Akció!

A szöktetés – Romantikus, fantasy kalandok

 

0.9  0.5 

Nagyon szerette őt. Még az se zavarta, hogy a férfi szívéért mások is sorban állnak. Tudta, senkit se enged magához közel a fogadalma miatt. Elfogadta a döntését. Felnézett rá, tisztelte őt és megtanulta hol a helye. Csendes rajongója, hűséges tisztelője lett, aki teljesítette a férfi minden parancsát, minden kérését, ahogy több száz millióan tették, hiszen ő volt a király.

Leírás

Nagyon szerette őt. Pedig oly sok év telt már el. Feledni azonban nem lett volna képes. Még az se zavarta, hogy a férfi szívéért mások is sorban állnak. Tudta, senkit se enged magához közel a fogadalma miatt. Elfogadta a döntését. Felnézett rá, tisztelte őt és megtanulta hol a helye. Csendes rajongója, hűséges tisztelője lett, aki teljesítette a férfi minden parancsát, minden kérését, ahogy több száz millióan tették, hiszen ő volt a király.

Azóta, hogy először találkoztak, oly sok esztendő eltelt már. Újjá is született, de szíve semmit nem feledett. Eljött az idő, amikor ismét rátalált és időről-időre meglátogatta, de még mindig nem fedte fel előtte az érzéseit. Hogy is tehette volna? Jól tudta, hogy esélye se lehet közelebb jutnia hozzá. Már réges-rég, még az előző életében beletörődött ebbe.

Valamiféle varázslat volt talán, nem tudni, de valahányszor kimondta a férfi nevét, ha elég sokszor elismételte, feltámadt benne, körötte egy erő, mely átfogta, elragadta és vitte őt téren és időn át ki tudja hová, egyenesen a királyhoz és hamarosan ott, mellette térdepelve eszmélt magára.

Ezúttal is így történt. Letérdepelt, nehogy elessen és elkezdte suttogni a nevet és csak mondta és mondta, lehunyt szemekkel és várt. Aztán érezte, ahogy vibrálni kezd benne és körötte a világ, az erő pedig lassan körülfolyta, de ő csak összpontosított és nem törődött semmi mással csak a névvel és rágondolt, kedves, megnyerő arcára, nehogy kizökkenjen a varázslatból. Aztán a különös energia hirtelen hátrarántotta és már vitte is hegyeken-bokrokon, téren és időn által, ki tudja merre vagy hová. Kellemetlen volt, de nem tehetett mást, amióta a teleportáló medaliont visszavették tőle, ahogy mindenkitől. Túl veszélyessé vált az Ármányok miatt, akik általa bárhol és bármikor felbukkanhattak, már akár a palotában is.

Aztán néhány perc múlva megérkezett és tisztulni kezdett körötte a kép. Sötét márványcsarnokban térdepelt. Sötétebb, borongósabb volt most az a világ, mint addig valaha. Talán csak azért, mert kevesebb fáklya égett a falakon? Vagy valami baljós készülődött? Még nem sejtette. Felnézett és ott állt a király, nem messze, mindössze méternyire tőle, háttal, de mivel minden tekintet felé fordult érkezését és az általa keltett fényt látva, így az uralkodó is rátekintett. Ahogy felnézett rá, megnyerő vonásaira, szépen ívelt szemöldökére, szívét ismét elöntötte az a kellemes, megnyugtató érzés, melyet csak az érezhet, aki már rátalált egy erős, magabiztos és mindenkit védelmezni képes férfire. Nem is sejtette, hogy éppen fordítva áll a helyzet és ebben a világban rá gondolnak úgy, mint a király őrangyalára.