron.


Főhősünk eme történetünk idejére már újjászületett. Ismét. Ezúttal emberként. A feledés homálya eltörölte egykori életei emlékeit, de egy dolog világítótoronyként égett a lelkében és ez nem más volt, mint a király arca és neve. És ahogy az évek teltek, ennek fénye köré gyűltek lassan múltjának egyéb képei, arcok és hangok, nevek. Eszébe jutottak egykori barátok és ellenségek, tettek és szavak és lassan kitisztult elméjében Yperpérán világának egésze és közben az utat is megtalálta ebbe a másik világba. Képességei odaát lassan, egymás után kezdtek visszatérni, de segítséget, azt ezúttal se kapott senkitől azzal kapcsolatban, hogy miként használja azokat vagy miként tudna fejlődni. Csak ennyi. Elvették a teleportáló medalionját. Tanulja meg használni az erejét egyedül. Önerőből. Ezt mondta az Árny. Fantasztikus! Bár egykori apjától nem várt ezúttal se sokkal többet ennél.